Adott egy eseménysor. A magyar labdarúgó válogatott váratlan felemelkedése, majd hirtelen bukása a ’80-as évek közepén. A negyven évnél idősebb futballszurkolók élénken emlékezhetnek erre a csapatra, de a fiatalabbak is sokat hallhattak, olvashattak róluk. Az emelkedés okairól kevésbé, de –ahogy az a bulvárosított témákkal lenni szokott – a bukás körülményeiről, annak lehetséges magyarázatairól annál inkább. Vadabbnál vadabb verziók keringenek a szovjet válogatottól elszenvedett 0:6 kapcsán tésztáról, vérdoppingról, túledzettségről, rossz formaidőzítésről. Ki ne hallotta volna például azt a mondatot, ha Európában rendezik a ’86-os világbajnokságot, tuti érmesek vagyunk. A konteógyártást az is nagyban elősegítette, hogy az érintettek – a szövetségi kapitány és a játékosai – ritkán szólaltak meg Irapuato kapcsán, s ezeknek a megszólalásoknak a nagy része kimerült az összeesküvés elméletek cáfolatában vagy finom erősítésében. A laikus közvéleményben viszont a hallgatás, a tanácstalanság vagy a tétova szakmai elemzések egyet jelentettek azzal, hogy elhallgatnak előlük valamit, s mára közkeletű vélekedéssé vált, hogy az irapuatói katasztrófa titka örökre rejtve marad.
Nem kis feladatot vállalt magára Benedek Szabolcs, amikor megírta a Mezey csapat történetét, hiszen vállalkozása eleve nagy elvárásokat húz magára. Például azt, hogy derüljön ki végre az „igazság”.
Nagy erénye a könyvnek, hogy a téma által rejtett csapdákat nemcsak elkerüli, de néhány említésen túl nem is hajlandó tudomást venni róluk. Van viszont egy előfeltevése, s hozzá egy módszere, amihez következetesen ragaszkodik. Az előfeltevés talán úgy foglalható össze röviden: egy esemény bekövetkezte sosem vezethető vissza egyetlen okra, hanem számtalan tényező összjátékának eredménye. A módszer pedig – s ez Benedek Szabolcs írói munkásságát ismerve egyáltalán nem meglepő – az, hogy hősei életét úgy ábrázolja, hogy azokat történelmi kontextusba helyezi.
Egyfajta történelmi tényregényként is olvasható gazdag és izgalmas könyv a Ballada egy csapatról. Mert bár nagy aparátust mozgat – olvashatunk a magyar és egyetemes futball és az egymást váltó játékrendszerek történetéről és alakulásáról, de képet kapunk a labdarúgásnak mint a leginkább identitásképző erővel bíró sportágnak a szerepéről is más-más történelmi korszakokban és rendszerekben, de nyomon követhetjük a világ- és a magyar politika változásait ugyanúgy, mint egy adott korszak átlagemberének életét; meccsleírások, politikai események, a ’80-as évek magyar futballját meghatározó történések éppúgy szerepelnek a könyvben, mint apró életképek, melyekre olykor a csernobili katasztrófa borít fenyegető árnyékot, máskor a hétzenés kvarcóra hangja, a Beatles, a Dolly Roll vagy Yoko Ono szolgáltatja a soundtrackjüket -, mégis minden ismerős szál úgy komponálódik össze, hogy az olykor késleltetésnek tűnő kitérők egyrészt szinte egyenrangúvá válnak a történet fősodrával, másrészt az olvasó azon kapja magát, hogy reménykedni kezd, mint gyerekkorában, mikor ikszedszer olvasta újra a Winnettout. Mert hiába tudja, mi következik, titkon él benne a remény, hogy a sors vagy az írói szándék igazságot szolgáltat, s Winnettou legalább egyszer nem hal meg mégsem.
Winettou persze meghal, a magyar válogatott újra elbukik. Majd Mezey második kapitánysága idején is. De harmincöt év után végre íródott egy könyv, ami nem a bukást tekinti magyarázhatatlannak. Ha úgy tetszik, tisztelgés ez a könyv minden olyan erőfeszítés előtt, amely kísérletet tesz arra, hogy a körülmények ellenében sikerre vigyen egy közösség által fontosnak tartott vállalkozást.
A magyar futballszurkoló pedig – akit hibernált állapotából e sorok írójából is felébresztett Benedek Szabolcs könyve – már azért is hálás lenne, ha Esterházy Márton tévedne, mikor arról beszél, nem valószínű, hogy ő még látni fogja a magyar válogatott következő, világbajnokságon lőtt gólját.
(Benedek Szabolcs: Ballada egy csapatról – A ’86-os válogatott története, Szenzár Kiadó, 2020)
Megjelent a Pannon Tükör 2020/3. számában, a LÁBJEGYZETEK – FUTBALL + IRODALOM című sorozatban,
