«

»

okt 02

Bak Rita recenziója

 

Bak Rita: Recenzió Lázár Balázs: Maszkaland című könyvéről, Orfeusz Kiadó, 2016
Lázár Balázs színművész, költő több színházban is játszik ( Vígszínház, Karinthy Színház, Thália Színház) eddig öt verseskötete jelent meg. Doktori disszertációjának témája a színházi maszkok elméleti háttere, ennek alapján tartott maszkos kurzusokat Színház- és Filmművészeti Egyetemen a karaktermaszkokon át a commedia dell’arte stílusú maszkokig. Könyvének címe, a Maszkaland szójáték. Az egész könyv magáról a maszkról szól, melynek viselése nagy kaland a színész életében, erről írt Lázár Balázs színművész, költő.
Hegedűs D. Géza így ír Lázár Balázs könyvének hátoldalára írt ajánlójában: „ Hatalmas tárgyi tudáson alapuló, hiánypótló kultúrtörténeti, színháztörténeti és színészpedagógiai munka.”
Érdekes téma a maszk vizsgálata, mivel egyszerre létezik az ember valódi és maszk identitása, egyszerre éljük a maszk életét és látjuk kívülről is azt.
A szerző igen behatóan foglalkozik a maszk kettős tükör természetével, a szó elemzése után bemutatja annak etimológiáját és különböző jelentésrétegeit. Földényi László: A drámától a színpadig ( 1976) című könyvének Az álarc változékonysága című fejezetében olvashatunk bővebben a maszk szerepéről a színházi előadásokban.
Minden nagy ősi színjátékkultúra kezdetén maszkos színjátékokat találunk és a sok színi előadás a későbbiekben is megtartotta rituális gyökereit, például a japán nó-színház, Nepál és Tibet szertartás-drámái, illetve Bali és Jáva szigetén a maszkok még mindig a szakrális ceremóniák részei. A maszkos-táncos színházi előadásokban. ahogy más délkelet-ázsiai országokban, itt is összekeveredik az indiai és a helyi tradíció, különleges, egyedi világszemléletet kialakítva.  A maszkok színesek, a fejdíszek és a ruhák különösen díszesek (Bodrogi 1971; Daoulas 2006; Lommel 1970).
A szerző Brook kategorizációja alapján megkülönböztet tradicionális és rettenetes maszkokat, illetve naturalisztikusakat és le is írja jellegzetességeiket. A tradicionális maszk lényegét tekintve egyáltalán nem ’ maszk’, hanem az emberi alaptermészetről alkotott képmás. A tradicionális maszk annak az embernek a portréja, aki egyáltalán nem visel maszkokat. Valós portré, amellyel csak az igazán fejlett embereknél találkozhatunk. Brook azokat a Bali maszkokat, melyekkel a Madarak Tanácskozásában dolgoztak, ’naturalisztikus maszkok’ nak nevezte, ezek bizonyos egyetemes emberi karaktereket jelenítettek meg, pl. Öregember, Szomorú Lány, Szomorú ember. Brook rettenetes maszknak nevezi a jelmeztervező által készített maszkot, mely élettelenül lóg az előadón. (Brook; 2000)
Részletesen bemutatja a japán nó színházat, mely ma körülbelül 70 maszkot használ, majd rátér az európai színházi álarc eredetére. Csatlakozik ahhoz az elmélethez, mely az európai színjátszás történetét a görög vallásos szertartásokból eredezteti, mivel az ókori görög színjátszás és maszk istene is Dionüszosz volt. A Dionüszosz-szertartásokban merev maszkokat használtak. Később, az ezekből a szertartásokból kifejlődő görög színházban szintén elengedhetetlen volt ezek használata, ugyanis a nagy színész-néző távolság miatt a színész karakterét kiemelő maszkra volt szükség. A görög maszkok bemutatása után a római és reneszánsz álarcokat mutatja be a szerző. Önálló fejezetben mutatja be Gordon Craig színházának álarcait és Jacques Copeau Copeau „ nemes maszkját”, színházi gondolatait, konkrét módszereit, illetve tréningjeit.
A könyv második részében Lázár a semleges maszk fogalmáról értekezik. A semleges személy egy bizonyos megközelítésben lehet érdektelen és kívülálló, így már gondolhatjuk, hogy a semleges maszk kiegyensúlyozott, nyugalmat árasztó álarc- olyan, mint egy üres lap, melyre ráírhatunk bármit. Nincs neme, mégsem szimbolikus vagy uniformális, inkább univerzális.
Ebben a fejezetben ír a szerző Jacques Lecoq francia színész és instruktor életéről, munkásságáról, illetve a Lecoq-iskoláról. Lecoq színházi gyakorlatokat vezetett a semleges maszkban, melynek célja a következő volt: „ Mi mindig megpróbáljuk átbillenteni a szituációt a valóság keretein túlra. Szándékunk egy olyan esztétikai valóság szintjének az elérése, mely nem felismerhető a való életben.„ ( Lecoq; 2001)
Ebben a fejezetben a Lecoq által vezetett színházi gyakorlatok jegyzőkönyvét is elolvashatjuk ( 1. Beavatás gyakorlat, 2. A maszk felvétele gyakorlat, 3. Beavatás gyakorlat, 4. Egyensúly gyakorlat 5. Felfedezés gyakorlatok, 6. Észlelés gyakorlat 7. Állás, ülés, járás gyakorlatok 8. Gesztus és akció gyakorlat 9. Búcsú gyakorlat, 10. Utazás gyakorlat, 11. Négy elem gyakorlat, 12. Haiku gyakorlatok )
A könyv harmadik részében a karakter maszkok jellemzéséről olvashatunk. A fejezet a maszkos karakterizáció céljának definiálásával kezdődik. A szerző szerint a maszkos munka alapvető célja, hogy kinyissa a színészt a térnek, hogy ráismerhessen saját kifejezési bázisára. Konkrétabbá teszi a szándékot, jobban artikulálja az akciót.
Ebben fejezetben a fizikai színház lényegéről, Francoise Delsarte-ről, Étienne Decrouxról, illetve a „fekete maszkról” és néhány gyakorlatáról olvashatunk, úgy, mint például az almaszedés, a kötélhúzás, a vízpumpálás, a terítés, majd a fehér orr és az érzelmi maszk gyakorlatokról.
A könyv negyedik fejezéteben a commedia dell’ arte történeti áttekintésébe kaphatunk betekintést. A szerző leírja a commedia de’ll arte eredetét, azt, hogy milyen irodalmi hatások érték a rögtönzött színjátékot, keletkezését, történetét, illetve művészeti eszközeit, illetve bemutatja állandó típusait. A szereplők között például az egyik csoport valamilyen lelki attitűdöt vetített előre, mint az Arlecchino, mely kis ördögöt, a Brighellát, mely pedig bajkeverőt jelentett, ( Jellemző a szavak nemének megválasztása is: az előző hímnemű, míg az utóbbi nőnemű.) A másik csoport pedig a karakterek foglalkozásárautaló nevet kapott, mint a Zanni, mely a szolgákat jelölte, vagy a Colombina, azaz cselédlány. Ezen a halmazon belül érdemes még kiemelni a Capitano elnevezést, , mely a személy katonai rangjára utalt.
A fejezet végén a szerző egy csoportja által megírt és eljátszott commedia de’ll arte szövegét adja közre. A rövid történetből később egy órás előadás született. A csoport a szerző által összeállított és vezetett Maszkos Karakterizáció nevű kísérleti kurzus volt, melyet Máté Gábor meghívására , színészosztályában tartott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban.
A könyv végén egy képgyűjteményt is kapunk, , mely a commedia de’ll arte karaktereitábárázolja,, illetve egyes állatmaszkok fényképeit.
Összefoglalóan elmondható, a szerző azt sugallja, a színművészet jellegzetessége inkabb a maszk, semmint az arc.
A könyv elolvasása utánaz a benyomásunk támad, a szerző téma iránti elkötelezettsége és a mű olvasmányossága nemcsak a színházi, de a szélesebb olvasóközönség figyelmét és érdeklődését is magával ragadja.
Lecoq, Jacques: The Moving Body. Routledge. New York, 2001