Árnyékfogó
Zsolt 102,12-13
Közeledik az este.
Ilyenkor hosszú minden árnyék.
Apáé a leghosszabb,
őt könnyen elérem.
Anyáé a legfürgébb,
és mindig kacag, ha rálépek.
Nagymama távolról figyel,
árnyékfeje a rózsákig ér.
Nagyapa meg a saját
árnyékában lépdel felém.
Csak az én árnyékom rövid,
de messze fut, ha közeledik
az árnyékfogó.
Bent csapás, kint áldás
Zsolt 105,31.37
Tele az öreg ház légycsapóval.
Ha betéved egy légy a házba,
mindegy, hogy a konyhába,
ebédlőbe, kisszobába, nagy-
szobába vagy az előszobába,
nagyapa már nyúl is, és csap,
mielőtt a légy felrepülne.
Apa a fejét csóválja, ott a spré,
biztosabb és gyorsabb.
Anya felszisszen,
nagymama szeme csillog,
itt nem lesz gázosítás, motyogja,
és átmegy a másik szobába vagy
a konyhába vagy az ebédlőbe.
Csak a terasz marad csapás nélkül,
pedig ott darazsak is jönnek,
legyek is vígan lakmároznak,
de ételre nem csapunk,
sem üvegre, porcelánra,
ami bent csapás, idekint áldás,
mondja nagyapa, és mamát
átöleli ilyenkor.
Kakaós kifli
Zsolt 126,1-2.4-6; Préd 3,4
Úgyis nevetés lesz a vége,
sírtam a párnámba éjjel,
mikor az álom patakja megtelt vízzel,
és kiáradt, szétterült, mint a tenger.
Csak ültem a parton, és sírtam,
nem tudtam megállítani,
nem is akartam,
nevetés lesz úgyis a vége,
kacsintott rám papa a túlsó partról.
Miért kell ahhoz sírni,
hogy nevetni tudjunk,
miért nem kezdődik és
záródik minden nevetéssel,
miért lesz sírás a vége,
ha ezt elfelejtjük?
Reggel kakaóztunk,
mama mosolya szárítgatta
könnyáztatta arcom,
papa kakaóba ejtette a kiflivéget,
és nevettünk, tele szájjal,
amikor nem akart elsüllyedni.
