Szeles Judit versei

Január 3. Strömstad

 

 

Privát feljegyzések.
Harmadikával kezdődik az év.
Az első két nap kiesett a napok közül.
Most ment el nemrég Ludvig.
Ma hozott haza Sarpsborgból.
Ott töltöttük a szilvesztert.
29-én jött, várt az állomáson a drága,
itt aludtunk, 30-án kimostam.
Segített felhozni a ruhákat.
Utána bevásároltunk és
elmentünk Sarpsborgba.
Ott töltöttük a szilvesztert
és a hétvégét.
Minden nap főztünk,
chipset ettünk, édességet,
és másnaponként szeretkeztünk.
Nem mentünk el a kocsmába,
bár – mint utólag kiderült –
Ludvig szeretett volna.
De azt mondta,
hogy rám való tekintettel nem.
Lehet, hogy kibírtam volna.
Így itthon ittunk meg
egy üveg Sambucát,
ami kicsit olyan ízű,
mint a fogkrém.

 

 

Január 8.

 

 

Három-négy napja nem érzem magam jól.
Elkezdtem húsz milligramm citalopramot szedni.
Ilyenkor először rosszabbul lesz az ember.
Kell neki legalább két hét. Legalább.
Elmondtam Ludvignak is, hogy tudja.
De amikor vele vagyok,
jobb a kedvem valami oknál fogva.
Pedig megemeltem az adagot.
És kell neki legalább két hét,
hogy az ember megszokja.

Pár napja belehallgattam Elisa svédórájába.
Azóta anyuval svédezek.
Rajta próbálom ki.
Elisának tervei vannak velem.
Nekem nem, de időtöltésnek jó.
Majdnem minden nap beszélek anyuval.

Ma van Elvis és Bowie születésnapja.
Nem tudom, melyik érdekel jobban.
10-én a Brumié.
Az vasárnap lesz.
A Facebookon feljött egy hat évvel
ezelőtti kép rólam és Brumiról.
Nehéz szívvel gondolok rá.
De most biztos jobb helyen van,
mint itt lenne.
Persze, tudom, nagyon alkalmazkodó,
rendes kutya.
Remélem, még sokáig él.

Matts és Therese eljegyezték egymást Grand Canarián.
Láttam a képet a Facebookon.
Hét gyémánt a Therese gyűrűjében.
Akar Borival és velem találkozni.
Csak tudnám, hogy minek.

Ludviggal ma kétszer cseteltem.
Egyszer hosszabban,
egyszer pedig egész röviden,
mert nézte az Elvisről szóló műsort a tévében.
Volt pingpongozni a lányával és a fiával.
Biztos jól érzeték magukat.
Fontos, hogy jól érezzék magukat.
Ezért sem tud most még ideköltözni Ludvig.

 

 

Január 10. 18:00

 

 

Ma van Brumi születésnapja.
Azt hiszem nyolc vagy kilenc.
Az éjjel vele álmodtam.
Sokáig aludtam ma is.
Igazán délután kettőkor ágyaztam be.
Ilyen nehezen indulnak a délelőttök.
Nincs miért felkelnem.
Nem baj, holnap jön Ludvig.
Akkor lesz miért felkelnem.
Megyünk moziba, Moby Dick.
Utoljára Borival a Csillagok háborúját néztük.
Eszembe jutottak az első
Csillagok háborúja filmek.
Gyerek voltam,
nem is tudom, mikor
mutatták be Magyarországon.
Emlékszem, Tominak megvoltak a könyvek is,
tőle kértem kölcsön.
Akkor nagy rajongói voltunk a Csillagok háborújának.
Emlékszem, az fél osztály
űrhajókat rajzolt,
még lehet, hogy én is.

Ma hívott Liss. Sok minden történt
vele. Vagyis a családjával.
A szülei alkoholisták.
Az anyukája demens.
Az apukája szívbeteg.
Meg fognak halni.

Most jazzt hallgatok a P2-n.
Nem a kedvenc stílusom.
De elmegy.
Jobb, mint a P3, ahol
popzene szól mindig.

Ma meghalt David Bowie.