2010-ben jelent meg Megyeri Anna a Földre építek, az égben bízok. A Morandini építészcsalád a monarchiában című tanulmánykötete, amelynek fókuszában leginkább Morandini Tamás, a dinasztia zalaegerszegi tagja áll. A könyv alaposan körbejárja az életútját és munkásságát, amely szinte nélkülözhetetlen Zala megye legnagyobb századfordulós építkezéseinek tekintetében.
Morandini Tamás 1869-ben egy észak-olaszországi kis faluban, Gemona del Friuliban született. Atyai nagybátyjai, Bálint és Román ebben az időben már Csáktornyán vetették meg a lábukat, ahol az építőiparban dolgoztak. Az ő segítségükkel tanulhatott Tamás 1883 és 1886 között Grazban, ahol kőműves képesítést szerzett. 1889-ben a zürichi Polytechnikumban kezdte meg felsőfokú tanulmányait, és 1893-ban szerzett építészmérnöki diplomát. Ezután rövid ideig, ahogy azt 1886 és 1889 között is tette, a nagybátyjainál dolgozott. 1893-ban és 1894-ben a zalaegerszegi Arany Bárány szállodának az építésvezetője volt, amelynek kivitelezési munkáját Morandini Román nyerte el. Megyeri Anna szerint az sem kizárt, hogy már a Törvénykezési épület 1892-es bővítésénél is, amelyet szintén Román vezetett, Tamás volt az építésvezető, de ez időtájt más kisebb munkákat is vállalhatott a megyeszékhelyen.
A zalaegerszegi gimnázium épülete 1896 és 1897 között készült el. Megyeri szerint Tamás ekkor társult először Gráner Gézával, akivel közösen irányították a Herczeg Zsigmond és Baumgarten Sándor tervei alapján megvalósult építkezést. A legfrissebb kutatásom szerint nem ez volt az első eset, hogy a páros, pontosabban a négyes ilyen formában összeállt. Az 1895 és 1896 között épült alsólendvai polgári fiúiskola 1989-es értesítőjében ugyanis ez áll: „A díszes palota a Városház utca elején, a Várhegy tövében épült, s jelenleg Alsó-Lendva város legszebb, legimpozánsabb épülete. Tervét Herczegh Zsigmond és Baumgarten Sándor kultuszminiszteri műépítészek készítették, a terv kivitelével pedig Gráner Géza vállalkozó Morandini Tamás építészt, zalaegerszegi lakost bízta meg.” A kissé félresikerült megfogalmazásból arra lehet következtetni, hogy Gráner volt a vállalkozó, Morandini Tamás pedig irányította, vezette az építkezést. Feltehetőleg ennek a sikeres projektnek köszönhették, hogy a zalaegerszegi gimnázium tervezésével és megépítésével is őket bízták meg.
Az alsólendvai polgári fiúiskola munkálatait 1895. szeptember 9-én kezdték meg, az alapkövet ugyanazon hónap 16-án rakták le. A munka gyorsan haladt, hiszen decemberre már tető alá is került az épület. Az ünnepélyes átadóra 1896. október 5-én került. A lendvai építkezésre vonatkozó dokumentációk ‒ tervek, engedélyezési kérelmek, engedélyek ‒ eddig még nem kerültek elő. Félő, hogy azok már nem is léteznek, hiszen Lendva levéltári iratai a tárgyalt időszakból szinte teljesen hiányoznak. A szebb napokat is látott épület az évek folyamán sokat változott, főleg a beltéri funkciók, ezért azok eredeti felosztását is csak az említett értesítőből lehet rekonstruálni. 2014-ig folyamatosan iskolaként működött, de erős belső átalakításokat végeztek az épületen az elmúlt több mint fél évszázadban. Leginkább azért, mert évtizedeken át kisegítő iskola működött benne, és a sajátos igényű tanulók szükségleteihez kellett igazítani a belső tereket, ezen kívül természetesen a technológiai fejlődés is megkövetelt bizonyos változásokat. Az épületet néhány éve az épület feletti dombon álló várban székelő Galéria-Múzeum használja raktárként, illetve műhelyként.
Az épülettömb vonalvezetését a telek adottságaihoz igazították, ami a déli rizalit esetében nyilvánul meg, hiszen enyhe szögben elhajlik a főhomlokzat vonalától, ami érezhető aszimmetriát eredményez. Az emeletes épület főhomlokzata tizenegy tengelyre van osztva, amelyből a két-két szélső tengely a rizalitokban helyezkedik el. A két rizalit vonala kinyúlik kissé a belső részhez képest. A déli rizalit főhomlokzatában mindkét szinten vakablakok vannak. Horizontálisan a két szintet erős övpárkány választja el egymástól. Ez a kettősség a lábazati rész felosztásában is megjelenik. A valódi lábazat, amely a homlokzat síkjához képest kissé előreugrik, a pinceablakok felső vonaláig ér el. Felette egy szélesebb átmeneti sáv látható, amit egy övpárkányszerű motívum választ el a földszinti résztől. Az archív fotók arról tanúskodnak, hogy régen erőteljesebb volt az övpárkány kialakítása. Ennek a felosztásnak köszönhetően olyan érzést kelt a ház, mintha horizontálisan három egymástól jól elkülöníthető részből állna a fő- és mellékhomlokzat. A magas földszint homlokzati részét kváderezés díszíti. A középső tengelyben kapott helyet a félköríves záródású főkapu. A többi tengelyben egyenes záródású ablakok kaptak helyet, amelyeket oldalt és felül enyhe keretezések futnak körbe, alul pedig könyöklőpárkányok zárnak. Az alsó szint nyílásait felül zárókő motívumok díszítik. Az emelet kissé visszafogottabb kialakítást kapott. A falfelület sima, nem kváderezett, az ablaknyílások keretezése is diszkrétebb. Érdekes megoldás, hogy a könyöklőpárkányok egybeérnek, emiatt az övpárkánnyal egy szűkebb, frízszerű sávot alkotnak. A délkeleti mellékhomlokzat kialakítása megegyezik a főhomlokzatéval kivéve, hogy nincs kapuzat, így a hat tengely mindkét szintjén ablakok vannak.
Az értesítő szerint az egyemeletes épület földszintjén az igazgatói és szolgalakás, az igazgatói iroda, tanári szoba, valamint a II. és V. osztály volt. Az emeleten voltak az I., III., IV., és VI., osztályok, továbbá a természettudományi- és rajzszertár, valamint az öt ablak által megvilágított (iskolai ünnepélyek tartására is alkalmas) rajzterem. A földszinten és az emeleten középen hosszanti irányban folyosó fut végig, amely egyrészt a világítóudvarnak, másrészt a díszes és kényelmes lépcsőház hatalmas méretű ablakainak köszönhetően kap fényt. A főbejárat az épület délnyugatra néző oldalán, a Városház utcában (ma Szent István utca) volt, amit valamikor lezártak, és ma a hátsó oldalról lehet bejutni az épületbe. Az értesítő szerint a magasföldszintet azért alakították ki, hogy a járókelők ne vonják el a tanulók figyelmét.
Az épület napjainkban is a századforduló polgári légkörét idézi, pedig már évek óta fűtetlen és szinte lakatlan. Nem tudni, milyen sors vár rá az elkövetkező években, hiszen a felújítása nagyobb beruházást igényelne. Reméljük, hogy a város, illetve városvezetés ugyanolyan fontosnak tartja az épület megőrzését, mint tartotta annak megépülését a XIX. század végén.
