Novák Valentin kínai kisprózái (II.)
1. Száznak kell lenni!
Maj Om Ce mester tudta, ha írója nem kerekít ki száz történetet az ő, egyébként száraz életéből, akkor mentora, a plajbászforgató, sosem jut be a kilencvenkilenc oszlop csarnokába, amit a hozzá, sőt, hőséhez hasonló naplopóknak tartottak fenn rozzant elméjű istenek megdicsőülési panteonként. Így Maj Om Ce mester néha odahajolt az író füléhez, s belemesélt. Olya’kat is, aminők meg sem történtek. Hogyaszongya: – Egyszer Maj Om Ce mester, azaz én, egy búzamezőn sétált. Ahogy baktatott, kiperegtek a búzaszemek a földre, és egy aranysárga szőnyeget képeztek léptei nyomán. Az aranysárga szőnyeg felgöngyölítésén négyszázharminckét hörcsög segédkezett, pofazacskódagasztással. A négyszázharminckét hörcsög mögött huszonkét éhes paraszt osonkodott hurkokkal, hörcsögsülttől ábrándos nyálfolyással szájuk szögletében. A huszonkét éhes paraszt mögött pedig ott lopódzott a balvégzet egyes-egyedül, de mindenkire mérve. Hirtelen Majom Ce mester, azaz én, megtorpant, megfordult, és szembe találta magát a búzafutószőnyeggel, amely egyre fogyott a négyszázharminckét hörcsög által. Látta a négyszázharminckét hörcsög mögött osonkodó huszonkét éhes parasztot is, de a balvégzet elkerülte figyelmét. Ahogy ott állt Maj Om Ce mester, azaz én, a búzafutószőnyeg elfogyott előle, a négyszázharminckét jóllakott hörcsög bemasírozott a mester száján, aztán beosonkodott a huszonkét éhes paraszt is Maj Om Ce mester testébe. A kívülállók pedig csak azt látták, hogy Maj Om Ce mester mesterre lecsap egy gyilkosdarázsraj, s püffedtre csipkedik pofazacskóját. Félévig lábadozott. A nagy ívű tanulság elmaradt (már megint)… Sőt, a tanulság nélküliség is elmaradt, sőt, olyanféle kibogozható, keleties lényegárnyékolás sem volt benne, mint aminőt egy közeltávolkeletre képzelt mester okán elvárhatna a kedves olvasó…
– Khm… – mondta az író, – majd meglátom, belefér-e ez a történetecske a kötetbe. Csak azért, hogy száz legyen, tudd meg, bármekkorának is tartod magad, Maj Om Ce mester, nem biztos… Egyáltalán nem biztos…
2. Maj Om Ce mester rövidségének dicsérete
Maj Om Ce mestert szerették, mert rövid.
Szerette ezért a szabó, mert kevesebb anyagból ugyanannyi pénzért varrhatott neki göncöt. (Igaz, erre életében csak kétszer kérte meg Maj Om Ce mester.) Szerette a borbély, mert csak fél centit engedett nyírni gyér szakállából, de egy teljes hajvágás-borotválás áráért tehette…
Szerették az emlékét gondolatban megtartók, mert kevés memória is elegendő volt ahhoz, hogy cselekedeteit akár egy emberöltőig raktározzák. De szintúgy szerették az életét feldolgozók, lévén keveset szólt, s az is megkopott a szájhagyományban, így kevés írótus fogyott, s kevésbé kopott a penna. Szerették eredendő és szerzett rövidsége miatt a későbbi kiadók, mert az életéről megjelentetett könyv rövid volt, de legalább annyit el lehetett kérni érte, mint a Tao Te Kingért vagy a Bölcs Vezér beszédeinek vöröskötésű, aranybetűs díszpéldányaiért, és szerették a folyóirat-szerkesztők is, mert a róla fennmaradt rövid mesékkel ki lehetett tölteni a megmaradó fél- és negyedoldalakat. És szerették a kelet-nyugati irodalomtörténészek, mert könnyebb volt megjegyezni egy-egy történetét (vagy, hogy ne mondjuk sokat, az összest!), mint a Háború és békét vagy a Pelevin-életművet. Végezetül, de nem utolsósorban, szerették, és kihúzásában reménykedtek a „magyari” érettségizők… Mint a statisztikákból és felmérésekből kiderült, jobban szerették Maj Om Ce mestert, mint a mai, magyar P-modernt… Ebből legalább érteni véltek valamicskét.
Éppen ezért Maj Om Ce mester meséi csak szájhagyomány útján terjedhettek és koptak tovább, végül bezúzattak a másmilyenség sikeressége okán azok az orrok, melyek alól efféle majom szövegek jöttek elő… Történt mindez az első, magyari honi, irodalmi forradalomban Krisztus után valamikorban.
3. Maj Om Ce mester és a háromlábú székember
A háromlábú székembert az éves Kitáj Áruk Fóruma elnevezésű vásáron mutogatták, mint olyan érdekes konstrukciót, amit némi jóindulatú ráhatással könnyű sorozatgyártani. Haszna? Nos, Maj Om Ce mester épp erről akart meggyőződni, mikor kipróbálta, tehát ráült. (Hogy mit keresett Maj Om Ce mester egy ekkora nyüzsgés kellős közepén? Szokás szerint a titkok rizsfátyla fedi.) Midőn Maj Om Ce mester rázöttyent (nem kímélve) a háromlábú székemberre, a szerencsétlen nagyot nyögve összecsuklott. Maj Om Ce mester miután kínkeservesen feltápászkodott, s helyre ropogtatta viseltes csontjait, értetlenkedve kérdezte a kiállító cég mindenre kész és mindenre kapható, de semmihez sem értő, zubbony-nyakkendő viseletben pompázó képviselőjét:
– Mi végre hát egy ilyen találmány, mely bár emberből van, mégis összeroppan az első tehertételnél?
– Gyenge a konstrukció, hozunk a raktárból másikat! – bazsalygott szolgálatkészen a zubbony-nyakkendős, miközben a kidőlt háromlábú székembert egy kordéra rakták a segédek, és ismeretlen helyre taligázták. (Talán a Kitáj Áruk Fóruma mellett húzódó Tiensan méretű szeméthegyre, de ehhez nem konyíthatunk.)
Maj Om Ce mester kihasználva a romeltakarítás szertartását, elsomfordált a helyszínről egy Maotáj kimérőbe rizspálinkázandó…
