
A munka valóban nem komoly, egy agresszívan terjeszkedő cég spejzolt be ügyfelesekből, várjuk a zsákmányt, szép nyugodtan, a céges értékek megnyugtató mértékben hamisak, a fizetésem viszont elég magas ahhoz, hogy elkezdjek albérletet keresni. A hőség és a járvány alábbhagytak.
Még az otthoni multi egyik tréningjén, stresszmenedzsment vagy ilyesmi, tanították, hogy a sokkból visszatérőkön az segít, ha egyszerű döntési helyzetekbe kerülnek, választhatnak, melyik karjukon mérjék a vérnyomásukat, a kék vagy a piros tollal írják alá, amit kell, lássák, van itt egy világ, amiben van, ami fölött van kontrolljuk. A közös napjaink délutánjain gyalog megyek a gyerekért, váltogatom az ovihoz vezető két-három utcát. Reggelente fél percig latolom a Ritter csoki tarka kínálatát a boltban. Nem állok rá egy koronától, magánytól és szeretetlenségtől félőrült nőre az első munkanapomon.
Valamennyire beszél magyarul, nagyszülők, nem fejti ki, az ismerkedés második percében elkéri a számom, aztán dicsérni kezd, milyen okosnak látszom, milyen megnyugtató, amit mondok, jó csapat leszünk, segítsünk majd egymásnak, ha már egyszerre kezdünk a cégnél, az ő fia hétéves, én egyedül, az biztos nehéz lehet, bár náluk megvan mindenki. Megkapjuk a home office-hoz szükséges laptopjainkat, a cég a hétvégén kiküldte a címünkre a pluszmonitort, billentyűzetet, egeret, mars haza, egy óra múlva logoljunk be, indul az onboarding. Addig már kétszer rám ír, egyszer felhív, be tudok-e logolni, mert neki nem megy. Villamoson ülök, biztos meg fog oldódni, viszont a villamos lépésben halad a dugó miatt, ha be tud logolni, szóljon, hogy kések, sietek. A villamoson gondolkodom, jó-e nekem ezzel a random nővel kvázi egy csapat lenni, ha még belogolni se tud, de hát én meg az első napomon kések, ahogy nézem, jó félórát. Meglátjuk.
Kicsit megkönnyebülök, amikor észreveszem, hogy nem vagyok kivételes a számára. Hatan kezdtünk együtt a cégnél, mindegyikünk számát elkérte, hármunkra rá is írt valamelyik nap reggel hétkor, hogyan kell Apple képernyőt Dell laptopba dugni. Nem szeretek nemet mondani, még kevésbé figyelmen kívül hagyni nekem írt üzeneteket, de most szokatlanul nyugodt lelkiismerettel válogatok a kettő között. A megvetés és a benne rejlő fölény szinte méltóságnak tűnik, mint egy végét járó gyerekzárral próbálkozó egyre ügyesebb négyévest, utasítom rendre. Nem sikerül neki semmi, na és akkor mi van. Eggyel több partnere, mint nekem.
Aztán ezt a státuszt is árnyalja az, amikor az egyik meetingen némára rakja magát, de a kamerát elfelejti kikapcsolni, így a céges minőségbiztosításról szóló előadást egy veszekedős reality show képsorai festenek alá a jobbszél közepén található 3×3 centis ablakban. Csapkodások, látványos gesztusok, cirkuszi sminket idézően túlzó mimika. Voltaképp a valóságshow-zsánert folytatja, amikor a következő meetingen immár hanggal, képpel kipakol a párjáról. Kicsit abuzív, de tud kedves is lenni, meg szerelmesek is egymásba, és amúgy jó apa, szereti a gyereküket. Azelőtt ilyenkor talán közbeszóltam volna, hogy nem lehet jó apa, aki erőszakoskodik az anyával, és ebben nem tévedtem volna, de az ilyen megjegyzéseknek az volt a motivációja, hogy ha ez az apa jó, akkor én kiváló apa kell hogy legyek, és ezt a rangot nem mertem megadni magamnak. Egy ilyen év után viszont nyitott vagyok a lehetőségre, hogy kiváló apa vagyok, így nem mondok semmit, bólogatok, nézek valamelyest tényleg szomorúan. A tréningvezető elküldi a céges lelkisegély-szolgálat honlapját, együttérzéséről biztosítja, a többiek is, mondják, hogy ilyenkor nehéz, de vannak segítők, szóljon és elküldik a linkeket a segítőkhöz, és szerintük nem jó egy ilyen kapcsolatban hosszú távon. Szerintem se, szólalok meg egy ideje először, mert nekem nincsenek linkjeim.
Harmadik hétfőmet töltöm a cégnél, amikor a reggeli (a hétfőre való tekintettel délelőtti) Ébredjünk vidáman-meetingen az előző heti csapatépítésen készült rutinosan kínos fotók közös nézésekor beszól a főnökünk főnökének, hogy itt már biztos a piától ilyen vörös a feje. Harmadik keddemet töltöm a cégnél, amikor az aznapi beosztásomat ellenőrizve észreveszem, hogy a nevem egy sorral feljebb van a spreadsheet-en. Mint Sztavrogin a muskátlin araszoló pókot, nézegetem a neveket, mint aki tudja, mit keres, gyorsan megállapítom, hogy az övé hiányzik. Aki sokkból tér vissza, nem mondhat olyat, hogy nem tehetett semmit. Bármit tettem volna érte vagy vele, rontott volna a helyzetemen.
Zalaegerszeg MJV
Nagykanizsa MJV
