gyakorlás
az emeleten fel,
aztán jobbra,
ott kell jelentkezni,
kezembe nyomnak
egy űrlapot,
odaadom neked,
jó lesz ezt gyakorlás
gyanánt,
te más vagy már,
mint én voltam,
egyre inkább múlt időben
érzem magam,
talán
az angolszász oktatás
a kulcs,
megmondták ezt
az utolsó magyarországi
munkahelyemen,
amikor elbúcsúztam,
hogy úgy néz ki,
mi lelépünk,
jól teszed,
mondta az egyik kutató,
a lányom is,
mikor visszajött az usából
teljesen más lett,
ott a légkör olyan
az iskolában,
hogy magabiztossá vált,
kész is vagy,
pipázd ki a betegségeket,
egyik se volt,
ja, thickeld ki,
az kullancsot is jelent,
tudom,
sokat beszélek,
hát kivel tegyem,
aláírok,
ott jön a nővér,
bevezetnek egy szobába,
megyek veled,
fecskendő az orrba,
mindkét lyukba, egy-egy fújás,
ez egy ilyen modern oltás,
a végén kapunk matricát,
lehet hordani,
hogy bátor voltál,
tudod,
én nem félek a tűtől,
érted, miért,
az előéletem,
azt mondják,
érzékenyebbek lettünk az influenzára,
mint az amerikai indiánok,
nem véd az immunrendszer,
a gyereked angol lesz
magyar ősökkel,
ami igazából már mindegy is,
lehet,
el kell vágni,
kiszedni,
mint egy vérszívót.
én tényleg nem tudom
már,
mi ebben a jó,
szavak által konstruált valóság,
lehet hogy ez a ritka nyelv hordozza a bajt,
bacillus,
vírus,
hibás gondolkodás,
amit kijavít majd az idő,
a beolvadás.
remélem én is
együtt a család,
Ausztráliában,
Magyarországon,
a föld alatt,
énekelünk,
kibontjuk az ajándékokat,
aztán karácsonyi menü,
a konyhában keveredik
az angol,
a magyar,
gyerekeknél a beszédben is,
égnek a fények,
és halkan leesik egy tűlevél,
egy álmomat mesélem
a székelykáposzta közben,
Ady Endre
egy szobában lakott,
benyitottam hozzá,
meghalt,
mégis élt,
nem tudom,
tisztában volt-e ezzel,
meszelt falra verseket írt,
textil bevásárlószatyrokra rajzolt,
egész jól,
mennyire életrevaló
ez a Bandi gyerek,
gondoltam,
biztos veszik a cuccait,
mint a cukrot,
lebomló, természetes,
lehet, mikor alszunk,
az egy másik valóság,
szeretném azt hinni,
a halál után ott élünk,
remélem, én meg,
mondjuk,
pólókat tervezek
majd
valaki álmában,
ezen nevetünk,
átsuhan egy sereg angyal,
az ünnepi asztal felett,
gyorsan szedek újra, mert
lehet, ez a kapuzárási pánik,
hogy mindig ilyenekről írok,
ez a félelem
attól, hogy közelebb és közelebb kerül,
de hát mit tegyek,
ha engem tényleg üldöznek.
példabeszéd a kert fontosságáról
dédapád rendőr volt,
pont azokban az időkben,
és bujkálnia kellett
a kertek alatt,
aztán
kitüntetést kapott
az „ellenforradalom ellen
tanúsított helytállás” miatt,
pedig nem volt semmi hősies
az egészben,
csak
egy napszámosnak kitörést jelentett
ez a szakma
a háború után, amiből
sebesülten jött vissza,
másik dédapád pedig
kiállt a szovjet tankok elé,
hogy itt jó kommunisták laknak,
ne lőjék szét az üzemet,
aztán később
megverték a rendőrök az őrsön,
és éjszaka
sírva kértek tőle
bocsánatot,
mert csak így mertek
eljönni,
bujkálva,
a kertek alatt,
ez a kettő ér össze,
benned,
talán elsimul,
vagy épp hogy
tajtékot vet,
sors,
vagy
végzet,
mikor valami érthetetlen
történik veled,
talán épp
az egyik ősöd
csinált megint valamit,
és látod,
az is baromira fontos,
hogy az embernek
legyen egy kertje.
