9 results for Balogh Ádám Fóbia

Balogh Ádám: Fóbia 9. (regényrészlet)

Max bizonyára nézte az ablakból, vagy a biztonsági kamerán, ahogy távozom a birtokról, ezért próbáltam olyan benyomást kelteni, mint aki csak egy kis egészségügyi sétára indul, ami igaz is volt, mert olyannyira kellett vizelnem, hogy nem tudtam kordában tartani a lépteimet, elkezdtem szaladni, ki akartam érni Max látóteréből, esélyét sem akartam adni, hogy felvegyen …

Olvass tovább

Balogh Ádám: Fóbia 8. (regényrészlet)

Várjon egy pillanatot, mondtam Maxnak, majd kimentem a kertbe, hogy visszarakjam a szöcskémet a bazsalikombokorra, de azt egy-két levél kivételével felfalta az a másik szöcske. Letéptem a megmaradt leveleket, és visszamentem a garázsba, pedig magam mögött hagyhattam volna ezt a helyet, nem volt semmi itt ezen a szöcskén kívül, amihez ragaszkodtam volna. Visszaraktam a …

Olvass tovább

Balogh Ádám: Fóbia 7. (regényrészlet)

Kérem, mosson kezet, amíg készítek egy kávét, mondta Max, amikor beléptem a házba, miután feladtam a szöcském keresését. Elindultam a fürdőbe, belenéztem az üres üvegekkel teli kosárba, kevesebb palack volt benne, mint amennyiről a novellában írt Max és a kád is makulátlanul tiszta volt, nyoma sem volt mindannak az őrületnek, amit a szövegben olvastam. …

Olvass tovább

Balogh Ádám: Fóbia 6. (regényrészlet)

Jöjjön velem, beszélgessünk egy kicsit, invitált Max a nappaliba. Ha kérne még kávét, ne szégyenlősködjön, nyugodtan igyon a kancsóból, ha úgy látja hatékonyabbnak, bizonyára fényképezés közben sem gondolkodik sokat, ha exponálni kell, csak megragadja a pillanatot és elveszi. Tudni vélem, mit érez. Ne szerénykedjen, én sem fogok. Nyugodtan elmondhatja, ki maga, én is elmondom …

Olvass tovább

Balogh Ádám: Fóbia 5. (regényrészlet)

Láttam, az éjjel nagyot küzdött, majdnem elért a szoborig! Erre a mondatra ébredtem, és amikor kinyitottam a szememet, egy embernagyságú szobrot láttam pár méterre tőlem, ami egy kínai agyagkatonát formázott, olyat, amilyet a császárok mellé temettek egykor, és majdnem azt mondtam, hogy miről beszélsz, hiszen te magad vagy a szobor. Arra gondoltam, hogy bármennyire …

Olvass tovább

Balogh Ádám: Fóbia 4.

Jó magának, mindig a jelent rögzíti, amikor fotóz, én meg sokáig mindenhol voltam, csak a jelenben nem, amikor írtam a regényeimet. Mindig olyan világban jártam, ahol sokkal otthonosabban mozogtam, mint abban, amiben élek és vártam az éjszakákat, hogy újra visszamehessek a helyszínekre, ahol a történetem játszódott, és nem a saját jövőmet terveztem, hanem a …

Olvass tovább

Balogh Ádám: Fóbia 3.

Miért nem jön beljebb? Ma nem fog fotózni? – kiáltott ki a sportcsarnok portása fülkéjéből, amikor meglátta, hogy néztem a táncverseny plakátját. Nincs mivel, ellopták a gépemet, válaszoltam, mire ő, hogy magát csak akkor érdekli valami, ha le lehet fotózni? Ne csinálja már, hogy nem vevő a tánccsoportokra…a női…tánccsoportokra. Legalább maga menjen be, ha …

Olvass tovább

Balogh Ádám: Fóbia 2.

Gyere csak be, mondta a lány és láthatóan nem érdekelte, hogy nem hozzá indultam, hiszen hallhatta, hogy mindenhová bekopogtam a kollégiumban. Sorban kopogtam be minden ajtón, nem tudtam, ki fog nekem ajtót nyitni, és hogy mi vár az ajtó mögött, csak azt tudtam, hogy a lány nem engedett be, pedig a villámhárítón másztam fel …

Olvass tovább

Balogh Ádám: Fóbia

Köcsög vak, szedd már a lábad, sietek! – ezt üvöltötte kocsijából egy fiatal srác. Gyere, ne is foglalkozz vele, mondta a férfi a vakvezető kutyának, aki határozottan, de láthatóan mérsékeltebb tempóban vezette át gazdáját a zebrán, mint ahogyan más kutyák húzzák gazdáikat, figyelt a férfi tempójára is, minden mozdulata a férfi mozdulata volt és …

Olvass tovább