A Pannon Tükör 2019/2. számának Szépirodalom rovatában Oláh András, Darvasi László, Nyerges Gábor Ádám, Juhász Róbert, Bödecs László, Molnár János, Lanczkor Gábor, Magolcsy Nagy Gábor, Fehér Enikő, Csombor Rita, Balássy Fanni, André Ferenc, Tolvaj Zoltán, Borsik Miklós, Tomaji Attila, Babiczky Tibor és Szekrényes Miklós írásai. Utóbbi szerzőnk novellájának egy részletével ajánljuk a lapot.
Szekrényes Miklós: A legszebb gólom
Horváth Péter (Peca) és Miklós Csaba (Scobi) emlékére
„Mindezt majd megírom még pontosabban is.”
(Esterházy Péter: A szív segédigéi)
– részlet –
Azt kérdezed, Bjutifül, melyik volt életem gólja? Tegyük fel, hogy elhiszem, tényleg érdekel. Mondjuk, engem nem igazán. De beszélni csak kell valamiről. Tudod, vannak, akiket csak a most érdekel. Úgy nézem, te is közéjük tartozol. Aztán vannak, akiket minden más jobban izgat, mint a jelen. Pölö a múlt és a jövő. Tesznek a jelenre. Nem sorolom, van még pár variáns. A helyzet az, hogy valaha szerettem a focit, de aztán volt egy hosszú, folyamatos jelenem, amikor fokozatosan meggyűlöltem. Mostanra kibékültem vele, ami csak annyit jelent, ha a múlt érzései letepernek, nem ellenkezem, de ha tehetem, távol tartom tőlük magam.
Szóval a gól. Ha hatásvadász akarnék lenni, most gondterhelt pofával úgy tehetnék, mint aki gondolatban végigpörgeti azt a rengeteg gyönyörű gólt, amit fejelt, hasalt, combolt, ollózott, sarkalt, lőtt. Ingathatnám a fejem, mint aki a bőség zavarával küzd, de én inkább a zavar bőségével kínlódom. Nem vadászom már arra, hogy bárkire is hassak, bárkit is építsek vagy gyarapítsak. Nem. Nem vagyok sem szerény, sem álszerény. Csak itt van ez a rohadt helyzet, ami belőled pont ezt az idétlen kérdést csalta elő, én meg úgy teszek, mint aki komolyan veszi.
Az az igazság, hogy életemben két szép gólt lőttem. Az egyiket egy edzésen. Tudom, hogy röhejes, de én voltam az edző. Beálltam a srácok közé játszani. Ötször kettesre nyomtuk, félpályán. Szögletet rúgtunk. Mindenki a rövid kapufánál vagy középen tolakodott. Látod, soha nem tudtam egyetlen csapatommal sem megértetni, hogy a szögletre lendületből érkezzenek. Volt egy hatalmas, üres terület, ami a hosszú kapufával egy vonalban kezdődött. Ha fel lett volna festve a büntetővonal, én annak kábé a csücskénél ácsoroghattam. Láttam, hogy Barnus felnéz, mielőtt nekifut a szögletrúgásnak. Bátortalanul felemeltem a kezem. Ez a mozdulat azt jelentette, üresen vagyok, de el fogom rontani. Az a lüke Barnus persze vette az adást, átívelte a dzsumbuj fölött a labdát, ami tökéletes ívben közeledett felém. Mintha lassítva lett volna, úgy láttam a röptét. Kellemesen hullott alá a tavaszi égből. Kicsit oldalra dőltem, s mielőtt földet ért volna, belerúgtam. Sikerült úgy eltalálnom, hogy a hosszú kapufa mellett vágódott a hálóba. A srácok megtapsoltak. Onnantól tekintettek teljes jogú edzőjüknek.
A legszebb gólom mégsem ez volt. A legszebb gólom igazából nem is én rúgtam.
