vadászpipa
I.
évek óta minden gyermekünk
záporban fogan és zivatarban születik
egyik sem sír fel hangosan csak torka mélyéről
mennydörög és tüdejéből süvít
hallgatásuk vihar előtti csend
nem fogadják el tejünket
csak a füveken alvadó éjjeli harmatot
féltő pillantásunk gébicskoszorú
felsérti tojáshéjbőrüket
sebeiken át ki-be jár a huzat
helyettünk gyógyítja az első mozdulatok tévedését
helyettünk zárja rájuk a vart
hiába rejtjük őket ráncaink közé pólyáljuk vakondszőrbe
altatjuk lidércfény mellett emlékek odvaiban
a nap belát mindenhová
nyitva felejtett szemeikbe vájja magát
hívja őket egyre közelebb
II.
lábaik gyengék de jól és hamar repülnek
zúzájuk erős de tollat csak ritkán hajtanak
mikor felnőnek a hegyekbe mennek
ködpásztornak állnak vén szelek szolgálatába
boglyas fagyokat terelnek vakvölgyeikbe
és felűzik a kóbor párát az akolcsúcsig
fészekhagyó köldökfiókáink
együtt jönnek világra rémálmainkkal
testvérekként cseperednek és gyűlölnek minket
amiért a föld vizeit szeretjük
amiért nem az égre szültük őket
amiért egyedül kell felkapaszkodniuk oda
III.
apjuk farkasfelhő fátyolnehéz árnyék
férfialakban szállt le költőhelyünkre
fűszeres esőt ígért tenyérsima tengert
bő termést az évre hogy ne öljük meg azonnal
de nem az óceánból teremtetett mint a többi
vulkán méhe gyúrta hörgőbarlang fújta
hamuval bélelték angyalfullasztóra
csikorgó karmú bízét hozott
füstlombú telek hamisgyümölcsét
mint száraz fenyőtobozt úgy rázta bordáinkat
a sajátját kereste de bennünk nem találta
felmarta hát ajkunk kicserzette arcainkat
tincsenként tépte ki a hajszálgyökerű ösztönt
mellkasunkba bújt anyáink dühe elől kilopni dalainkat
hogy ne szólhassunk róla szentjeinknek
csak pókneszű neve sző hálót hangszálainkból
minden imánk végére
IV.
évek óta keressük
amikor végre rátalálunk csapására
csőrt növesztünk szárnyat bontunk
és negyven napon át követjük vackáig
csókakorommal hintjük be nyomainkat
varjúdolmányt öltünk kebleinkre
kuvikbegybe gyűjtjük az elhullajtott éjszakákat
lázforró viaszt izzadunk
vadlibapecséttel zárjuk le a légteret
vijjogásunkkal felzavarjuk a kérődző csillagképeket
állják útját ha szökne többé ne menekülhessen
évekig fontuk tovább a belénk varrt szégyent vénáink mentén
míg túlnőtt tagjainkon haraggá szarusodott
ezzel kötözzük meg és rántjuk le a horizontig
V.
telt hasa alján már szürkül a prém
itt ejtjük majd az első vágást
hogy ne szennyezzük be gennyfehér gyapját
felhasítjuk penészpuha kérgű oldalát
kivéreztetjük monszunjait
kifakadó friss esője tüzesebb
mint a félárnyékpiac lángízű mohapálinkája
aki nyelvével érinti csapadékmirigyét
nem szomjazik többé
de örökre elfelejti az emberi szót
ezért kiégetjük ragadozó zsigereit
pillecsontjairól lenyessük csipkehúsát
kiszívjuk belőlük az olvadó hóvelőt
jegeces állkapcsát szétfeszítjük
metszővillámait kitörjük dunnaszájából
könnyű fegyvert faragunk belőlük
égő talizmánt húgainknak
és elektronfényű ékszert nővéreinknek
beleit megtisztítjuk világháborús repülők roncsaitól
költözőmadarak hazavezető útvonalaitól
élősködő üstökösöktől akik benne bújtak el egymás elől
VI.
teteme légszomjjal tömött vánkos
kihűlő rétegek alatt él szíve a leggyávább vihar
most fiúként vacog a deresedő irhában
mielőtt utolsót morajlik kivágjuk tokjából
lassú bozóttűzön sütjük meg saját zsírjában
foszlányait beletöltjük vadászpipáinkba
özvegytorkú csutorákba
körbeüljük teste maradékát és mint a dögevők
ha élőkre fanyalodnak
megbocsátunk magunknak tetteinkért
és mint a legelső fecske ha nyarat várnak tőle
megbocsátjuk magunknak a tehetetlenséget
így szelídítjük meg a szellemet visszapöfögve életünk fölé
nőjön újra vaddá prédává
nőjön újra démonunkká istenünkké
