Debreceni Balázs kisprózája

 

ELŐJEGYZÉS

– Kopp – kopp – kopp…
– ???
– Három kereszt rendel. Három „cilinder”, és három kereszt.
– Sajnálom, nem vagyok Vulcanus… Nincs száz kezem, és nincsenek aranyból faragott famulusaim. Még egy tűzről pattant cselédlányom, egy nyomorult inasom sincsen…
A feleségem… Csendes-rendes teremtés, amolyan magának való asszony… Nem zsörtölődik, ha kevés a lóvé. Nem rágja a májam, nem szokta kitaposni a belem, nem ostoroz…
A fiunk meg… Félek, a kölökből… – Node: nem akarok én senki sorsáról prófétálni, végül is ki vagyok én, hogy jövök ehhez? Szóval a fiunk… Kissé még faragatlan fickó… A fúrók, fűrészek, kalapácsok valósággal menekülnek a tenyeréből. A fából faragott koporsók megrepednek, a szögek valósággal kisiklanak az ujjai és a fogai közül, és a műhely legeldugottabb szegleteiben bukkannak fel. Szántása, mint az ökörhugyozás; szemmel láthatólag nincs szemmértéke. Ezzel szemben szemmel- veri a tehenet és a disznót… Az istálló szemöldökfájába lyukakat fúr: egyet a vörösbornak, egyet a fehérbornak… A kenyeret úgy megszárasztja, hogy olyan kemény lesz, mint az ököl. Összességében kártékonyabb a nagyfaszúnál. Ráadásul analfabéta és olyan akár az örökmozgó! Alighanem most is ott ólálkodik az ólak körül. Istránggal fenyegeti az istálló állatait. A kútnál pedig… Próbálom rajta tartani a szemem. Még csak az hiányzik, hogy ismét valami bajt csináljon, gyöngyöt szórjon a disznók elé vagy felégesse a jászolt. Tudják, a mamája annyira engedékeny…
Egy szó, mint száz: felveszek Önöknek egy előjegyzést a keresztekre. De pénteknél előbb nem tudom szállítani. – Ha megfeszítenek sem, hogy stílusos legyek… Értsék meg, kérem: egy légiónyi problémával küzdök. Gond és túlterhelt vagyok. Ráadásul nincs hitelem a korcsmában és a biztosítónál; ect.