A bal oldali twix gyárban ugyanúgy van minden, mint a jobb oldali üzemben. A jobberek igen büszkék az ő saját egyedi ízű és formájú csokicsodáikra, miképp a balosok is odavoltak az ő saját forradalmi ihletésűnek gondolt, mesésnek hitt csokoládé tégláikért.
A baloldalon állók most menjenek át a jobboldalra, a jobboldalon ülők álljanak föl és aztán menjenek át a baloldalra, de ne üljenek le többé, mert bezárták a Twix gyárakat. A baloldalit, meg a jobboldalit is. Ugyanis rájöttek, hogy essejó, meg assejó.
Hát akkor mi is a jó, drága, aranyos, édes barátaim? A pacalpörkölt meg a túrós rétes, a tejeskávé meg a kecskeméti barack.
Ajjó! Abbion nagyon jó. Ám állandóan balogni, aztán meg rögvest elkezdeni jobbogni … hát assejó. Karanténokban üldögélni, vírusos lelkeket vigasztalgatni, mindig csak az okostónik locsogását hallgatni a tévéből és a rádió dobozából. Bizony assejó. Berúgni,mint az apaszamár, assejó. Ebben a részeg, aberrált világban józannak maradni assejó. A vakon kipötyögtetett szavak betűhibáit megkeresni és kínnal, keservvel kijavítgatni – hát assejó. Elkeveredni a betűk tengerében és értelmes böcsületes magyar szavak helyére olyan ökörségeket beilleszteni, mint a Cucurbita pepo, azaz a közönséges úritök latin nevét applikálni valamely kiváló publicistánk névaláírása helyére – hát bizony essejó csöppet sem! (Honnan került ide ez a felettébb hasznos latin elnevezés – töprengett a vakíró. Aztán eszébe jutott: hatvanegy évvel ezelőtt a gyakorló általános iskola biológiai előadójában éveket ült a Cucurbita pepo színes szemléltető képe alatt. Elég régen volt ez, de az nagyon jó, hogy a fejéből nem gurult ki még ez az úri tök.)
Az, hogy ma hetvenhárom évesen nem lehet többé sem érettségi elnök, se vizsgáztató tanár, de még felügyelő tanár sem, essejó. Avagy inkább nagyon is jó? Karanténkoncerteket hallgatni, a csendes, töküres utcákon átosonni, ritka telefonhívások végre megszólaló csengőszavára várakozni – hát assejó. De ha befogják a számat, az elhallgatás, a kuss te innen- assejó. Ha végleg elmegy a hajó, hát assejó. Az már aztán egy picikét se jó.
Az egésznek, ha vége lenne, az lenne végre a jó. Az lenne a nagyon-nagyon jó. De mennyire jó lenne Istenkém. Nap mint nap találkozni, sétálgatni és fagylaltot nyalogatni a Kárász utcán unokámmal, lányommal és fiammal együtt, nyitott szájjal és elmével társalogni arról, ami épp az eszükbe jut – hát ez lenne megint a jó. És ha újból játszhatna négylábú barátaimmal Vénusszal és Tódival valamint a tekintélyes Ragdoll Bonifác úrral! Legalább ezekkel a hozzá illő, kis négylábú barátaival játszhatna, és cseveghetne- az fantasztikusan jó lenne. Őket még talán érdekli, amit a vakíró csinál, hiszen velük talán még szellemileg egy szinten áll. Nem várja már az új kalandokat, nem olvas el hosszú regényeket, nehéz már elviselnie az ostoba magyartalanul fogalmazott, kereskedelmi hirdetések szellemesnek és humorosnak hitt förtelmeit. Meséket sem érdemes már írnia se hagyományosat, se modernet. Eszébe jut egy pimasz soha nem szeretett mondat, amelyet sokat hallott fiatal korában: mese nincs, Andersen meghalt. Hát talán essejó…
Inkább kerüljön a helyére ez a patinás magyar szólás: meghalt Mátyás király oda az igazság.
máj 24 2020
Zalaegerszeg MJV
Nagykanizsa MJV
