Próza, Dráma

Valóban negyven. Tudom, hogy ez félreérthetően, sőt, megtévesztően kerek szám, mellyel kérkedni szoktak olyanok, kiket nem zavar a pontatlanság, mert
Bővebben
Max bizonyára nézte az ablakból, vagy a biztonsági kamerán, ahogy távozom a birtokról, ezért próbáltam olyan benyomást kelteni, mint aki
Bővebben
Emil eleve holtan ébredt. Nem érzett semmi különöset, csak egy kis szúrást a tarkóján, és már meg is volt halva.
Bővebben
  „– Azt hiszem, visszavágyik a fjordokhoz. – Visszavágyik a fjordokhoz? Hát miféle beszéd ez? Mondja, vajon    miért esett
Bővebben
Az idegen a délutáni vonattal érkezett. Láttam, amikor leszállt. Az unokám elé mentem. A lányomék a városba költöztek évekkel ezelőtt.
Bővebben
dec. 1. A szobám nem rumlis, ez egy installáció, melyet éveken át kerülgetünk. dec. 2. A gurtni szóban határozottan van
Bővebben
Úgy tartom a kezemet a csap alá, hogy az ujjaimmal kisebb vályút képezzek, abban folyjon a víz, most így tud
Bővebben
Medvész maradjon a málnánál[1] - tartja a mondás -, s ez napjainkban annál is inkább aktuális, mivel azt kell tapasztalnunk,
Bővebben
Múlt hét végén érkeztek városunkba távoli testvértelepülésünk, Tokió képviselői. Osztályunk krizantémból ökröt, almából biciklit készített a testvéri nép tiszteletére. Lopótökből
Bővebben
  A kétbőröndös Ármint már a hajnali szürkületben várta a csillanó feketére suvickolt autó. Nem volt egyedül. Ahogy pedig számítani
Bővebben