András László: Fób és a vélemény (részlet Fób könyvéből)

Meg kell említenünk az égtájpszichológusok között létrejött nézeteltérést, avagy viszályt, ami értelemszerűen égtájak szerint eltérő vélemények között bontakozott ki, de nem teljesen szabályos módon, vagyis nem arról van szó, hogy az északiak gondoltak homlokegyenest mást, mint a déliek, esetleg a keletiek,mint a nyugatiak, de még a segédégtájakra sem lehetett ezt egyértelműen ráhúzni, azaz nem északkelet-délnyugat ellentét volt például, vagy északnyugat-délkelet és így tovább, hanem bizonyos irányokban a hogyankellélni más formákban manifesztálódott, eltérő formákban, miközben a hogyankellélnivel kapcsolatos alaptézis érvényben maradt, miszerint létezik.

Következményeiben jóval több embert érintett, nem korlátozódott csupán az eltérő nézetek kezdeti képviselőire, hiszen az égtájpszichológusok mindig is értettek ahhoz, hogy nézeteik rövid időn belül mások nézetei is legyenek – abban az időben az embereknek véleményük volt.

Roppant hatékonyságuk pedig abból fakadt, hogy nézeteik látszólag és tényszerűen szöges ellentétben álltak egymással a tekintetben, hogyan kell élni, viszont éppen ezért, azok között, akik ennek a megmondását igényelték a maguk számára – abban az időben az embereknek véleményük volt, és minden reggel értesültek róla, hogy aznap miről és micsoda -, látványos gyorsasággal terjedt el az égtájpszichológia egyik vagy másik égtáj szerinti változata, és ki-ki kiválaszthatta a számára aznap legkedvesebbet, akár egész mondatokat is, melyeket azzal kezdhet, hogy azt gondolom.

Minden tárgynak, élőlénynek, fogalomnak megvan a maga fanja. Így minden tárgy, élőlény, fogalom úgy érezheti, hogy szereti őt az Isten. Már amennyiben éreznek a tárgyak, fogalmak (élőlények), és emellett még reflektálni is képesek magukra (tudat!) továbbá elhiszik, hogy valaki elképzelte majd megvalósította őket (isten). Hihetetlenül bonyolult dolog ez a lájk.

A genomszerkesztés egyáltalán nem ördögtől való – mondta egy előadáson egy tudós, én meg elgondolkodtam azon, vajon mikor fog kiállni végre valaki, aki azt mondja majd, hogy nos, ez a dolog egyenesen az ördögtől való, de nézzék csak, milyen praktikus!

Abban az időben már senki sem támadt, mindenki csak védekezett, a világ mégis lángokban állt.