Celler Kiss Tamás versei

 

ami belátható

 

ahol csak szavak vannak, ott szükségszerűen

félreértjük egymást. de ezek már nem azok,

ezek most mások, újak. az ilyen szavak előtt

mondják, hogy szeretném helyrehozni, utána

kezdenek csak bele. szeretném helyrehozni.

mert látom magam, mint egy klinikai halott:

szánalmas vagyok, de ilyenkor még nincs

veszve semmi sem. kérem a szívemet,

magyarázza meg, ehelyett odaültet a képernyő

elé, nézeti velem a fényképedet.  kérem az

elmémet, magyarázza meg, ehelyett hagyja,

hogy érintésed nélkül szép lassan elsötétüljek.

hármasával telnek a napok, és közben egyetlen

csoda sem történik. vigasztalom magam: azt

találom ki,  hogy a problémák olyanok, mint a

cipőfűzők – van, hogy maguktól oldódnak.

de gyávaságból így túl sok mindent fogalmazok

meg kijelentő módban. ezért mondom, szeretném,

ha valaki őszintén megkérdezné: még mindig vagy

már nem. jó lenne, mert nem tudom, mit felelnék.

 

sminkelés

 

legyenek hajszálaid megszámlálhatatlanok.

nézzem végig, ahogy a hajadnál

fogva megszámlálhatatlan irányba húz

szét a világ. arcod kenődjön el az égen,

felismerhetetlenségig, akár a naplemente

(narancsízű pezsgőtabletta). szempilláid

feszüljenek villanydrótokká. a bőröd

legyen rongyosabb, mint az utcai

szemeteskukákban az aznapi újságok,

ajkaid pedig magányosabbak,

mint az elázott padok a parkokban.

én tűrjem mindezt oly belső mozdulatlansággal,

ahogy egy fa tűri önmagát.

megsemmisülésed mégis legyen vigyasztaló,

akár egy nyitott koporsós temetés.

 

Celler Kiss Tamás (1995, Verbász) Sinkó-díjas költő, a Híd Kör tagja, az Újvidéki Egyetem hallgatója. Első kötete Anyaméh címmel látott napvilágot a zEtna Kiadó gondozásában, 2015-ben.

 

(Megjelent a Pannon Tükör 2019/2. számában.)

(Fotó: Újvidéki Egyetem)