Számítógép melletti beszélgetések, avagy kérdések egerszegi képzőművészekhez II.
Monok Balázs
2016. decemberében Dr. Kostyál László előadást tartott Gácsi Mihály életéről a Göcseji Múzeumban. Gácsi Zalaegerszegen letelepedve is alföldi tájakat festett, “kenyt”. Ennek apropóján jutott eszembe a következő kérdés.
Ki, vagy kik gyakorolták a legnagyobb hatást a munkásságodra?
Befolyásolta a művészeted, a stílusod, hogy hol élsz, vagy éppen hol éltél?
Monok Balázs: OCD (Obsessive Compulsive Disorder) –50x50x50 cm, gipsz, 2013
Monok Balázs:
Magához a képzőművészethez érdekes módon csak igen későn 24 éves koromban kezdtem el szorosabban kötődni, Szentgróti Dáviddal való megismerkedésem után. Ugyan már jártam rajzolni a Fischer család műtermébe, de teljesen más szándék vezérelt. Akkor tájt ugyanis építőmérnöknek készültem, ami végül nem lettem. Később a legnagyobb hatást mindig az aktuális élethelyzetem, illetve a választott anyag, a rendelkezésre álló szerszámok és az adott helyszín gyakorolták a munkáimra. A Rurh-vidéken például bányatornyokat festettem, míg Gyerák Petráék épülő házánál kisméretű téglarókát készítettem. De amikor feleségem várandós lett első gyermekünkkel, akkor a “Fészekrakó program” című dominós sorozaton dolgoztam. Talán nem mondható túlzottan különlegesnek, de miután Marci fiúnk megszületett túlnyomórészt az állatos témák kerültek előtérbe. Nyúl, teve, hal, kutya, illetve a már említett róka is. Akkoriban még legyeket, gilisztákat is festettem aquarellel, de azok sajnos megsemmisültek. Mindig is foglalkoztatott, hogy mivel tudnám a legalkalmasabban kifejezni az aktuálist. Ebben a szellemben készült a reklámokkal foglalkozó linómetszet sorozatom is.
A körülöttem alkotó művészek szinte kivétel nélkül konzekvensek maradtak a tanult klasszikus technikáikhoz. Sajnálom, hogy csak viszonylag későn találkoztam Karácsonyi Lacival és Grubánovics Attilával. Az ő munkáik így utólag biztosan nagyon inspirálóan hatottak volna rám. Volt egy olyan elképzelésem, hogy nem használom fel kétszer ugyanazt az anyagot. Ehhez viszonylag következetes is maradtam. Így szerepel a repertoárban a gipsz, az égetett agyag, a fa, a bronz, a beton és a szárított kenyér. Ami még a jövőben várat magára az a műanyag, az üveg, a vas, és minden, ami még nem volt.
Egyik kedvenc munkám folyamata talán jobban szemlélteti a fent taglalt hatásmechanizmust. Az itt mellékelt mű eredetileg egy irányt mutató pointer kutya lett volna, egyik mellső lábát felemelve, orrát előreszegve, klasszikus vadászpózban. Pont amilyeneket egykor errefelé is használtak az ingoványos vidékeken. Ebből a fajtából lett például honosítva a magyar vizsla, és ennek okán terveztem a szobrot a zalaegerszegi (egykor ingoványos) Vizslaparkba, egy köztéri szoborpályázat kapcsán. Azonban ez támogatás híján, hivatali okokból nem valósulhatott meg, ezért változtatnom kellett a kompozíción. Így lett a saját farkát kergető kutya, aki a kényszergondolatok által létrejövő kényszercselekedetek áldozata, azaz egy OCD-ben szenvedő beteg állat. (Obsessive Compulsive Disorder rövidítése.)
Tóth Norbert
