G. Tóth Franciska versei

G. Tóth Franciska

* * *

Ismered a dunai kavicsokat?
Ki rendezi ezt a sok repedést, vájatot,
völgyek hegyét, hegyek völgyét,
idővonalak kőbeszédét.

Szótlanul hevernek,
halkan mozdulnak a változással.
Simogatva ringatja a víz a
zöldet, a pirosat,
nem felejti az átlényegült jóság
formáját, színét, ízét és illatát.

 
Pillanatképek
(Kaiser Ottónak)

Kőszegi hangulat

Függöny libben,
lámpa gyullad,
ablak zárul –

Az apokalipszis készül,
kékjével,
örvényével,
rettenetes szörnyeivel.

Hányszor kell újraszülnünk önmagunkat?
Az egyik ház összébb húzza
évszázados szemöldökét.

Balatoni madárvallomás

A fent megint lent,
így szereti az
ég a földet.

A szerelem a
hallgatás kékjét
a másikban ringatja.

Az áldás aláhullik,
valaki belőlünk
szárnyaival
mégis útra kel.

Hajnal
„…a felszakadozó ködöknek kettős fátyolán át…” (Ottlik)

Vannak
hártyafinom rétegek,
mélyből jövő párák,
istenülő tájak.

Kristálytiszta
„…vízen jár…” (Mt 14,26)

Aki a vízen jár,
azt az ég öleli.

Lenti egek,
fenti vizek –
örökös eggyé-válás.

Ha zeng a víziorgona
a teremtés áramába.
ablak-illúzió

Elég csak a fény,
vagy kellenek a formák is?
* * *

Reggel

Halkan, csendben
zöld suhanás éled a
kertben.
Lábujjhegyen sétál
a sárgán, virágszőnyegen.

Érinti bőrét,
kilesi testének
szép ütemét,
lépteinek mollját,
kezének dúrját –
lényének
szent akusztikáját.

Esti ének

Ereid kéklő útját,
nyakad hajlatát,
lábad szép fonatát,
vállad kristálycsarnokát,
lehelleted páráját,
ajkad édességét,
dallamát –
tested égi földrajzát.

Sorskerék

Az egyik
csillagot számol,
kutyát sétáltat,
miközben arca
hervad,
amaz meg, csak úgy,
egyszerűen,
vigasztalhatatlanul,
szavakkal vagy anélkül,
boldogtalan.

Hunyorog a szem,
káprázik.

Amikor a Múzsa a verset olvassa,
finoman rezeg a jegenye
ereznyi levele.

Amikor angyalok beszélgetnek,
a Lélek
őrködik a vizek felett.

Lénye betölti a teret,
csillagokról álmodik,
ha megérintem a haját.