Kardhal
Lent, a mélyben tapogasd ki emlékeimet.
Búvárok kezeit adom, olyan hozzáértést,
amely nélkül a tengerfenék pusztaság,
ahol hajólelkű szellemek kóborolnak.
Ha mindez hihetetlen, képzeld,
valaki neked álmodta meg őket,
egy másik valóságban, a partokon túl,
ahol kenyérszatyrokba rejtik életük
az anyók. Még nem látták a tengert,
mégis ismerik a nagy vizek titkait,
és lefekvés előtt mindmáig
a következő útra gondolnak,
amely egy kardhalé.
Éjjelente átdöfi gerincüket, hogy reggel
újra Szicília jusson az eszükbe, az otthonuk,
ahol a gyermekek felfalják
a legszebb példányokat.
Lelet
Lassan kienged a feszült izom,
a bíró is megunja, kopaszodik,
várja pár gyerek, vagy csak menekül.
Ki tudja, kézfogás helyett mit talál.
A két csapat összeboronálja magát,
s az addigi heves küzdelem most
átvált hétköznapi csevejbe. Képmutató
és kerüli a problémát mindenki, hisz
holnap ismét indulni kell melóba,
s hogy így két órára kijutott a sztár-
verejték, melyben meggyötört
arcú öregek sörös kedvüket lelték,
áldott lehet a vasárnap. A TV nem
adja, de szájról-szájra jár majd
a faluban az aznapi meccs, meg
még az elkövetkezendők, és
egy szép napon, amikor már
por és föld fedi a házakat,
meglepődve tapasztalják
az archeológusok, hogy
az Úr napján, ezer évvel ezelőtt,
tizenegyest ítéltek a vendégcsapatnak.
