- Nekem verseket kell írnom: a legkimerítőbb elfoglaltság, mondja Kántor Péter szavaival a kissé dekadens, és bájosan őszinte Delmore Schwartz, én pedig ezt küldöm hajnalban egy havernak, kissé dekadensen meg őszintén, merthogy verseket kell írnom, és valóban ez a legkimerítőbb.
- Ha megfeszülnék, se tudnék ugyanolyat csinálni, de nagyobbik lányom óvodai zsíros kenyerének az íze éppen, mint hetven kilométerrel, és húsz évvel arrébb.
- Apa, én azt szeretném, hogy addig ne haljunk meg, amíg a világon az összes ház le nem omlik.
- Szászvárra menet elképeszt a baranyai táj, micsoda helyek vannak az országban; este vers és zene Bék Timurral, Vértesi Ferivel, az angolokat pedig ütjük a Puskásban.
- Búcsúzóul hetvenes házigazdánk – műfajában világklasszis – aszondja, sose legyünk hülyék, az orvosok halálba szeretnek, erős tüdőnek nemhogy nem árt a dohányzás, de igen sokat tud segíteni.
- Gondolj az életedben beálló változásra, egy fordulatra, vagy véletlenre hosszan, alaposan, izzó figyelemmel, majd felejtsd el, dolgozzon csak a húsgép, és amikor bekövetkezik pár héttel vagy hónappal később éppen az, amit olyan kitartóan forgattál magadban, egyszerűen lepődj meg, jé, de jó.
- Cegléden egy fiú azt mondja, régóta próbálkozik, és meg akar tanulni verset írni, én Neal Cassadyre és Allen Ginsbergre gondolok, közben összevissza beszélek.
- Péktől jövet a hallgatag séta közben, hogy elüssem az időt, lányom egy óvodai játszótársának apját igyekszem kisebbíteni magamban, milyen beesett, horpadt, bamba, satöbbi figura, mire éppen ő jön szembe az utcán feltűnően izmosan, kedvesen, értelmesen.
- A szeretetotthon kertjében a fülledt időre fogom a szótlanságom, beteg nagybátyám legyekre panaszkodik.
- Budapesti sétahajózás során, a mosdóban lévén, lemaradok a fordulásról, majd újra a fedélzeten gyönyörködöm Óbudában a pesti oldalon – mindig van új, van még mit felfedezni, példának okáért ez a nagyszerű városrész mindezidáig ismeretlen.
- Esküvőn egy lepukkant Pest megyei kastélyban, csak a vőlegényt ismerem, és míg a kertben oldódik a hangulat, a táncterem falán lógó képet figyelem, fekete-fehér, legalább száz éves fotó, rajta nyugtalan tekintetével zavarba ejtő öregúr.
- Lakodalmi másnap, magamban mantrázom a rilkei parancsot, köztudottan giccses disznó vagyok.
- Végre találtam egy megfelelő némettanárt, aki a magánóra végén egy tíz évvel ezelőtti kispályás gólját mutatja videón, előtte lövőcsel közepes tempóban, és a kedves öreg már mondja is, hogy bár Robben ezt sebességből, ő meg ritmusból csinálta, a védők többnyire mindkét esetben megették.
- Anglia-Magyarország 0-4, ez egy bátor mondat.
- Komolynak tűnő egyetemi fickótól letaglózó véleményt olvasok környezetszennyezésről, és a civilizációnk helyzetéről, méricskélek, legyintek, számolok, kis híján összeszarom magam, úgyis meg kell halni, mihez kezdjek én ezzel, elalvás előtt megint előjön.
- A Duna homokos partján hanyatt fekszem, felemelem a fél évest, mögötte rikít az ég, oldalra nézek, a négy és fél éves balettozik a frissen nyírt füvön, közben skandál, improvizatív artikulációt végez.
- Mint már annyiszor előtte, tündöklő szalonspiccben magyaráztam egy író havernak, hogyha már kitalált történetek megírásával fogjuk tölteni egyetlen életünkből, ami hátra van, vegyük már komolyan magunkat, még inkább pedig, amit írunk, persze hazafelé már somolyogtam a történteken, de tudtam jól, nagyon jól tudtam, hogy igazam van.
- Kisebb-nagyobb megszakításokkal délután kettőtől este tizenegyig mondom magamban a Kocsiút az éjszakábant, közben ebéd, bóbiskolós délutáni altatás, haveri születésnap, néhány deci bor, este pedig a YouTube előtt megállapítom, ezt a verset nem lehet rendesen elmondani, legalábbis eddig senkinek nem sikerült.
- Úrnapi körmenet a marcangoló napsütésben, sziromszőnyeg talpam alatt.
- Hitelesnek tűnő okos blogbejegyzést olvasok a komoly egyetemi fickó múltkori világvégéjéről, miszerint bár nem kéne annyit zabálni, de minden jel arra mutat, hogy van remény, ne picsogjunk már, elvégre emberek vagyunk – a teremtés koronája, teszem hozzá, csak úgy.
- Kisfiús szorongásomban hazudozni kezdek a borbélynak, vetítés közben számra jön, hogy halott nagyapám megjelent álmomban, ő küldött nyiratkozni.
- Golyóznak, és meleg hullámsírban nyugszanak, énekli, miközben a golyópálya körül táncol.
- Dunai II Idill, jobbösszekötő.
- Íróbarátokkal való játék során lopok egy négysorost nővérem általános iskolai – számomra névtelen és ismeretlen – osztálytársától, konkrétan “ülök a széken / nézem a képet / iszom a tejet / hány óra lehet”.
- Talán a purgatórium egy kies szegletét szégyenlős könyvtolvajoknak tartják fenn, mai termés a három Karamazov-kötet, valamint a Feljegyzések a holtak házából, helyszín egy elhanyagolt apartman a Dunakanyarban, látványosan érintetlen könyvszekrénnyel.
- Mai feladat a hálókocsi és az ihletett pillanat közti hasonlóságok feltérképezése, és bár nem jutok semmire, annyi biztos, hogy merőben más helyen bukkanok fel végül, a köztes idő pedig nehezen magyarázható tartomány.
- A keresztényüldöző Diocletianus palotájának perisztiliumában Cat Stevens slágerének latinos feldolgozására magyar népi elemekkel tarkított balettet táncol sváb-tót vérű lánygyerekem, az úri közönség mulat.
- Egy horvát öreg minden nap kihúzza kis kocsiját a partra, levetkőzik, előszedi kartonlapjait, azokra fekve alszik néhány órát, utána felöltözik és hazaindul – már egyáltalán nem megy a vízbe.
- A Trogirból Split felé tartó hajón IV. Bélára gondolok, aki a tatárok elől menekülve Trauban húzta meg magát, és Sándor Mátyásra, meg a hajófenék alatti borzasztó mélységre, közben az Angol regényt dúdolom, él valaki a lagúnán, él valaki, aki más.
30. Jönnek az új szavak, valamit nagyon mondanék.
(Megjelent a Pannon Tükör 2022/4. számában.)
