Talán nincs ember a világon, aki valaha ne találkozott volna Andy Warhol nevével, függetlenül attól, jártas-e a művészetekben vagy sem. A második világháború utáni művészet egyik legsokoldalúbb és legmeghatározóbb alakja számos művészre volt kisebb-nagyobb hatással. Ismertségét, illetve népszerűségét azonban nemcsak képzőművészeti, rendezői, írói munkásságának, hanem élete sajátos, szokatlan, szinte legendássá vált mozzanatainak is köszönhette.
Andy Warhol 1928. augusztus 6-án Andrew Warhola néven született Pittsburgh-ben. Szülei, Ondrej Warhola (1888–1942) és Julia Warhola (1892–1972) a ruszin népcsoporthoz tartoztak, és a magyarországi Mezőlaborcból (ma Kelet-Szlovákia, Medzilaborce) vándoroltak ki Amerikába. A fiú a szülővárosában folytatott egyetemi tanulmányokat művészeti szakon, majd 1949-ben New Yorkba költözött. Ez az esemény nagyban meghatározta az életét és a munkásságát. Az idő tájt lett ugyanis New York a világ művészeti központja, mivel a háború miatt sok művész emigrált oda Európából.
Warhol alkalmazott grafikusként kezdte el karrierjét, főként cipő- és más divatárureklámokat készített. Az első kiállítása 1952-ben nyílt meg egy kisebb New York-i galériában, és nem volt nagyobb visszhangja. 1956-ban ennek ellenére bekerült a Modern Művészeti Múzeum csoportos kiállítói közé. Ekkortájt egy lemezkiadó cég is szerződtette borítók tervezésére, ami azért is fontos volt, mert a lemezkiadás erősen felszálló ágban volt. Warhol 1962-ben sajátította el a szitanyomás technikáját. Ugyanazon évben a Time magazinban megjelent egy reklámfestménye a Campbell leveskonzervről, amely ezt követően az egyik legismertebb motívumává vált.
A Campbell leveskonzervekből 1962. július 9-én a Los Angeles-i Ferus Galériában nyílt kiállítása, ugyanekkor készültek el a Marylin Monroe-sorozat első darabjai is. Warholnak a reklámipar, a használati és fogyasztói cikkek iránti nyitottsága megbotránkoztatta a kritikusokat. Ez nagyon jót tett a hírnevének, hiszen ennek köszönhetően a „meg nem értett” és „kirekesztett” művészek körébe került.
Mindez az 1960-as évek szerteágazó kulturális életében és a szubkultúrák megjelenésének idejében jó kiindulópont volt a számára. 1963-ban a stúdióját „The Factory” néven áthelyezte a Keleti 47. utcába. A Factory művészek, írók, zenészek és underground hírességek széles körének népszerű találkozóhelyévé nőtte ki magát. Ahogy a neve is sejteti, szinte gyárként működött, ahol sorra születtek a szitanyomatok, filmek, és kiadói tevékenységet is elláttak. Warhol nem egyedül vitte a „vállalkozást”, rengeteg munkatárssal dolgozott, amiért többször is a kritikusok célkeresztjébe került. 1968-ban a radikális feminista Valerie Solanas rálőtt a Factory-ban, de Warhol a kicsi túlélési esély ellenére felépült.
Az 1970-es években visszafogottabb életet élt; munkásságában vállalkozói vénája kerekedett felül. A kritikusok nem fogadták lelkesedéssel a hírességekről készült portréit, mert felületesnek tartották őket, és többször hangot adtak annak, hogy Warhol csak eladni akarja a munkáit. Ezzel nem is jártak messze az igazságtól, hiszen – a világon elsőként – mindvégig üzleti modellként tekintett a művészetre.
A ’80-as években ismét nagyobb szakmai sikereket ért el, ami annak is köszönhető, hogy remek kapcsolata volt a feltörekvő művészekkel, köztük Jean-Michel Basquiat-val, Julian Schnabellel, David Salleval, Francesco Clemente-tel és Enzo Cucchival.
Warhol 1987. február 22-én 59 évesen halt meg egy epehólyagműtét utáni komplikációban a New York-i közkórházban. A kórházi személyzet elfelejtette megfelelően szemmel tartani az állapotát, vízmérgezést kapott, amitől szívroham következtében, álmában elhunyt.
A lendvai Andy Warhol…-kiállítás egyik szembetűnő sajátossága, hogy nemcsak Warhol művészetére koncentrál, hanem kitér az életére is. A művész korán elveszítette az édesapját, az édesanyja azonban élete végéig fontos szerepet töltött be az életében. Ezt a kapcsolatot hangsúlyozva a kiállításon erőteljesen megjelenik az édesanya alakja, aki sajátos módon vett részt a fia munkásságában: dekoratív kézírása Andy több illusztrációját is kísérte, emellett maga is illusztrált egy könyvet, Holy Cats (Szent macskák) címmel. A kiállításon ezek az illusztrációk is láthatók.
A macskák Warhol több alkotásában is megjelentek, ami annak tudható be, hogy édesanyjával – miután az hozzáköltözött New Yorkba –, rengeteg macskát tartottak. Warhol élete végéig az édesanyjával élt. Noha a köztudottan homoszexuális Andynek voltak párkapcsolatai, sok forrás szerint szüzen hunyt el. Bohém életvitele ellenére mélyen vallásos ember volt. A kiállításon a keresztelői ruhája is megtekinthető.
Warhol alkotásain gyakran megjelennek az emberi élet kioltására alkalmas eszközök – kések, pisztolyok, elektromos székek – valamint az elmúlást ábrázoló tárgyak: koponyák, hervadó virágok. Nem tudni, összefüggésbe hozható-e ez egyféle, az őt ért támadás okozta szorongással és félelemmel, vagy csak az elmúlás fogalma foglalkoztatta, mint megannyi művészt. Ezek a motívumok a lendvai kiállításon külön szobában kaptak helyet. E teremben Mao Ce-tung portréja és a híres Tehén-sorozat egyik példánya is látható.
A kiállítás központi darabjait a híres emberek portréi képezik, amelyek egy térben kaptak helyet. Ezeket Warhol már-már fogyasztói cikként „gyártotta” és adta el. Ezzel messze megelőzte saját korát, hiszen napjainkban a „sztárok” az Instagram, a Facebook és hasonlók segítségével próbálják meg önmagukat és műveiket eladni. Eltekintve attól, miként és miért készültek Warhol ezen munkái, kivitelezésükben és esztétikai valójukban mindegyik remekműnek számít.
A kiállításnak külön esztétikai hatást kölcsönöz, hogy a termek falai különböző színűek, illetve különböző tapéták borítják őket. Ez mindegyik térben egyedülálló hangulatot teremt, és a látogatóban a teljesség érzetét kelti.
Mivel a tárlat nemcsak a művész alkotásait mutatja be, hanem egyéb tárgyakat is, amitől akár hiányérzetünk is lehetne, mégis leszögezhető, hogy igazi csemege ez a pop art törekvéseiből és Warhol munkásságából.
(Megjelent a Pannon Tükör 2023/3. számában.)
Fotó: Lendvai Galéria és Múzeum
