Category: Próza

Szepesi Kornél: A szavak csodálatos életéből, avagy negyven évem katakrézis

Valóban negyven. Tudom, hogy ez félreérthetően, sőt, megtévesztően kerek szám, mellyel kérkedni szoktak olyanok, kiket nem zavar a pontatlanság, mert a társalgás hevében fontosabb a pikírt nyomatékosítás, mint a hitelesség, még akkor is, ha valójában huszonhat vagy huszonhét, kerekít, szépít. Mondanám én: bárcsak, viszont jómagam pontosan februárban töltöttem a negyvenedik évem a katedrán. Csak …

Olvass tovább

Balogh Ádám: Fóbia 9. (regényrészlet)

Max bizonyára nézte az ablakból, vagy a biztonsági kamerán, ahogy távozom a birtokról, ezért próbáltam olyan benyomást kelteni, mint aki csak egy kis egészségügyi sétára indul, ami igaz is volt, mert olyannyira kellett vizelnem, hogy nem tudtam kordában tartani a lépteimet, elkezdtem szaladni, ki akartam érni Max látóteréből, esélyét sem akartam adni, hogy felvegyen …

Olvass tovább

Böröczki Csaba: Holtszezon

Emil eleve holtan ébredt. Nem érzett semmi különöset, csak egy kis szúrást a tarkóján, és már meg is volt halva. Nem tulajdonított neki jelentőséget. Óracsörgés előtt két perccel felkelt, félálomban magára húzta tegnapi alsógatyáját, kiment a mosdóba. Amikor visszabotorkált a szobába, hogy az ágyát megigazítsa, látta, ahogy ott fekszik a porhüvely, csukott szemmel a …

Olvass tovább

Molnár Krisztina Rita: Kötve

 

„– Azt hiszem, visszavágyik a fjordokhoz.

– Visszavágyik a fjordokhoz? Hát miféle beszéd ez? Mondja, vajon

   miért esett rögtön hanyatt, amikor hazavittem?

– A kék norvég szeret a hátán feküdni. Gyönyörű a tolla.

– Vettem magamnak a bátorságot, hogy megvizsgáljam ezt a …

Olvass tovább

Haász János: Égszínkék szemek

Az idegen a délutáni vonattal érkezett. Láttam, amikor leszállt. Az unokám elé mentem. A lányomék a városba költöztek évekkel ezelőtt. Gyereket akartak, hiába. A végén szinte már megszállottan. Azt mondták, hogy ez egy elátkozott hely. Hogy itt még gyerek se születik. Aztán elköltöztek.

Lehet, igazuk volt.

Nem sokra rá megfogant az unokám.

Mióta nagyobb …

Olvass tovább

Masri Mona Aicha: Egymondatok (december)

dec. 1. A szobám nem rumlis, ez egy installáció, melyet éveken át kerülgetünk.

dec. 2. A gurtni szóban határozottan van valami leereszkedő.

dec. 3. Nem, nem mi tartjuk a rítusokat, azok tartanak minket.

dec. 4. Édesanya, idén senkinek sem adok, és senkitől sem fogadok el ajándékot.

dec. 5. Magasabbra a piros létrát!

dec. 6. …

Olvass tovább

Szeifert Natália: Valamit a szeretetről

Úgy tartom a kezemet a csap alá, hogy az ujjaimmal kisebb vályút képezzek, abban folyjon a víz, most így tud inni. Mindig nagy mutatványa volt, vendégeink kedvence, amikor felült a mosdókagyló vagy a mosogató szélére, megnyitottuk a csapot, odahajolva lefetyelte a vizet. Most kicsit másképp megy, de ragaszkodik hozzá. Ragaszkodunk hozzá.

Egy hónapja nem …

Olvass tovább

András László: Medveség, málnaság, mibenlét és magánvalóság – a minden egytől a mindegyig és vissza

Medvész maradjon a málnánál[1] – tartja a mondás -, s ez napjainkban annál is inkább aktuális, mivel azt kell tapasztalnunk, hogy a téma kívül marad a népszerű és mainstream filozófiai vizsgálódások keretein, azaz, ha valaki mégis szeretne valamit megtudni a tárgyban, nem tud máshoz fordulni, mint a medvészekhez. Ez sem problémamentes, hiszen viszonylag kevés …

Olvass tovább

Bödőcs Tibor: Testvértelepülés

Múlt hét végén érkeztek városunkba távoli testvértelepülésünk, Tokió képviselői. Osztályunk krizantémból ökröt, almából biciklit készített a testvéri nép tiszteletére. Lopótökből mustköpő gésát, krumpliból pokémonokat, csülökből a Fudzsit faragtuk ki a részükre, és ráadásul a János vitézt is megrajzoltuk manga stílusban. Mindezt nagy örömmel nyugtázták, hosszan fotózták, és meg is dicsérték nekünk a tolmácsok útján …

Olvass tovább

Darvasi László: Neandervölgyiek (regényrészlet)

 

A kétbőröndös Ármint már a hajnali szürkületben várta a csillanó feketére suvickolt autó. Nem volt egyedül. Ahogy pedig számítani lehetett volna, nem Vilmus, hanem Erna tűnt elő a reggeli párából, Zsigmond kezét fogta, szorongva integetett neki, ki nem hagyta volna a búcsú pillanatait. Ármin zavartan mosolygott, mintha azt kellene bizonygatnia, a legjobb történik. …

Olvass tovább

Load more