All you can eat
Megnéztük a Turandotot, aludtunk
a galéria alatt, vasárnap az apjánál
és annak élettársánál ebédeltünk,
a nagyanyjával beszélgettünk
Istenről, Sztálingrádról, Leningrádról,
a nővére harmincadik születésnapjára
tortát sütöttem, életem egyik legszebb
és legfinomabb tortáját, dohányoztunk
a gangon, megismertem minden rokont,
a kedvencem mégis az anyja volt,
aki az operában énekelt, és aki
búcsúzóul meghívott kettőnket
egy all you can eat étterembe,
ahol ő fizetett, hiába erősködtem,
és minden süteménynek
ugyanolyan íze volt.
A jobb szárny végén
Üres pláza, kora reggel. Félig felhúzott rolók,
botorkáló testek a homályban,
mint patkányok egy pince faltövében.
Ki mer belépni, hogy arról faggassák,
amit maga sem ismer? Ami látszik ugyan,
de alatta millió sejt dolgozik, romlik és rombol,
kopik és felépül napra nap.
Ezek lennének a gyónás percei?
Mielőtt véred veszik, vékony, fűszálnyi tűvel,
közlik a hírt, mérőszámok tagolta tényeket,
hogy meghalsz, és bár nem úgy tűnik,
mégis üdvös: maradék időd jól határolható.
Kitől búcsúzz? Ki legyen fültanúd?
Ooh, baby, do you know what that’s worth?
Ooh, Heaven is a place on Earth.
Maszatos üvegen át a nap.
Az orvossal, mint akik hétvégente megisznak
egy-egy italt, kezet fogtok. Fiatal, kedves nő,
tiszta arcában K-t ismerem fel.
Mondj el mindent, amit tudsz.
Nyújtsd ki a lábad, vetkőzz derékig.
Öltözz vissza. Itt, ebben a világvégi
plázában, a jobb szárny végén,
egy eldugott rendelőben kell
megtudnunk, élhetsz még. And the world’s
alive with the sound of kids on the street outside.
Ismét az elefántok
Nem tudom, ki állt mögöttem
azon a késő nyári napon,
a Sikárosi-réten, amitől nem messze
a negyvenes évek végén
öt kamaszfiút, akik aznap gyümölcsöt
szüreteltek, valamint egy piknikező szerelmespárt,
brutálisan meggyilkolt egy itt ragadt,
idegen katonatiszt. Baltával támadt rájuk,
és a sajtó az akkoriban
gyűlölt nemzetre kente az egészet.
Tehát nem tudom, igaz szerelmeim
közül melyik volt velem. A jobb vállam
fölött láttam árnyékát, ennyi elég,
a rét végén egy csorda elefánt legelt,
aztán megindultak az erdő irányába,
elvesztek a lombok között.
Csak amikor újra előmerészkedtek,
és azt hitték, vadászni jöttünk,
akkor kezdtek rohanni felénk.
Szerelmem egy földalatti bunkerbe
rántott, és az utolsó pillanatban
a deszkaajtóval épp odazárta
egy fiatal elefánt ormányát.
A befogadás feltétele
A tisztulás reménye elkerülhetetlen,
a csalódottság épp ezért kerül el.
Nem kérték, nem is kényszerítettek,
de ha nap mint nap látod, ahogy ránctalan,
fényes koponyájuk cikázik, meggyőzöd
magad, a befogadás feltétele ez.
A hiányzó részletek tartanak össze,
gondolod, ez az ár, mert a látványnak hiszel.
Végül megválsz a hajadtól.
Megjelent a Pannon Tükör 2024/2. számában.
