HERCZEG FERENC KÍNAI KISPRÓZÁI
1. A VERS SZÜLETÉSE
Elmentünk kirándulni a hegyre, a régi romokhoz. Egykor császári palota volt ott, de annak már több ezer éve. A hegyen a lépcsők és a történelmi várfalak néhány centis romjai mellett kisebb-nagyobb üregek voltak, némelyik bejárat egy-egy nagyobb barlanghoz. Elhatároztam, hogy megviccelem a többieket. Vittem magammal egy diktafont, amire jó előre felvettem misztikus üzeneteket, mintha a Császár szelleme mondaná. Egy óvatlan pillanatban lemaradtam a többiektől és egy zsinórral belógattam a diktafont a barlangba vezető üregen át. Jó visszhangos volt a hang. A többiek épp menedéket kerestek a tűző nap elől, amikor integettem nekik: – Halljátok? Ez lentről jön! Odafutottak és hallgatóztak ők is. Sajnos a visszhang miatt a szöveget alig lehetett kivenni, de így is megtette a hatását… Némán hallgatóztunk, miközben a hang egyre hangosabb, robajlóbb lett… már tisztán ki lehetett venni a szavakat… De hiszen ez nem is az én hangom! Valami ősi, érthetetlen nyelven mormog egyre hangosabban! De mire idáig jutottam gondolatban, a hang annyira felerősödött, hogy már az egész hegy remegett…
2. A KÍNAI DOKTOR
A szemészeten találkoztam vele. Ő volt a szemész.
A bal szememet letakarta, csak a jobbal láttam, azután a táblán ki kellett olvasnom a betűket.
Az eleje még jól ment, de kb. a harmadik sor után már csak találgatni tudtam. Akárhogy néztem semmire se hasonlítottak… Azért próbálkoztam, végül is győznöm kell. Mondtam a betűket, amikre hasonlítanak, de egyik sem talált…
Végül levették a kendőt a bal szememről és megnézhettem normálisan, közelebbről is.
Ismeretlen jelek voltak, de egy kicsit hasonlítottak a betűkre, amiket ismerek.
― Ez valamilyen keleti írás? ― próbálkoztam.
― Nem ― felelte a kínai doktor. ― Ezek csak jelek. Az emberek mindenfélét belelátnak… Nos, ― kérdezte barátságosan ― most már látja, hogy semmi értelme?
