«

»

Már 23

Tóth Norbert: Számítógép melletti beszélgetések, avagy kérdések egerszegi képzőművészekhez II.

Tánczos György

Képzőművészeti pályám alakulásában nagyon fontos szerepet játszott, hogy a családunkban volt valami, amit nevezhetünk kézügyességnek vagy rajzkészségnek- teljesen mindegy. Anyai dédnagyapám és nagyapám szenzációs rajzkészséggel megáldott ember volt, amellett, hogy ezt nem is tanulták, ahogy szüleim is. Dédnagyapám cimbalmot faragott Noszlopon, amin játszott is a bálokon. Nagyapán elképesztő állatfigura rajzokkal lepett el gyermekkoromban, amelyeket én kivágva játékként használhattam. Tágabb családi viszonylatban is többen lettek rajztanárok, ahogy a rokon későbbi általános iskolai rajztanárnőm Trombitás Veronika is, aki rengeteg rajzpályázaton indított, és akivel közösen is többször rajzoltam állatokat, természetet.

A veszprémi középiskolás időszakból Hegyeshalmi László várban tartott rajzköre és Veszeli Lajos balatonalmádi rajzórái voltak rám a legnagyobb hatással. Megtisztelő, hogy azóta mindkettejüket barátomnak is tudhatom. Nagyrészt az ő  szakmai irányításuknak is köszönhetem, hogy elsőre bekerültem Pécsre.

Az egyetem évei alatt Valkó László, majd későbbi mesterem, Pinczehelyi Sándor irányítása alatt bontakozott ki az a szemléletmód, ami során a korai felülettanulmányokra épülő képeim megszülettek. Mivel mindig is vonzott a történelem, a múlt, –  ezen belül a régi emlékeket hordozó megbarnult családi fotók világa-, egyenesen következett, hogy a két világot valahogy összekapcsoljam. A diplomamunkák sorozata már ebben a szellemben fogant. A friss előadásmód érdekelt és érdekel most is a figurák megfogalmazásánál.
Csernus Tibor kontrasztos, de szenzációsan friss felületei mellett, mint példa természetesen ott van a nagy holland Frans Hals is.

Most leginkább  Suzan Schuttelaar és az indiai akvarellista Rajkumar Sthabathy művészete az irányadó, de színfelfogása miatt  folyamatosan nyomon kísérem a pécsi évekből megismert Mátis Rita munkásságát is.
A helyszín, az életterem, soha nem gyakorolt közvetlen hatást arra, hogy éppen milyen munkán miképpen dolgozom. Természetesen elmondhatatlanul más érzés volt szüleim házának udvarán a diófa alatt nyáron dolgozni, ahogy somlóvásárhelyi nagyanyám házának üveges verandáján megfesteni nagyapám katonafiguráját, mint most a rendelkezésemre álló félszoba egyik sarkában egyensúlyozni a betölthető térrel. A legutóbbi munkám 150 cm x 160cm- es méretével nem kis fejtörést okozott e tekintetben- épp, hogy befért. Persze az ember úgy ügyeskedik, ahogy tud: kisebb méretű sorozatokban gondolkodik, vagy kompromisszumot hoz, és összecsavarozható darabokból építkezik.
Azért a nagy falméretű vásznaknak nincs párja.

Tánczos György: Kanizsai hadtest triptichon – olaj vászon, 120 cm x 300 cm, 2001