Az Aradi Vértanúk Emléknapján Solymosi József Asbóth Lajos honvédezredesről, illetve Perger Zoltán Asbóth Sándor honvéd alezredesről írt tanulmányát közöljük. Az írások megjelentek a Pannon Tükör 2018/4. számában, a Helytörténet rovatban.
Az eredetileg Sopron környéki Asbóth-család Gergely nevű tagja 1715-ben kapott magyar nemességet. A családi hagyomány szerint Angliából származtak. A család első tagjaként egy Godefroy nevű protestáns
vitéz érkezett Magyarországra a XVI. század második felében, hogy a török elleni küzdelemben részt vegyen. Egy másik verzió szerint őseik a katolikus Mária királynő (1553-1558) alatti protestánsüldözés miatt
vándoroltak ki hazájukból. Nemescsói Asbóth János 1768-ban született a Vas megyei Nemescsón.
Középiskoláit Sopronban végezte, majd 1788-tól az alsó-szászországi göttingeni egyetemen tanult. Hazatérése után először Lőcsén, majd Késmárkon tanított, 1801-től pedig a keszthelyi Georgikon tanára
lett. A mezőgazdaságtan oktatása mellett ő irányította a Festetics-féle tangazdaságot, 1806-tól az uradalom intézőjeként az egész Georgikon ügyes-bajos dolgait intézte, nemcsak az oktatási intézményét, hanem
a Festetics-uradalomét is. Időközben a göttingeni tudományos társulat tagjai közé is beválasztották. 1818-ban a Dunát és a Tiszát összekötő vízi út, a Ferenc-csatorna építésére létrehozott részvénytársaság
első ülnökévé nevezték ki, 1820-ban pedig a Bács megyei királyi korona-uradalmak kormányzója lett. Zomborban hunyt el 1823-ban. Fia, Asbóth Lajos 1803. június 20-án született Keszthelyen. Tanulmányait
helyben a premontreieknél és a soproni evangélikus gimnáziumban végezte. 1817 és 1820 között a bécsi hadmérnöki akadémián tanult, majd belépett a császári-királyi hadseregbe. Kadét lett a 4. (Lipót toszkán nagyherceg) dragonyosezredben, majd 1824-ben hadnaggyá nevezték ki a 3. (Frigyes Ágost szász király) vértes ezredben. Folyamatosan emelkedve a ranglétrán 1840-től főszázadosként szolgált. Többnyire segédtiszti beosztást látott el. 1843-ban nyugállományba vonult és a Lugos melletti Szatumikban telepedett le, ahol földbérlőként gazdálkodott.
1844-ben feleségül vette unokatestvérét, Asbóth Flórát (1812-1876), akitől két fiú és két leánygyermeke született, de csak hárman érték meg a felnőtt kort.
Közülük a legismertebb, egyetlen fia, Asbóth János (1845–1911) író, újságíró, politikus, néprajzkutató volt. Műegyetemi tanulmányait külföldön fejezte be, miután részt vett az 1863-as szervezkedésekben és haditörvényszék elé állították. A kiegyezés után megyei tisztségviselő volt (esküdt, aljegyző, tiszteletbeli főjegyző), majd 1870-72-ben a
pénzügy-, ill. a honvédelmi minisztériumban alkalmazták. Ezután újságíró, majd külügyminisztériumi tisztviselő. Ő adta ki az Asbóth-család irataiból készült válogatást Adalékok a kényuralom ellenes mozgalmak
történetéhez címmel. 1887-től 1901-ig országgyűlési képviselő, 1892-tól az MTA levelező tagja volt.
Asbóth Lajos 1848-49-ben
1848 tavaszán a Krassó megyében lakó Asbóth felajánlotta szolgálatait a Batthyány-
kormánynak. Június 19-én Krassó vármegyében nemzetőr őrnaggyá nevezték ki. Ekkortól a bánsági bányavidéket védő mintegy 500 fős nemzetőr egység parancsnokaként tevékenykedett egészen decemberig. Miniszterelnöki és pénzügyminiszteri kezdeményezésre történt a bánáti bányakerület bányaberendezéseinek és készleteinek megvédelmezésére a nemzetőrség megszervezése. Probléma volt, hogy a helyi bányászok fel voltak mentve a nemzetőri szolgálat alól. Szeptember elején Asbóth jelentette az Országos Nemzetőrségi Haditanácsnak, hogy e miatt nem tudja megfelelően kiállítani a nemzetőrségét Oravicabánya vidékének védelmére, pedig arra nagy szükség lenne, mert a szomszédos Moldvabányát már feldúlták a szerb felkelők. Erre augusztus 22-én került sor, amikor a szerb felkelők 400 főnyi csapata megtámadta Újmoldovát. Asbóth őrnagy védekező csapatai ötórás harc után Németszászkára vonultak vissza. A szerbek felgyújtották a helységet. A magyar veszteség 15 fő, a szerb 21 fő volt. Hat nappal később, 28-án Asbóth nemzetőrei, valamint Rácz Sándor százados honvédei Németszászkáról kiindulva megtámadták és szétverték az ómoldovai szerb tábort.
Asbóth délvidéki tevékenységének egy másik említésre méltó esete, amikor a császári erők (román-bánsági határőrök és román népfölkelők) november 3-án megtámadták és elfoglalták Bogsánt, Asbóth nemzetőrökkel
és honvédekkel már 7-én elűzte az ellenséget. November 15-én történt Appel császári- királyi vezérőrnagy támadása (román felkelőkkel) előbbi helység ellen, Asbóth ekkor 8 órás harcban verte vissza a támadókat. November
26-án történt Tirnova (román falu) megtámadása és felégetése Asbóth csapatai (300 fő) részéről. December 18-án megfutamította a furluki és szocsáni császári-királyi és román csapatokat.
Viszonylag sikeresnek mondható tevékenysége ellenére Damjanich ezredes, a magyar bánsági hadosztály parancsnoka azonban december 22-én elmozdította Asbóthot a parancsnokságtól. Ennek oka volt az őrnagy alá beosztott Rózsa Sándor-féle szabadcsapat dúlása Ezeres faluban, illetve vélelmezett hadvezetési hibák. Asbóth elhagyta e vidéket, de a túlerő miatt a krassói bányavidék még decemberben elveszett. Ezután nem sokkal a kormány kivonta csapatait a Bánságból. Asbóth Lajos az akkori fővárosba ment, ahol 1849. január 15-től honvéd alezredesként debreceni térparancsnok lett, majd január 26-ával a szerveződő 12. (tartalék) hadosztály parancsnokává nevezték ki. A Szolnok–Tokaj közötti Tisza vonal védelmével bízták meg. Január végén Tiszafüred és Polgár térségében tevékenykedett, február 2-án Balmazújvároson volt és csapatait Kossuth már tartalék sereg elnevezéssel illette. Február 6-án Tiszafüredről jelentette, hogy Poroszlónál megfutamított egy 300 könnyűlovasból álló előőrsöt. Kossuth február 9-én megköszönte az előző nap Debrecenbe küldött ellenséges futár elfogását és ezt írta Asbóthnak: „Füred nagyon fontos pont, de Istennek hála jó kézben van.” Asbóth serege ekkor mintegy 4000 főre rúgott. Asbóth alezredes február 27-én Balmazújvárosról írt Kossuthnak, egyéb ügyek mellett megemlítette: reméli, mivel már kevesen vannak rangban előtte, hamarosan elébe nézhet az ezredesi kinevezésnek. Kossuth válaszában értesítette, hogy ajánlotta előléptetésre a hadügyminisztériumnak. A HM azonban elutasította előléptetését, mert még 11-en voltak előtte rangidős alezredesek, ezért még nem nevezhették ki. A honvédsereg főerőinek Vetter Antal altábornagy vezette március közepi kudarcba fulladt ellentámadása idején Asbóth Szolnok térségében álló hadosztálya kapta a feladatot, hogy elterelő műveletként a Tisza mögött fel-le vonulva azt a látszatott keltse, hogy a főerőket képviseli. Az április 1-jén meginduló, immár Görgei vezette újabb ellentámadásnál ugyanez volt Asbóth 2455 fős hadosztályának feladata, amit ügyesen meg is oldott.
Hadosztályával április 6-a után Pest alá rendelték. Cegléden magához vonta a szolnoki és cibakházi csapatokat, majd nemzetőröket is gyűjtött. 7-én Albertiben volt. Ezután Aulich II. hadteste és Asbóth tartalék hadosztálya azt a feladatott kapta, hogy a háromszoros, majd négyszeres túlerőben lévő császári sereggel elhitesse: a magyar főerőkkel állnak szemben. A feladatot sikerrel végrehajtották. Komárom felmentéséig, a császári erők visszavonulásáig folyamatosak voltak a Pest alatti csatározások. A nemzetőrökre saját létszámuk növelése érdekében volt szükség, de a harcok során bebizonyosodott alkalmazhatatlanságuk, így hazaküldték őket. Az április 11-i összecsapás során Asbóth 2100 fős, 13 löveget számláló 12. hadosztálya azt a feladatott kapta, hogy Kmety hadosztályával, valamint Aulich II. hadtestével együttműködve intézzen tüntető támadást a császári fősereg ellen, de nagyobb összecsapásba ne bonyolódjék. Asbóth kiválóan teljesítette a feladatot, vesztesége: 13 halott és 28 sebesült volt. Az ütközet utáni visszavonuláskor Asbóth zászlóval a kézben vezényelte a gyalogságát fedező lovasságot. Április 18-án a hadügyminiszter megerősítette a Görgei által a csatatéren átadott 3. osztályú Katonai Érdemrend kitüntetését, melyet az április 11-i Pest alatti ütközet alkalmával tanúsított vitézségéért kapott. Görgei Kossuthnak írt április 13-i levelében szintén méltatta érdemeit és helytelenítette a hadügyminisztérium vele szembeni eljárását.
Mészáros hadügyminiszter ugyanis április 8-án Perczel tábornok délvidéki csapataihoz akarta rendelni Asbóthot és parancsa nem teljesítése esetére hadbírósági eljárással fenyegette meg. Görgei kérte Kossuthot, hogy tegyen róla, más ne avatkozhasson hadserege ügyeibe.
Április 13-án Kerepes és Keresztúr térségében zajlott egy összecsapás, majd április 16-án támadást kellett végrehajtaniuk a Pesten tartózkodó császári erők ellen. Ennek eredményeként 7 halott és 13 sebesült került a veszteséglistára. Az április 21-én lezajlott Pest alatti ütközetben Asbóth Lajos 2500 gyalogossal, 500 lovassal és 19 löveggel rendelkezett. Az összecsapás során 19 halottat, és 63 sebesültet vesztett. Asbóth alezredesnek ezekben a harcokban nem elsősorban higgadtsága és megfontoltsága dicsérhető, több kockázatot vállalt, mint Aulich, de mindig sikerült visszavonulnia. Hozzáteendő, hogy mindezt olyan csapatokkal érte el, melyek Pest alatt estek át a tűzkeresztségen. Április 19-én végül megkapta ezredesi kinevezését a hadügyminisztériumtól. Előléptetését korábban Kossuthnak írt levelében éppen Görgei szorgalmazta és már a döntés előtt megelőlegezte. Asbóth április 24-én vecsési főhadiszállásáról jelentette, hogy az ellenség elhagyta Pestet. Két nap múlva Kossuth felszólította a Pesten található fegyvergyártáshoz használható eszközök lefoglalására. Májusban, Buda ostrománál Asbóth addig önálló hadosztálya (3400 fő, 13 löveg) a II. hadtest kötelékébe került. A vár bevételénél a megbetegedő Aulich helyett már ő vezényelte rohamra a hadtest csapatait. Vitézségét a 2. osztályú Katonai Érdemrenddel ismerték el. Május 22-től hivatalosan is a II. hadtest parancsnokságával bízták meg. A fősereg Buda ostroma után felvonult a nyugati határszélre. A magyar vezetés részéről egy az orosz csapatok beérkezése előtt a császáriak ellen megindítandó hadműveletről született döntés. A Duna bal partján, a Vág folyónál kísérelték meg az áttörést. A fősereg hadtestei élén ekkor már új hadtestparancsnokok álltak, köztük Asbóth Lajos, akinek tábornoki kinevező okirata is megszületett június 5-én, de annak kiadását Görgei késleltette, majd a kinevezés végül elmaradt. A hadműveletek a harcvonaltól távolabb, Tatán működő Központi Hadműveleti Iroda irányításával indultak meg, és számos negatív körülmény is közrejátszott a sikerek elmaradásában. A hadműveleti területről csak régi térképek álltak rendelkezésre, melyekből a mocsaras terep viszonyai nem voltak jól kiolvashatók. A tervezett támadás elején minden teher a II. hadtestre hárult, valamint a terv nagyfokú kooperációt feltételezett az új, tapasztalatlan hadtestparancsnokok között.
Június 16-án a zsigárdi ütközetben Asbóth II. hadteste (9500 fő) vereséget szenvedett a császári tartalék (IV.) hadtest dandárjaitól. Itt be is bizonyosodtak a korábban megfogalmazottak: a terep nem megfelelő ismerete, túl nagy teher Asbóth hadtestén, a III. hadtest tétlensége. Sikerült ugyan elfoglalni Zsigárdot, Királyrévet, és Negyedet, de vissza kellett vonulni, csak a Vágon Negyednél vert hidat tudták tartani. A három hadtestparancsnok közül csak Asbóth hajtotta végre maradéktalanul a feladatát. Görgey István szerint itt szolgáltatta későbbi leváltásának első indokát: jelentésében nem egyértelműen fogalmazott ágyúveszteségeiről. Június 20-án Perednél, Asbóth 46. születésnapján került sor a támadás megismétlésére. A csata során Asbóth hadteste megverte a császári tartalék hadtest dandárjait. Sikerült elfoglalniuk Királyrévet, Zsigárdot és több roham után Peredet is. Asbóth ekkor maga vezette rohamra egyik zászlóalját. A csata második felében Görgei vezette a magyar csapatokat. A csata után leváltotta a II. és III. hadtest parancsnokait. A leváltás indokai meglehetősen homályosak, Görgei Artúr és István többféleképpen magyarázzák: a zsigárdi ütközetben az ágyúk elvesztésének elhallgatása, Pered bevételének erőltetése, majd a megfutó zászlóaljak nem megfelelő rendezése, gyengekezűség. Pedig június 16-án Asbóth megállta a helyét, és 20-a sikerei is neki voltak köszönhetők. Valószínű indok a Görgei és tisztjei által már rendezett 63. honvédzászlóalj túlzott hátravonása volt. Ez azonban nem volt igazán alapos ok. Hirtelen leváltása után Asb óth hadtestének dandár- és hadosztályparancsnokai, vezérkari főnöke mondtak le beosztásukról, vagy jelentettek beteget. Ez is bizonyítja, hogy Görgei Artúr ennél a döntésénél túl hirtelen cselekedett, nem volt elég megfontolt. Asbóth ezután nem vállalta el a neki felajánlott hadosztályparancsnoki megbízatást, ő is beteget jelentett. Nemsokára, július 9-én Kossuth kinevezte a tartalék hadosztály parancsnokává Szegedre. Később ennek az 5–8000 fős, hadtesté fejlesztett erőnek volt a parancsnoka a szabadságharc végéig. Hadteste végül egy gyalog- és egy lovashadosztályból állt. Augusztus elején hadügyminiszteri utasításra Aradra vonult. Innen csatlakozott Görgei csapataihoz és velük együtt tette le a fegyvert a Világos melletti szőlősi mezőn.
A szabadságharc után Asbóth Lajost 1849 novemberében az aradi hadbíróság golyó általi halálra, majd 18 év várfogságra ítélte. 1856-ban amnesztiával szabadult. Fogságát végig az aradi várbörtönben töltötte. Előrehaladott korára, jó magaviseletére tekintettel engedték el. Resicán (Krassó m.), mint vasúti titkár teljes visszavonultságban élt. 1860 őszén fiatalkori barátja, Benedek Lajos, akkor már volt kormányzó, támogatásával az uralkodóhoz fordult, kérte egykori tiszti nyugdíja, évi 600 forint folyósítását, mivel szeme megromlott, ott kellett hagynia állását és négy kiskorú gyerekéről kell gondoskodnia. Elutasították, mivel egy másik levelében a haza szolgálatával indokolta felmondását. 1861-ben az alkotmányosság helyreállítása idején az új megyei főispán beiktatásán 48-as katonai érdemrenddel a mellén jelent meg, ezután 1861. február 15-től három hónapot volt internálva. Vay Miklós báró, kancellár is közbenjárt az ügyében. Ezt követően kezdődött látványos közeledés Asbóth és a magyarországi hatóságok között. Elsődlegesen Pálffy Móric gróf, helytartóval levelezett, akitől pénzt (660 forint) is kapott. Tevőlegesen 1862 őszétől írt jelentéseket. Ezeket később a hadbíróság is megkapta. Levelei így kerültek be az Almásy Pál, Nedeczky István, Beniczky Lajos vezette összeesküvés résztvevőinek peranyagába. Ennek tényére egészen az 1920-as évekig nem derült fény. Ekkor Steier Lajos kutatásai hozták felszínre, később Lukács Lajos, Nyárádi Gábor is publikált a témában. Asbóth motívumainak alapos tanulmányozásával azonban még adós a történettudomány. 1864. március 17-én őt is elfogták. Elfogására azért volt szükség, hogy ne derüljön ki aktív közreműködése az összeesküvés felgöngyölítésében. A jelentésekben indítékairól ő maga így nyilatkozott: „egyedül a te (ti. Pálffy Móric – S. J.) irántam megnyilvánuló nyílt és szívből jövő részvéted késztetett a múlt évi és a mostani bejelentésekre.” „Ha hozzájárulhattam ahhoz, Kegyelmes Uram, hogy hazámtól egy nagyobb szerencsétlenséget még időben elhárítsak, a legkegyelmesebb uralkodó számára megkönnyítettem országainak megnyugtatását, akkor lelkemben nyugalmat találok – még ha ezzel néhány egykori barátomnak nehéz szenvedéseket okoztam. A remény, hogy Őfelsége a lehető legkíméletesebben fog eljárni, hozzájárul e megnyugváshoz.” A hadbíróságon egyébként felmerült Asbóth elmeháborodottságának kérdése is. Az ezzel kapcsolatban megkeresett Temes megyei hatóságok jelentették: Lugos környékén már többen látták a mezőn karddal, bottal a kezében hangosan vezényelni, ezért bolondnak tartják. Mindez további kutatásokat igényel. Mindenesetre a kialkudott évi 1200 forintos kegydíjat élete végéig megkapta. 1868-ig fia taníttatására még 600 forintot, az összeesküvés leleplezésért egy összegben pedig 5000 forintot kapott. A per végén, 1865 elején az uralkodó kegyelmet adott a halálraítélteknek, büntetésük hosszú várfogság lett. Úgy tűnik, mintha Pálffy már előre igyekezett volna erről Asbóthot meggyőzni. Az elítéltek a kiegyezés évében szabadultak. 1863. januárjában hadtudományi munkássága alapján Asbóth Lajost a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Májusban „A hadimesterség fejlődése az őskortól a jelen időkig” címmel tartott székfoglaló előadást. 1862-ben megírta emlékiratait „Asbóth Lajos emlékiratai az 1848-ki és 1849-ki magyarországi hadjáratból” címmel (Pest, 1862. két kötet, két kiadásban is megjelent ekkor). Más fontos művei: „A hadvezér és a hadtudomány alapelvei az újabbkori hadjáratok történetével felvilágosítva” (Pest, 1863, ill. 1869. – második kiadás), Görgei. Czáfolat Assermann védiratára. (Pest. 1867.), „Az éjszakamerikai polgárháború története” (Budapest, 1875.). A kiegyezést követően volt honvédtábornokként a Honvédegylet megbecsült tagja lett. Állítólag Kossuth egy 1867-es levelében ismerte el tábornoknak. Ennek azonban nincs nyoma. Tényleges kinevezésére a szabadságharc idején nem került sor. 1882. május 6-án halt meg Budapesten.
Felhasznált irodalom
Antos Balázs: Egy hadtestparancsnok-váltás
története. In Rajzolatok a magyar történelemből.
Szerk. Antos Balázs – Tamás Ágnes.
Szeged, 2010. 177–189. o.
Antos Balázs: Az aradi várbörtöntől az
országos felháborodásig. Asbóth Lajos honvédezredes
kétszeri „börtönjárásának” története.
In Szemelvények ötszáz év magyar
történelméből. A III. modern kori magyar
történeti PhD-konferencia tanulmányai.
Szerk. Antos Balázs – Tamás Ágnes. Szeged,
2011. 37–49. o.
Antos Balázs: A krassói bányavidék megpróbáltatásai
1848-ban, különös tekintettel
a november 15-i, boksánbányai ütközetre. In
Hadtörténelmi Közlemények 2013/3. 749–
766. o.
Asbóth Lajos emlékiratai az 1848-iki és
1849-iki magyarországi hadjáratból. 1–2. kötet.
Pest, 1862.
Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek
az 1848/49. évi szabadságharcban. 1–2. kötet.
Miskolc, 2015.
Deák Ágnes: „Zsandáros és policzájos
idők.” Államrendőrség Magyarországon
1849–1867. Budapest, 2015.
Hermann Róbert: Az 56. honvédzászlóalj
története. (1848. október – 1849. október) In
Molnár András szerk.: A szabadságharc zalai
honvédei. 1848–1849. Zalai Gyűjtemény 33.
Zalaegerszeg, 1992.
Hermann Róbert: 1848–1849. A szabadságharc
hadtörténete. Budapest, 2001.
Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc
nagy csatái. Budapest, 2004.
Hermann Róbert szerk.: Az 1848–49. évi
forradalom és szabadságharc története.
Debrecen, [2008.]
(Megjelent a Pannon Tükör 2018/4. számában.)
Zalaegerszeg MJV
Nagykanizsa MJV
