András László: Fób és a téridő (részlet Fób könyvéből)

Abban az időben azt hittem, dacolhatok, de már belátom, hogy nem így van, és ezért a legokosabb az, ha nem is próbálok dacolni. Belátni könnyű, noha valójában nem az, de a csináláshoz képest a belátás mégiscsak gyerekjáték. Viszont a gyerekjáték éppenséggel roppant nehéz akkor, ha a felnövés nem, vagy nem úgy sikerül, ahogyan annak sikerülnie kellene – a sikerülésről meg a kellésről majd később -, és akkor éppen fordítva történik, vagyis él egy gyerek, aki felnőtteset játszik, papás-mamást, meg hivatalosat, meg üzleteset meg államigazgatásost meg háborúsat, nem pedig felnőtt él, aki gyerekjátékokat játszik olykor, egyszóval ez az egész nem gyerekjáték.

Abban az időben, amikor bevezették a máskárántanulást (történelem), azt gondolták, hogy megoldották a problémát, holott mindössze egy hosszú kísérletbe kezdtek, aminek azért mostanra megvannak a nagyon is nyilvánvaló eredményei, hetedhét országon is túl, figyelmen kívül, miszerint már akik tanították, azok is egy apró nézőpontbeli hibát vétettek, nem nagyot, csak pont akkorát, ami garantálta a kísérlet kudarcát.

Nagyon leegyszerűsítve így hangzik: nem azt tanították, így történt, hanem azt, hogy így baszták el. Minek következtében nem azt tanulták meg, hogyan működik, hogy volt, ergo hogy lesz ezután is, hanem azt igyekeztek kigondolni, ők hogyan kerülhetik el, ami viszont bizonyos értelemben meg a kísérlet hosszú távú sikerét biztosította, hiszen pontosan azért lett mindig ugyanúgy, mert mindenki azt hitte, ezúttal másképp lesz.

Azok, akik eleve szkeptikusak voltak a megoldást, illetve a kísérletet illetően, megalkották a máskáránörülést (irodalom), ami már nem arról szólt, hogyan volt és hogyan lesz, hanem arról, hogyan lehetne, ami viszont elindította a másakaroklenni- vagy legalább máshol -mozgalmakat.

Akkoriban téridővel foglalkoztam, és hamar megállapítottam, hogy az emberek nem szeretnek ott lenni, ahol vannak, sem pedig akkor, amikor. Arra, hogy máshol legyenek, és máskor, több megoldás is kínálkozik. Itt van mindjárt az eredeti értelméből kiforgatott helyváltoztatás, ugyanis ez hajdan azt jelentette, megváltoztatjuk a helyet, mondhatni alkalmassá tesszük, de ma már jól tudjuk, mit értenek az emberek helyváltoztatás alatt.

A helyváltoztatáshoz (közlekedés) eszközöket használnak, ezek az eszközök jóval nagyobb sebességet és erőt kölcsönöznek az embereknek, mint amekkora eredetileg volt nekik, és akik arról is hajlamosak megfeledkezni, hogy minden úgynevezett járműben gyalogosok ülnek.

A helyváltoztatás természetesen akkor is bekövetkezik, ha nincs erre irányuló szándék. Emberekkel is előfordulhat, hogy jó helyet találnak, nem csak állatokkal. De ugyanúgy, ahogy az állatok esetében, az emberek is igyekszenek eltitkolni a többiek elől a talált jó helyüket, majd, miután ez nem sikerül – mert csak ideig-óráig sikerülhet -, igyekszenek megvédeni azt. Állatok, emberek egyaránt. Majd, amikor ez sem sikerül – mert csak ideig-óráig sikerülhet -, mert vagy erősebbek jönnek, vagy jóval többen jönnek, mint amennyit meg lehetne akadályozni a jövésben, a helyet elrontják, mert nem tudják megfelelően használni, vagy egyszerűen csak megtelik, mert túl sokan jönnek, vagy még egyszerűbben: csak úgy elromlik.