Németh Attila: Szekkók budikkal és budik nélkül – Tóth Norbert képzőművész kiállítása Jánossomorján, a Glázer-Kozma Galériában

Aki jelen volt azon a kiállításon, ahol Norbi tartotta a megnyitót, talán emlékszik arra, mi volt
az utolsó mondata: Neki én vagyok a hentes.
Nos hát akkor ennek fényében kezdjünk is hozzá!
Bélgarnitúra és belső szervek eltávolítása.
A művelet célja a romlandó bélgarnitúra és az ehető belső szervek minél előbbi eltávolítása
az állati testből.
Végrehajtása: Külső ivarszervek eltávolítása – ide tartozik a többi között a tőgy.
Hogy senki ne induljon már most haza, gyorsan összekötöm az elmondottakat a látottakkal.
A szekkó technika egyik legjobb kötőanyaga a kazein, amely egy természetes tejfehérje, ami
a savanyú tejből való kicsapódással túróvá alakul át. Ez a kazein feltárható oltott mésszel,
bóraxszal, ammónium-karbonáttal és ammóniával. Mind közül a murális festéshez a legjobb a
mésszel feltárt kazein.
A murális szó latin eredetű, jelentése fali, vagyis tágabb értelemben minden olyan művészeti
alkotásra vonatkozó gyűjtőfogalom, amelyet falon, mennyezeten vagy valamilyen más
állandó felületen hoztak, hoznak létre.
A falakra készített alkotásokra vonatkozó murális kifejezés általános elterjedése a mexikói
,,muralisták”, Diego Rivera, David Siqueiros, José Orozco művészeti mozgalmának
köszönhető. A hagyományos értelemben vett murális technikák a következők: freskó,
szekkó, sgraffito, mozaik, kerámia, faliszőnyeg és ólomüvegablak.
A képzőművészet iskolája című könyvben Molnár C. Pál megkísérli a monumentális festészet
meghatározását a következőképpen: „A monumentális kép a tektonikus erők áramlásának
ábrázolata, képi megnyilvánulása, absztrakt tükröződése.”
Itt állunk Norbi képei között és talán észre sem vesszük, de olyan rögzített,
megmásíthatatlan állomáspontok vesznek körbe bennünket, amelyek mindennapi életünkbe
a legmélyebb szinten beleszőtték magukat.
Norbi élményeket fest.
Norbi helyeket fest.
Norbi olyan helyeket fest, ahol élmények születnek.
Jók-rosszak.

Egy jól követhető szellemi utazást tehetünk eme helyiségben. Materiális valóságunktól a
transzcendens létezésünkig utazhatunk, átlépve köznapi értelemben vett határainkat.

Budik
Ha valaki számára nem lenne egyértelmű, hadd említsem itt meg, hogy a budi milyen
szükségszerűen fontos, meghatározó része lehet életünknek. Több mint gondolnánk.
Készakarva tartózkodom a WC vagy a mellékhelyiség kifejezéstől. A budi ennél sokkal több.
Talán mindenkinek van élménye ilyen-olyan formában a fent említett építményről.
Fontos megjegyezni, hogy építmény. Esetleg tákolmány. Azonban mindenképpen olyan
épület, melynek ajtaját becsukhatjuk magunk mögött. Kizárva a világot, vagy bezárva
magunkat, miközben azon elmélkedünk, mikor menekülhetünk már.
Merthogy nem mindegy milyen budiba tévedtünk. Ott, ahol tudatosan, faforgáccsal
korhasztást végeznek, nos ott egy olyan állapotba kerülhetünk a fenyődeszkák résein
átszűrődő napfényben, mely a testi szükséglet kielégítésén túl lelki megnyugvást is okozhat.
Egy jó könyv, vers vagy cigaretta társaságában elvonulva a világtól. És nem számít, hogy mi
történik odakint, ki száll a fejünk felett, milyen a táj, hogyan telik az idő.

Ennek az építménynek van gazdája, olyan, aki odafigyel rá, olyan, akinek több mint egy
gödör.
Na és a többi. A legyes, loccsanós, telepókos, bűzös, szálkás tákolmány. Aminek tulajdonosa
van, de felelőse nincsen.
Ezt jól megnézzük már kívülről. Érezzük, hogy mire számíthatunk. Mérlegelünk, szorongunk,
erőt gyűjtünk. Csak legyünk már túl rajta.
A budi egyszerűsége az élet tökéletességére vagy annak jól kiszámítható bonyolultságára,
esetleg kegyetlenségére mutat rá.
Ezek a képek az élet aspektusaiba vezetnek be bennünket. Budikat látunk, amelyeknek
létezése és állandósága tagadhatatlan. Mindez független attól, milyen polcra helyezzük saját
magunkat, kapcsolatuk velünk a választásainkon, döntéseinken, kényszerűségeinken múlnak.

Bolt
Mint épület. Pénzt adunk, terméket kapunk. Egyszerű a matek.
Mint viszonyítási alap: elértük a lakott területet.

Mint motívum egy üres vásznon: szimbólum.
De milyen szimbólum?
A szekkó sajátosságával időtlenné válik, mozdíthatatlannak tűnik, beépül az idő
állandóságába. Ezen képek rokonságot mutatnak a metafizikus festészet kiüresedett tereivel
mely a filozófiája szerint olyan rendszer vagy módszer, amely az érzékszervek által nem
hozzáférhető világot vizslatja.
Ebben az esetben a tér üressége ráerősít az ajtón túli világra, melyben a vágyak örömöt
okoznak, vagy keserűséget szülnek. Újra és újra szembesülünk a határainkkal, mindennapos,
egyszerű témán keresztül kapunk finom utalást létezésünk húsba vágó kérdéseire.
Ezen a szemüvegen keresztül vizsgálva ráébredhetünk mindennapjaink kiszolgáltatottságára.
A bolt már-már a modern világ temploma, áldozati hely, megkerülhetetlen entitás.

Fal
És ezzel el is érkeztünk utazásunk végállomásához, ahol megkérdőjeleződik a valóságosság,
ahol a transzcendencia, a hit érzékeny prezentációja történik.
Olyan állapot, amely cselekvésre hív bennünket, bíznunk, hinnünk kell abban, hogy ez a
cselekvés olyan élményt nyújt, amiért érdemes visszacsalni szürke hétköznapjainkba a
gyermeki kíváncsiságot. A felfedezés izgalma, a szemünk előtt, időben jól érzékelhető
elmúlás tragédiája, miközben eltűnik a mészpáncél alá bújtatott időtlen üzenet.
A képek, amelyeket megpillantunk, az informelből, azaz a forma nélküli absztraktból
elinduló, gesztusokkal kiegészített action painting alkotások közé sorolhatóak. Mindaz, ahogy
testet ölt a kép, majd ahogy újra eltűnik, az absztrakció folyamatát vezeti végig szemünk
láttára.
A lemeszelt kép a múltbéli meggyőződés tragédiája, vagy éppen annak letisztulása a
vizsgálati mód fényében. A történelem számos példát szolgáltatott már minderre. A víz, és a
kéz mely spricceli, a kép létezésének mintegy megteremtői, az alkotó folyamat részesei. Az
életre hívó, ha úgy tetszik a teremtésre emlékeztető akarat hiánya pusztaságot hagy csak
maga után.
A murális technika helyspecifikussága cseppet sem hiányzik Norbi képeit szemlélve, hiszen
olyan dimenziókat nyitnak meg, amelyek feledtetik velünk, hogy táblaképeket
látunk. Úgy érezhetjük, hogy egy különös kirándulás részesei lehetünk, ahol az érzet és a
tudat összemosódása a múlt állandóságát csempészi a jelen forgatagába.

Jánossomorja, Glázer-Kozma Galéria

(Megjelent a Pannon Tükör 2023/4. számában.)