Roberta Hill Whiteman (sz. 1947-) Oneida
To Those Who Matter
Azoknak, akik fontosak
Oneida szónokoknak és tanítóknak
A szívetekben levő napsugár ott lebeg
mosolyotokon mikor megosztjátok
tudásotokat. Értelem és
megbecsülés asszonyai, férfiai,
ti idéztétek meg a hely szellemét.
Segítettétek lelkemet
azt a csapkodó valamit, ami
megpróbál áthatolni a homályon, ami
túl akar suhanni az élet elsőzöld
levelein.
A szívedben levő holdsugár betölti
ezt az alvó, álmodó várost. Ez a
holdsugár fonja össze sebeinket
a te gondolataidnak megfelelőn
úgy ahogy mások megmásszák
mögötted a dombokat.
Cold Mountain azt tanácsolta hogy
ne veszítsd el a boldogság pillanatát.
Ugyanaz a szél ébresztette őt,
amely minket ébreszt.
A szívedben levő csillagfény
ott ragyog a Duck patak vizén,
fénylik, mint a dér friss füvön.
Segít a bímbóknak kitörni
a zöld rengetegébe. Amikor
néha beszélgetünk egy
végtelen, roppant világot látok
amely hatalmasabb és
mélységesebb szavainknál,
oly brilliáns, mint a sugárzásodat
viselő lélegzet.
Roberta Hill Whiteman (sz. 1947-) Oneida
„Tradition from Inside”
„Hagyomány zsigerből”
Agyag kerül a kerékre
ujjakon buggyan belülrő
a zsúfolt sötétben nyomják
kifelé miközben símára
formázzák az agyagtestet
Az ujjak nem tudják szétválasztani
anélkül hogy az ék középről
el ne mozduljon és a
felesleges kitüremkedés
a szemétben ne végezné
Kívül az ujjak kifelé és
befelé húzzák-nyomják
és eldobják a salakot
tér és ég köröttük
Az agyagozó egyforma erőt fejt ki
mindkét kezével így az agyag
több lesz, mint egy hideg ígéret
ami pillanatokkal ezelőtt volt
Az agyag belsejét alakító,
formáló ujjakra gondoltam
amikor azt állítottad, hogy az
indián művészek „zsigerbő ?
hoznak létre hagyományt”
Tehát ez az, amit csinálunk
a sötét csévéhez szorosan
közel abban a hitben, hogy
megtartja a közepe, mert
mi csupán az agyagozónak
tartozunk felelettel
akinek két barna kézfeje
egyforma erőt fejt ki
mindenek felett.
Roberta Hill Whiteman (sz. 1947-) Oneida
The White Land
Fehér föld
Amikor Orion meglovagolta egének ormát,
a fehér föld fölött időztünk szerelmesen.
Pislákol az Eridánusz folyó,
trópusi hullámokat, a napnyugta tollaiba
rendezett madarakat jósól, de mi nem
pocsékoltuk el azt a bizsergő sötétet.
Még egy kutya sem ugatott hajnali érkezésünkkor.
Csak alvás közben válok csavargóvá
és szenvedem meg a sablont azt az állandó
állapotot, hogy az időek nincs ideje.
A sors egy hadúr. Azon a reggelen
évtizedekig figyeltem időtlen lélegzésedet.
Azon a reggelen azt mondtad, hogy medvék
estek a fehér földre. Vastag északi bundában
hagyták el vackukat, minket örömre serkenetettek
lábnyomot nem hagyva. A kövérek orra estek, de
a többség táncolt, és veszekedés nélkül,
egyensúlyoztak a faágakon.
Nehezen lélegeztem a morajló repülőn,
az erdő látóhatára felé repített vissza.
Szabályos ritmusú híd köti össze egyenetlen alvásom.
Mi történik, ha ott tart téged a fehér föld szele?
Fénylik a mosogatólé; egy teherautó csikorog
lefelé az úton.
Gyukics Gábor fordításai
