Kertai Csenger versei


Boldog

Elvérzek lassan,

ahogy a papírra az utolsó sorokat írod.

Boldogsággal tölt el a gyümölcsök potyogása a fehér felületen,

azt hallgatni, ahogy potyogsz mindenhonnan.

A csuklómon tort ül a csillogás,

végérvényesen kimondta fölöttem ítéletét a halál.

Nincs már semmi dolgom, csak nézni a vadgesztenyét,

ahogy lassan kipattogzik a burkából,

és a sündisznók hazacipelik szürkeségüket.

Csak hátradőlni, és hagyni,

hogy átszúrd a pipacsokat, a hajnalt, és az ereszt,

ami bágyadtan fölém heverészik.



A másik bármi lehet

Egy ember, egy galamb,

ami kézenfekvő,

mondjuk egy puha koppanás az ablakon,

ami hajnalban jelzi,

hogy végre hazajöttél.

12 ember egy szobában találkozik,

én elmegyek onnan,

hogy neked legyen helyed,

ilyenkor ragyog a nap,

fel-le sétálok

a Deák Ferenc tér és az

Astoria között, céltalanul,

naponta legalább százszor.

Azt mondtad, ott vársz,

hogy majd egyszer ott leszel.

Tudom, hogy ez nem igaz,

mégis tavaszi szagok feszítik

a bódékat, és az emberek

levetkőznek kabátjaikból.

Egy galamb kihűlt teste

lassan átmelegszik.

Nem lep meg már semmi,

csak mosolygok, ő pedig csipeget,

mintha mi sem történt volna.

Így történik errefelé a minden,

galambképű csoszogás,

hogy összetalálkozunk félúton,

az Astoria és a Deák Ferenc tér között,

hogy a másik bármi lehet,

ha helyet készítesz neki magadban.