Beléptem az erdőbe, és tudtam, itt már senki nem fog utánam szólni. Vettem egy mély levegőt, felnéztem a fák lombjai közé, és végre anélkül merülhettem el az égbolt kékjében, hogy bárki sürgetett volna. Le sem vettem a szemem az égről, míg meg hallottam egy madár kopácsolását. Próbáltam beazonosítani a hang forrását, és egyhamar meg is pillantottam a harkályt, ahogyan kopogtatja a csőrével egy fa törzsét. Közelebb mentem hozzá, és olyan óvatosan lépdeltem, ahogyan pár perce az erdőszéli kemping kis vityillójának kopott parkettáján, nehogy reccsenjen a lábam alatt, és felébredjenek a szüleim. Minden óvatosságom ellenére roppant egy gally a talpam alatt, mire felszállt a madár, én pedig mentem utána, nem akartam szem elől veszíteni, mert eddig csak a természetkönyvben láttam fakopáncsot. Letértem a csapásról, gázoltam előre az aljnövényzetben, amíg egy kiálló gyökér meg nem állított. Tompítatlanul zuhantam a földre. Zúgott a fejem, éreztem, nedves a homlokom, odanyúltam, de nem vér volt, hanem valamiféle kékes lé, mintha az ég egy darabot kent volna magából a homlokomra. Lenyaltam az ujjamról a rátapadt nedvet, és arra gondoltam, ami ilyen finom, biztosan nem mérgező. Ahol egy van, ott lesz több is, gondoltam, és lenéztem a földre. Kis kék bogyókat láttam a lábam előtt, elindultam előre, már nem érdekelt a harkály, csak egyetlen irány érdekelt, amit a bogyók jelöltek ki. Azon nyomban megettem, amit leszedtem, és valamiféle ösztönös mohóság lett úrrá rajtam. Amikor már annyira jól laktam, hogy nem kívántam tovább, a zsebembe kezdtem el gyűjteni a szemeket, éreztem, ahogy összenyomódnak, és átázik a nadrágom. Akkor arra gondoltam, milyen kevés választja el a mohó szégyenét a vadász diadalától. Zörgést hallottam a sűrűből, egy idegen törzs vadászait vártam előbukkanni, akik majd rám rontanak, ha meglátják, a vadászterületükön kibicelek, de csak három idősebb férfi szedte a bogyókat öblös söröskorsókba, és nem versengtek egymással, mi több rám is csak mosolyogtak, így szedtük a gyümölcsöt csendben, aztán egyszer csak megszólalt egy harmonika, és amint meghallották ezeket a dallamokat, elindultak a hang irányába, én pedig mentem utánuk, mint a harkály után, de már nem kellett tartanom attól, felbotlok bármiben is, mert ezek a férfiak a kijárt úton mentek. A sűrűből egyszer csak egy tisztásra értünk, amin egy faház állt. Az épület bejárata mellett egy megtermett asszony kavart valamit egy üstben hatalmas fakanállal, és a bentről kiszűrődő zeneszó, mintha ebből az edényből felszálló gőzre felülve szállt volna tovább az erdő felé. A férfiak szépen sorban ehhez az üsthöz járultak, beleöntötték a bogyókat, az asszonyság pedig csókot nyomott a homlokukra, majd mind bementek az épületbe. Minden újabb férfival zajosabb lett a helyiség. A csendes gyűjtögetést harsány diskurzus váltotta fel, és minél hangosabban beszélgettek, annál hangosabban játszott a harmonikás. Közelebb mentem, benéztem az ablakon és láttam, hogy a házban mindenki valami kékes, habos italt iszik, és akkor világossá vált, hogy ezek a férfiak a bogyókért cserébe kapták a sört, amit azok visszamaradt leve színez meg halványan. A helyiségből áradt kifelé a sörszag és a füst, és én ámulattal néztem, milyen felszabadultan söröznek és dohányoznak ezek a férfiak, akik egy pár perce még fegyelmezetten gyűjtögettek. Becsuktam a szemem, hogy minél élesebben halljam a vidám harmonikaszó mögött összekoccanó korsókat és nevetéseket, de a lekvár illata végül az üsthöz csalogatott. Belenéztem, és mintha kék láva fortyogott volna, ez a nő játékosan nyúlt bele ebbe a gőzölgő elegybe a mutatóujjával, majd kacagva az orromra kente a lekvárt, én pedig rögtön letöröltem az ujjammal, azon nyomban le is nyaltam, és legszívesebben táncra perdültem volna, olyan finom volt. Belenyúltam a zsebembe, kivettem a bogyókat, és bele szórtam az üstbe. Az asszony elmosolyodott, és bekiáltott a házba valamit csehül, mire elhallgatott a harmonikaszó, és pár perc múlva a zenész jött egy vastag karéj vajas kenyérrel, a többiek meg hozták utána a hangszerét. Odaadta a kenyeret a szakácsnőnek, aki a fakanálról vastagon csurgatta a lekvárt a karéjra, a férfiak meg nem csak a mozdulatot csodálták, hanem a ringó melleit is, és a legélesebb figyelem akkor szegeződött rá, amikor lehajolt hozzám, hogy odaadja a kenyeret, mintha minden férfi méretet vett volna rólam, úgy guggoltak le, és álltak sorba mögöttem. Rikkantottak egyet, mire a harmonikás beszaladt a házba és pár perc múlva hozta is a karéj kenyereket, a nő pedig csurgatta a lekvárt, a férfiak foga alatt roppant a kenyérhéj, közben bámulták a nő melleit, miközben majszolták a lekváros kenyeret, a harmonikás meg valami vidám dallamot játszott, én pedig mosolyogtam, hogy mennyi elég, hogy gyermekké váljon a felnőtt, majd beszöktem a faházba, meg akartam kóstolni, miért is rajonganak ennyire a férfiak, de az összes korsó üres volt, kivéve egyet. Odaosontam és meghúztam. Kesernyés volt az ital, és halványan szénsavas, mint a játék hevében asztalon felejtett üdítő. Ahogy ittam, minden egyes korty belemosott egy kicsit az ajkaim fölé tapadt lekvárból, ami elvett az ital keserűségéből. Egyszer csak elhallgatott a harmonikaszó, a zenész belépett a házba, és amikor meglátta, iszom a sört, kikapta a kezemből, és kiöntötte a padlóra, majd frisset csapolt. Az aranysárga italt úgy koronázta a hófehér hab, mint a süteményeket a tejszínhab, és én féltem ettől a keserű íztől, de férfi akartam lenni, hát elvettem a felém nyújtott korsót, a másik kezemmel a zsebembe nyúltam, hátha van még ott bogyó, és amit találtam rászórtam a habra, és a zsebemben összenyomódott szemekből kifolyó lé megszínezte a habot és én úgy próbáltam a kortyaimban is követni a gyümölcsöt, mint ahogyan az erdőben a madarat, a harmonikás pedig újra elkezdett játszani, a férfiak meg elkezdtek visszaszállingózni a kocsmába, és talán azt kiáltották, ma férfit avatunk. Megveregették a vállamat én pedig megkopogtattam a csuklómat, így jelezvén, indulnom kell. A harmonikás letette a hangszerét és mutatta, elvihetem a korsóját, és én nem is szégyenlősködtem, mi több boldog voltam, na nem a pár korty sör miatt, hanem mert már nekem is volt saját korsóm. Kifordultam a kocsmából, és indultam volna vissza, mire a nő megállított és a kezembe nyomott útravalónak egy hatalmas karéj lekváros kenyeret, majd lehelt egy csókot az én homlokomra is, én mosolyogva biccentettem, majd elindultam vissza a kempingbe a szüleimhez. Út közben nem haraptam bele a lekváros kenyérbe, a sörbe nem ittam bele újra. Arra gondoltam, ha majd megkérdezik honnan hoztam a reggelit, elviszem őket áfonyát szedni, majd a kis kocsmába, ahol egy korsó áfonyával fizetek a sörért, mint az igazi férfiak.
febr 21 2020
Zalaegerszeg MJV
Nagykanizsa MJV
