András László: Only in America 11. – Az András-féle sejtés

Asen úgy mesélte, itt (Kaliforniában) az iskolában a gyerekek nem tanulnak „tárgyakat”, csak a gimnáziumban. Addig azt tanulják, gyakorolják, hogyan bánjanak a másikkal, magukkal, hogyan értessék meg magukat egymással, hogyan teremtsenek, építsenek és tartsanak fenn kapcsolatot, egyszóval, hogyan működjenek társas lényként. Nem tudom, hogy az egy főre eső pszichopaták száma magasabb-e mint nálunk, vagy éppen alacsonyabb, de az kétségtelen, hogy nálunk nincsenek iskolai lövöldözések. Nálunk havi egy családirtás van rendszeresítve. Szóval, nem tudom, mi igaz ebből, (mármint, hogy hogyan működik az amerikai iskola) statisztikailag, de az kétségtelen, hogy könnyen elegyednek beszélgetésbe, úgyszólván kötelezően váltanak pár szót az emberrel szinte bárhol, ismeretlenek, vagy ha bármi okból dolguk van egymással, velünk. Small talk. Ez a képességük az, ami miatt az európai civilizáció képviselői részéről az a vád éri őket, hogy felületesek, felszínesek, személytelenek. Nem elég mélyek. Mi meg a mi mélységünk, hm.

Pedig mindössze arról van szó, hogy ez a small talk, pont az, ami. Kapcsolatba kerülés, jelezve, észrevettelek, észrevettél. OK. És ennyi. De benne van a beszélgetés lehetősége. Például San Franciscóban a Florio’s-ban a Fillmore-on, ahol, ha Dave áll a pult mögött, akkor a gintonicból olykor hiányzik a tonic, noha az ital színültig lesz a poharadban. És ha délután ülsz be, amikor még csak szállingóznak a vendégek, akkor elbeszélgethetsz Dave-vel a legfrissebb olvasmányaitokról. Vitába is keveredhetsz vele. Aztán esetleg beszáll valaki, aki odaült a pulthoz egy italra, amíg várja a társaságát a megbeszélt időre. És esetleg kiderül, hogy kollégák vagytok – meséli Asen -, mert az öreg is a gyógyszeriparban dolgozott. Aztán megtudod, hogy a kolléga a Syntex vezérigazgatójaként ment nyugdíjba, de ez csak egy sztori kapcsán, mintegy véletlenül kerül szóba. És a második gin-no-tonic után – „ezt még elmesélem”, mondja az öreg – odavisz az asztalhoz, ahol a család illő tisztelettel megvárja a vacsora kezdésével, míg a pater familias befejezi a beszélgetést és bemutat a társaságnak – épp a lánya eljegyzését ünneplik – „ez itt Asen, egy kollégám”.

Ha Washingtonban bemész egy bárba, és szemügyre veszed a whiskyket, és látsz egy palack Laphroaigot, ne kapkodj. Nézd meg, nincs e mögötte egy másik zöld palack. Ha van, az az Ardbeg. Mikor a pultos az Ardbeget kitölti, löttyint magának is egy kortyot, megkóstolja,  majd elismerően bólint. És még tudni kell, hogy itt evidensen és ingyen adnak jeges vizet és töltik újra és újra. Ha ezt követően azt mondod a barátodnak, hogy teljesen valószínűtlen, hogy három Islay single malt legyen egy bárban, de azért kérdezze csak meg, és a csapos rávágja, hogy van Bowmore, és előkotor a leghátsó sorból egy palackot, aminek alig lötyög az alján, akkor megy és nyit nektek egy új palackot.

Ha a napot a National Galleryben töltöd, de azért elsétálsz a Lincoln emlékműhöz, és kibetűzöd a gettysburgi beszédet, és egyszerre megérzel valamit az ország lelkéből, hogy aztán kábultan hagyjad, hogy Asen a Gap-ban bevásároljon családod nőtagjainak, ahogy neked esélyed se lenne, akkor érzed, hogy innod kell valamit, és visszamész a Firefly-ba, és kérsz valamit Islay szigetéről amit még nem ittál, akkor eléd tesznek egy Laddie 10-t, és belekortyolsz és világos lesz hogy ma megint tanultál valamit.

Délen (Wilmington, NC) nem mérik ki a whiskyt, hanem csak úgy töltik. Pofára. “Egy ital”. Rád néznek, és annyit töltenek, amennyit gondolnak arról, hogy az neked 1 ital. Itt, délen. Ha már ismernek, mint  Halligan’s-ben, “hot food, cold drink & warm hearts”, soha nem kapsz kevesebbet fél decinél. Ha pedig a barátod hazament mert tomorrow neki hard work lesz, és csak annyit ittatok, hogy megszomjazz, úgyhogy neked még be kell menned a hotel bárjába, hogy kérj egy wild turkey-t, akkor a biológushallgató pultoslány, aki már harmadik éve itt keresi meg az albérletre valót, egy csuklómozdulattal pontosan fél decit tölt, de még kétszer megbillenti az üveget, és te ott ülsz a pultnál a kis jegyzetfüzeteddel, meg egy deci bourbon-nel, akkor tudod, hogy boldog vagy, noha ezért semmiféle jutalmad nem lesz a mennyben, igaz, büntetésed sem másutt, bár ez nem bizonyosság. Ez az András-féle sejtés.