Egy filosz töprengései – 35. rész

35 (K HG szeretne seperc alatt elaludni, de nem tud – és így álmatlanul forgolódva a magyar nyelv játékosságáról, hajlékonyságáról  és humoráról osztja meg emlékeit és gondolatait virtuális olvasóival)

A címben található időhatározó talán sokaknak ismeretlen, de ehhez a különleges és rendkívüli tüneményhez, a SEPERC-hez K HG-t és családját igen szép emlékek fűzik. Közel fél évszázada már, amikor K HG-t felesége bemutatta özvegy édesanyjának, s az rögtön asztalhoz invitálta a kákabélű udvarlót, s rögvest faggatni kezdte, mit enne vagy inna vacsorára szívesen. K HG pironkodva vallotta be, hogy farkaséhes és leginkább egy jó kis hagymás rántotta vigasztalná meg üresen korgó gyomrát. De nem szeretné, ha bármi fáradságot, kényelmetlenséget okozna, tökéletesen megteszi az épp a szomszéd Ilon nenétől áthozott kanna frissen fejt tehéntejből egy pohár és egy szelet kenyér hozzá. Szó sem lehet róla, igazították el. Seperc alatt kész a rántotta! K HG csak rövid ideig bámult ki a fejéből, valahogy olyképpen, mint aki nem érti. Hol van a seperc, ami alatt rántottát sütnek? – kérdezte magában, majd rájött: nem hol, hanem mikor a jó kérdés. De mégis csöndben maradt, mint aki megkukult, nem szeretett volna égni a tudatlanság miatt. Igen rövid idő múltán ott illatozott az asztalon előtte a hagymás rántotta. … és kedvese, aki észlelte K HG tanácstalanságát, így szólt hozzá: – Látod, ugye hogy seperc alatt elkészült!

A múlt ködéből felsejlett felesége édesanyjának képe, aki számos mesés szóval és történettel ajándékozta meg vejét. Néhány évvel később megtudta például, hogy Barcikán mellőzködnek a vonatok (= kerülik egymást). Hol tollászkodnak? – kérdezte anyutól gonoszkodva. Azért is csipkelődött, mert fiát inasnak nevezte. Emiatt kissé felhúzta az orrát. (Aztán leesett a tantusz: az inas borsodi palócul csupán fiút jelent. (Hiába tanult addig tíz évet oroszul K HG, nem jött rá seperc alatt, hogy a junosa és az inas egy alakváltozat, mint az ihar-juhar, ihász-juhász stb.)

Anyu történeteit falujáról és a családról évtizedeken át megőrizte K HG, emlékeiben ma is élnek a nenék, Faszög, a réten meztelenül kaszáló Papó, Faszi Lajos és még sokan mások. (Talán feltűnt az olvasónak, hogy K HG véletlenül sem tudja anyósának, csak anyunak hívni felesége édesanyját. Móránál négy apának volt egy leánya, ő négy anyának volt a fia. Az édesanyjának, szegedi pót-édesanyjának (aki egyúttal nagynénje és körösztanyja is), az itt idézett harmadik anyjának. S végül gyermekei édesanyját is idesorolta, hisz hetvenévesen is sokszor csak így szólítja meg: anya!

De térjünk vissza a csodálatos seperchez. Sorakoznak félálomban az emlék-ólomkatonák. Lídia Sehova, a cseh távfutónő masírozik elől. (Tímár György zseniális nevető lexikonából, amelyben megtalálható a kuruc és a labanc szó magyarázata is!) Majd a Sehány éves kislány, a gyerekeinek vett, magzati életről szóló mesekönyv jut eszébe, azután meg a samsem. (Ld. Hofi nótáját: Samsem, samsem, nincs egy vasam sem.)

Később jönnek még a senkik is: Senki Péter, Senki Pál, Senki Alfonz és Doktor Senki is megérkezett a Senki szigetére. Befut az is, aki mindig mindenhonnan elkésik: Sehallselát Dömötör, az iskolakerülő hatökör. Végül utolsónak pedig itt van maga a Senkise. (Aki bántotta szegény Polüphémoszt). K HG érzi: sem emlék, sem varázslat nem segít már, nincs se istenem, se hazám, se csókom, se szeretőm. Futkároznak agyában a szülőföld, az alföld emlékei (hisz az Alföld a tökéletes selejt: erre se lejt, arra se lejt). De a külvilág se segít, érzi: nem várja már se-rengeti, se-remetyevo, tehát se vadállatok, se gépmadarak. Nem olvas immár Se-sztalovot (Juvan, a manysi), Se-vcsenkot (Tarasz, az ukrán). Vakuló és vénülő szemeivel még tévén se nézi már többé a focimeccsek Se-vcsenkoját (az Andrijt). Bizony, ezután már se pénz, se posztó.

Mit tegyen hát, töprengett a filosz. Mielőtt végleg belesüppedt volna az álom puha párnáiba. utolsó erőfeszítéssel megszülte a jegyzet, eme se keserves, se kellemes seperces serteperte zárását. Őszintén remélte, hogy a magyar nyelv hajlíthatóságáról sikerült némi igazolást összeszednie. Nem hitte azt magáról, amit Sándor György. Azt tudniillik, hogy „Isten jól sikerült alkotása vagyok, elvégre rögtön bőrkötésben adott ki.” De azt azért nagyon szerette volna megvalósítani közeledő álmában, amire az idézett „humoralista” is vágyott:

Ha három madár lennék, látnám magam felülről, amint magam után repülök.

Post scriptum: K HG ezután seperc alatt elmerült az alvás jótékony csöndjébe és a félálombeli groteszk látomásaiból egyetlen nagy alma-álom kerekedett ki. A paradicsomban megcsodálta Éva ikeralmáit, majd harapott is a tudás almájából, amivel Éva kínálta meg. De egy kerub. kiütötte kezéből az almát. A félig beharapott almát felvette az Apple cég design-kiötlő embere, majd elhajította. Mesélték, hogy Newton fejére esett éppen.  K HG is kereste az almát (mint annyian mások is´), de csak egy modern alkotó szobrát találta meg. Na, ez a szobor, melyet nem olyan régen egy kedves ismerőse szobort meg fényes jókedvében, s elnevezte Éva almájnak – na, ez a jegyzetünk élén díszelgő szobor nagyon hasonlított K HG jegyzetére és álmaira. Kedves virtuális olvasók, ezután rájöhettek, hogy mennyi az annyi K HG-nál. Se ennyi, se annyi. Semennyi.