egy Tomaji Attila-sorra
Elindulok az inget váltó fák alatt.
Kigombolod,
világot írva újragombolod magad.
Nyáresti pólóm hűvösén
Schumann varázsol csillagot,
felborzol, jól esik, dúdol hozzá az éj.
Futamnyi szenvedély.
Költő felel.
Magányát kérdőn hinti szét.
Megoszthatom?
Választ nem várva mormolja újra végzetét.
Mi lesz velünk?
A part sem válaszol,
míg tartja elfutó, iramló színeit.
A vérnarancs híd szerteszét törik.
A mélyben örvény, sejtheted, tudhatod.
Hogy átússz a hídon, nem kérdés.
És nem lehet titok.
A szigetcsúcson kavicson kavics.
Nem inget vált, átszínesül a víz alatt.
Napon fakul, lustán és mozdulatlanul,
csupán a víz mozog, süllyed-emelkedik,
s a víz alatti színhalakba kap.
Míg tart a híd,
míg tartja vízbe hajló ágaid,
inget borzoló fák alatt
lehúzza pólóéjszakád a nap.
2019. 08. 04.
Három vers érkezett a szerkesztőségbe, feladójuk régi kedves szerzőnk, Tomaji Attila. Ezt írta: “Miklya Zsolt eljött Zebegénybe. … Együtt töltöttük az estét, Babiczky is itt volt, aztán pár nap múlva jött a Miklya-vers, erre én is válaszverset írtam, majd az egészet Babiczky zárta le az ő versével.”
A másik két verset jövő héten és az azt követő héten közöljük.
Zalaegerszeg MJV
Nagykanizsa MJV
