Legújabb lapszámunk Egy mondat című rovatában Hardy Júlia, valamint Izsó Zita naplója olvasható. Egy-egy részlettel ajánljuk a lapot.
Izsó Zita: Szeptember – részlet –
Szeptember 11.
Ma újabb barátom jelentette be, hogy külföldre költözik.
Szeptember 12.
Néha én is elgondolkodom azon, milyen lenne más országba költözni, nem csak átmenetileg, ahogy Liège-ben vagy Szalonikiben éltem (azt hiszem, leginkább Kolozsvár vagy Párizs jöhetne szóba), Budapestből pedig talán az éjszakai fények hiányoznának leginkább, a lakások kivilágított ablakai, főleg annak a hatalmas, dupla ablaknak a fénye, amelyik a szemközti ház legfelső emeletén ég minden nap hajnalig, a többinél sokkal tovább; gyakran ez a szomszédos ablak biztat, hogy tartsak ki, olvassak el még egy esszét, vagy írjak tovább, időnként pedig olyan, mintha versenyeznénk, igen, vetélkednénk, valami ismeretlen eredetű dühvel, dacosan, hogy melyikünk égeti a villanyt tovább (ilyen alkalmakkor van, hogy virradatig sem alszom el).
Szeptember 13.
Nagyon hirtelen lett hideg, és mintha az emberekre is hatott volna: bár mindenki mosolyog, kedves és segítőkész, az egész valahogy nem kellemes, mintha hideg kézzel simogatná a hátadat valaki.
Szeptember 14.
Ma egy kiváló mexikói költő, Rosario Castellanos verseinek a fordításáról beszélhettem a B32-ben az Eleven Ősz: Mexikó rendezvénysorozat keretében.
Szeptember 15.
Bárhol éltem is hosszabb ideig, mindig sóvárogva néztem a környékbeli szállodákat, szívesen átköltöztem volna valamelyikbe néhány napig, mert biztos voltam benne, hogy vendégként másként látnám a környéket, más dolgokat is észrevennék, és talán sokkal jobban megszeretném az otthonomat- pontosan így van ez most is.
Szeptember 16.
Ma újranéztem a perui Madeinusa című filmet, annak a Claudia Llosának a munkáját, aki a Fausta énekét is rendezte.
Szeptember 17.
Ma azt álmodtam, hogy egy gyönyörű, átlátszó vizű tó (vagy nemrég felfedezett tenger) fenekére süllyedtem, és hamar feltűnt, hogy milyen szép lentről a kilátás, hogy milyen tisztán látom a partot, a hajókat, az embereket, de még az eget is, olyan perspektívából, ahogy eddig soha, viszont közben tisztában voltam azzal, hogy ezért az éleslátásért megfizetek, hiszen ha nem kerülök felszínre hamarosan, akkor megfulladok, ezért megpróbáltam kapálózni, és az úszóleckéken tanultakhoz hasonlóan mozgattam a lábamat, a karjaimat, de nem sikerült, nem emelkedtem, csak felkavartam magam körül az iszapot, és még a kép is eltűnt, amiben egészen addig gyönyörködhettem.
Hardy Júlia: Aki nem panaszkodott – részlet –
- Az idő Édesanyám haldoklásával „várandós“.
- Háborús gyerekként, egyetlen vágya volt csupán: megélni a 30. életévet.
- Lassan haldoklik, napról-napra vesztünk el belőle valami fontosat… 90. születésnapja, mint végcél és hajótörés: képtelenek voltunk közösen megünnepelni…
- A test katasztrófája láttatja elvesző gazdagságunk: a szervek egymásra épülő harmóniáját, ahogy most felbomlik a Rend, mintha hegyomlások keletkeznének, és mi egy aládúcoló állvánnyal rohangálunk egyik pusztulástól a másikig, vagy csak csüggedten nézzük a földcsuszamlásokat azok partján…
- A bátyám szinte mindent másként lát anyánkkal kapcsolatban; a két segíteni akarás nem ér össze, mintha kioltanák egymást: lányaként, orvosként több a test; fiaként közös szelfik és lelőtt afrikai állatok vadásztrófeái hivatottak kitölteni a nemlét-űrt, mert találkozásnak, együttlétnek nincs esélye…
Zalaegerszeg MJV
Nagykanizsa MJV
