Lélektelen világunkban mennyire várjuk a vigaszt! A csodát. Hányszor hallhattuk, hogy a művészi alkotások segítenek élni! Arra is emlékezhetünk, mennyi sajnálkozó szó esett arról, hogy hiányoznak irodalmunkból a kulturáltan közérthető regények. Mindenki elvontan akar írni, arra gondolnak ez a „menő”. Így aztán épp a szuper elit és a bunkóság közötti művelt irodalom hiányzik.
Szabó Balázs könyve bepótolja ezeket a hiányokat. Elbeszélésében a kulturális örökség nagy értékei a humánum nevében támogatják a megalázottakat és megszomorítottakat. Regényének stílusregisztere a kulturált közérthetőség nevében összetett. A választékos, irodalmi kifejezésmódba elvegyül a nagyvárosi szleng, a 21. századi mindennapi nyelvhasználat is, de a klasszikus tónus mindvégig fennmarad.
Nagy erénye a művének a kompozíció. Minden nagyon gondosan adagolt, felépített, a meghatódásnak is pontosan kijelölt helye van, kiválóan előkészített és árnyaltan fokozódik az érzelmi tónus egész a katarzisig. Nincs elsietve, nem marad lent, pontosan célba talál. Rendkívül jó érzékre vall, hogy mindez nem válik erőletetté, el tudja érni az olvasó spontán megrendültségét, meghatottságát, könnyeit.
Ne feledjük, mit mondott Johann Wolfgang von Goethe.
Legyen a műalkotás nagy vagy kicsiny: minden, a legapróbbakig, a koncepción múlik. De idézhetnénk Edgar Allen Poe-nak azt az írását is, amely világhírű Holló című versének megalkotásáról szól. Szabó Balázs könyvének ez is fontos előképe lehetne.
Poétikai szempontból értelmezve, az író jó érzékkel ismerte fel, hogy a szereplő általi elbeszélés modellje sokkal inkább alkalmasabb szentimentális szüzséjének megjelenítésére, mint például a kívülállás értelmes hidegségét árasztó mindentudó modell. Ez a szereplő általi egyes szám első személyű (itt az éjszakai taxis alakja) elbeszélő változat jellemző a világirodalomból például a Moby Dick, a fehér bálna című alkotásra. De a magyar műben megjelenő – elbeszélt – állatfigura a nagy fehér bálnával ellentétben nem a gonosz, hanem a jó megtestesítője.
Az olvasóra tett érzelmi hatás akarása volt először a szerző szándéka, és ebből született maga a történet és a csodás állatfigura is, a kis szurikáta. Szuri nem emberalatti, hanem emberfeletti lény. Okosabb Einsteinél, műviszibb Shakespear-nél, erősebb Schwarzenegger-nél. Leginkább mégis egy karmesterre hasonlít, karizmája, szuggesztivitása mindenkit magával ragad.
Ezenkívül abszlolult tapintatos lovag, hiszen amikor rátalál a nagy szerelem az elbeszélő taxisra, diszkréten visszavonul az elbeszélésből, csak érezhetjük szívbemarkoló jelenlétét, sőt előre mutató hatását. Igen, valahogy olyan érzésünk támad, hogy a taxis nagyon szereti választottját, családját, de rajongásának legeslegnagyobb tárgya a csodálatos szurikáta.
A regény cselekménye olyan mikrokörnyezetben játszódik, amely univerzálissá tágítható. A magányos taxis, aki a Gellérthegyen lakik, egyik hazaútján talál egy furcsa állatkát, magával viszi, ápolja, felerősíti. Egyszer csak azon kapja a kis lényt, hogy az több nyelven betéve ismeri a klasszikus kultúrát. De ennek megvan a célja.
„− Amikor tegnap a belvárosban kocsikáztunk, feltűnt,
hogy az ágrólszakadtak és a poharazó utcalakók túlontúl
passzívak. Gubbasztanak a földön, és várják, hogy az ölükbe
hulljon a sovány alamizsna, vagy cikáznak a tragacsok kö-
zött, s letargikus ábrázattal próbálnak részvét-aprót kunyerálni.
Megtanítjuk őket, hogy a járókelőkből és az autósokból
ne szánalmat váltsanak ki, hanem tiszteletet és jókedvet,
meghatottságot és örömöt. S amellett, hogy sokkal több jö-
vedelemhez juttatjuk a szegény ördögöket, becsempészünk
némi magaskultúrát is a rohanó budapestiek mindennapjaiba.
Na, mit szólsz hozzá?”
Az erős pártfogolja a gyengét. Sajnálat, részvét, elérzékenyülés, együttérzés. Ehhez fűződnek, ennek érdekében, mint eszközök szólalnak meg a klasszikus művészeti idézetek, javarészt az úgynevezett általános műveltségből – a könyv címe is József Attila: A kutya című versére utal-, elsősorban a Nyugat folyóirat nagy költőihez és műfordítóihoz kapcsolódva, ehhez tartozik még a szerelem is. Ez a furcsa a történetben. Miért kapcsolódik a szerelem a sajnálathoz? Biztos, hogy nem lesajnálás, ez érződik. Nem is szadisztikus. Dávid harca a Góliáttal. A kíméletlen erős legyőzése, a gyenge felemelése, boldoggá tevése a cél. Kétségtelenül van bulvárjellege a témának, de a megírás egyéb komponensei távolról sem bulvárosak. Emlékezetes versidézetek, drámai és operai részletek mind-mind a szomorúság, betegség, szegénység csillapítói, gyógyítói.
Azután ennek a humánumnak az értékszerkezete és szemlélete némiképpen a távol-keleti eredetű buddhista hagyományokra is emlékeztethet. Az élet és a létezés méltósága nemcsak az embert, hanem minden élőlényt megillet. A kultúra univerzális Pharmakon. Csillapítja a fájdalmat, elhozza boldogságot a haldoklónak is, legyen ember vagy más élőlény. Talán e távol-keleti hatásra a kis állat, ha netán allegória is, mégsem papirosízű, nem halvány fogalomjellegű, hanem ízig-vérig plasztikus. Valamint ilyenek a részletes lakmározási leírások is, vagy a séták megjelenítései vagy a taxis főhős már-már túl-egészséges életének aprólékosan részletező leírásai. Annyira képszerű minden, hogy akár mozgóképpé, filmmé is átváltoztatható a könyv.
Az elbeszélés térideje Budapest, annak is meghatározott helyszínei. Jellemző módon a Deák tér és környéke, a reprezentatív V. kerületi Duna-part, Budai Vár, Gellérthegy, nagy néha más – János kórház, nyolcadik kerület. Dokumentum-pontos helyszíneken meseszerű cselekmény.
Az írónak van egy filozófiai jellegű kézirata is, az antik görögség ihletésében.
Ebből a szempontból érdemes megemlíteni, hogy mostani könyvében összemosódik a Karitász és az Erósz, a Részvét és a Szerelem, pontosabban az utóbbi beleolvad az előzőbe.
Ugyanígy olvad össze az irreális fabula a pontos referenciával megjelenített, dokumentumszerű helyszínrajzokba.
Az antik görög elvek alapján elmondhatjuk, a Karitászba oldódik minden, még Erósz is, szerelmet is a részvét váltja ki. A könyörtelen strici által félholtra vert prostituált lesz a nagy szerelem, feleség és anyuka.
E motiváció állítja be azt a pikareszkszerű cselekménysort, amely rendkívül tanulságos, anélkül, hogy szájbarágós lenne.
A szerző tanárnak vallja magát elsősorban. Mostani regénye is bír nevelőcélzattal. Kíváncsiak lehetünk a jövő ezen az úton tartja-e írásmódját, vagy inkább a szöveg felszabadulásának mámora felé irányítja?
(Szabó Balázs: Vágytól girhes, Hungarovox BT, 2018)
(Megjelent a Pannon Tükör 2019/3. számában)
