Pinczehelyi Sándor megnyitója Tánczos György kiállításán

TÁNCZOS György kiállítása (Zalaegerszeg, 2015. november 24.)

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves gyerekek!

Szinte napra 8 évvel ezelőtt, 2007. november 8-án nyitottam meg itt Zalaegerszegen Tánczos György és Farkas Ferenc kiállítását.
Amikor most Tánczos György kolléga és tanár úr felkért, hogy ezt a bemutatkozást is nyissam meg, nagyon megörültem neki, hiszen kíváncsi voltam milyenek az új munkái, mi történt a közben eltelt idő alatt.
Nem kellett csalódnom. A digitális technikának hála megkaptam a kiállítandó művek képeit, végigkísértem a plakát, a meghívó és a leporelló elkészítésének fázisait.
Közben azon is gondolkodtam, hogy miért is fontos egy alkotó ember életében az ilyen bemutatkozás.
Az ember dolgozik, végzi a maga, vagy a mások által számára kijelölt penzumokat, ez rengeteg energiát, erőt kíván, emészt fel. A megélhetéshez szükséges feladatok elvégzése után jön az alkotómunka. Szerencsés, és nagyon ritka esetben a kettő egybeesik.
Tánczos György napjainak nagy részét a tanítás, a diákokkal történő foglalatoskodás tölti ki.
A vizuális művészeti ismeretek átadása komoly feladat, a diákoknak nagyon fontos, további életükre meghatározó lehet.
Azt szokták mondani, hogy a jó pedagógus ugyanannyit tanul a tanítás során, mint amennyi ismeretet ad át. Ez a képzőművészekre hatványozottan igaz, egy-egy friss ötlet, gondolat tovább lendítheti a tanárt egy-egy saját probléma megoldásán.

Az elkészült művek sokszor nem tükrözik azt az óriási mennyiségű munkát, amely a gondolat megszületésétől, a rajzokon, vázlatokon keresztül különböző technikai megoldások segítségével elkészül az alkotás. Fontos, hogy az ember már az első lépésben tudja, mit is szeretne közvetíteni a közönség, a világ számára. A többi talán a kisebb, de sokkal időigényesebb tevékenység. A műteremben történő elmélyült foglalatoskodás a kívülállók számára nem látható. Pedig érdekes, hogyan lép előre a művész, mikor és miért torpan meg, mikor lendül neki újra a feladatnak és mikor érzi úgy, hogy ehhez már nem tud hozzátenni semmit. Aztán eltelik egy éjszaka, néhány nap vagy hét, amikor kellő idő távolságából nézi az elkészült művet, és akkor észrevesz néhány részletet, amit ki kell javítania, esetleg átalakítania azért, hogy minél jobb legyen a végső eredmény.
De közben már ott motoszkál az alkotóban a következő kettő, három, vagy akár tíz ötlet, ami biztosítja a továbblépés, az újabb művek megalkotásának lehetőségét. A szerencsés az, akit senki és semmi nem tudja eltántorítani az útról. Néhány hónap vagy év elteltével összeáll egy anyag, amely kikívánkozik a műterem falai közül.
Ez lehet köztér, vagy kiállítóterem, galéria.
A kérdés az is, hogy miért fontos a kiállítás? Ez az az alkalom, amikor a közönség láthatja a művek összességét, megismerheti a művész gondolkodását, elfogadja vagy elutasítja a műveket, egyszóval kialakul egy párbeszéd, amely mindenki számára inspiráló lehet, tanulságokat hozhat. A művészekben a készülődés és a várakozás izgalma fokozódik, kíváncsiak a reakciókra, megrendelést, vásárlást remélnek.
Szeretnék magukat arról biztosítani, hogy nem csak nekik, hanem másoknak is szüksége van arra, amit létrehoztak.

Visszatérve a mostani kiállításra Tánczos György itt látható műveire. 1992 – 1998 között volt tanítványom a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Már az első egyetemi éveiben kitűnt szorgalmával, igyekezetével, az adott feladatok minél tökéletesebb megoldására való törekvéseivel.
Az utolsó esztendőkben talált rá saját hangjára. Biztosan sokan emlékeznek diplomájának megszerzése utáni képeire, melyek régi fotográfiák, gyermekkori emlékek újragondolásai voltak. Egy különös nosztalgia volt bennük az elmúlt korok iránt.
Itt most gyökeresen más grafikák, festmények kerültek a falakra. A néhány tájkép mellett elsősorban a női test, a női akt ábrázolása vonzza tekinteteket, nem titkolva, hogy mi férfiemberek különösen érzékenyek vagyunk a témára.
Ez persze nem szégyen, sőt. A hagyományosnak is nevezhető akt tanulmányok is érdekesek, de a leplekbe burkolt testek, amelyek finoman körbecsavarodnak az alakokon, szemtelenül megmutatva egy-egy eltakarni kívánt részt, rengeteg elsősorban ókori és reneszánsz elemeket idéznek fel. Ezeken a darabokon időtlenséget érzünk, egy adott állapot rögzítését. Keressük, kutatjuk mi is történik a leplek alatt, mitől lesznek annyira sejtelmesek.
Majd lekerülnek a leplek és a kiállítás címére utalva becsusszannak a vízbe, ahol megmozdul, felpezsdül körülöttük a víz. Egy vagy több figura van együtt, néhol csak egy testrészlet látható, amint a körülöttük, vagy rajtuk lévő hullám megtörik, átadja magát a mozgásnak.
Ugyanakkor egy pillanat rögzítése történik az átható sejtelmesség, a víz hullámzó, mozgó, örvénylő állapotának statikus megállítása. Izgalmas feszültséget teremtenek, ugyanakkor egy nyugodt, békés, idilli világot mutatnak. Némelyek megoldása a brit David Hockney képeire emlékeztet, ami persze nem baj, hiszen korunk egyik legjobb művészéről van szó. A víz alatti, feletti testek asszociációja, gondolom sokakat tovább foglalkoztat.
A hazai, prűd gondolkodásmódba rendesen belecsapott Tánczos György, amiért különösen gratulálok neki. Nem szemérmeskedő, hanem az élet sűrűjébe vágó, – ha sokszor nem is vallják be maguknak –,
de mindenkit nagyon érdeklő témát dolgoz fel.
Változatos érzékenységgel megoldott felületei sokat segítenek az élmény teljessé tételéhez.
Bevallom őszintén, nagyon kellemes meglepetést okozott nekem ez a kiállítás, remélem sok látogatója lesz.
Van Magyarországon egy remek gyűjtemény: a Völgyi – Skonda kortárs gyűjtemény, amelynek gerincét a fürdőéletet bemutató művek sokasága adja. A tulajdonosok következőket írják: „…folyamatosan próbáljuk a hazai kortárs művészeinket aktivizálni, hogy a műveik legyenek a kor lenyomatai, művészi megfogalmazáson túlmenően foglalkozzanak az adott időszak legjobban jellemző problémáival”.
Azt gondolom, hogy ennek a műegyüttesnek méltó darabjai lehetnének az itt látható Tánczos György művek.
Befejezésképpen még valami: egy kiállítás megrendezésével a munka felét végeztük el. A másik fele arról szól, hogy ezt az érdeklődőkhöz el is kell juttatni, a bemutatott tárgyakat megismertetni. Ez nem kis feladat. Ezért külön fontos az, hogy rendes, informatív meghívó, plakát és nem utolsósorban valamilyen nyomtatvány készüljön, hiszen csak ez marad meg a kiállításról, amelynek a dokumentumértéke is lényeges. Külön köszönöm a támogatóknak, hogy ebben segítették Tánczos Györgyöt.
A jelenlegi kiállításon megtaláljuk mindezeket, tehát egy lépést már megtettünk.

Köszönöm figyelmüket.

Pinczehelyi Sándor