online

Alkotók az alkotásról és egyéb nehéz kérdések 

Mottó: „Elég nyomasztó kérdések ezek.” 

Rovatunkban, mely egy kortárs dalszerzőtől, Szabó Benedektől kölcsönözte mottóját, alkotóknak teszünk fel általános érvényű kérdéseket, remélve, hogy a megszületett válaszok személyes hangon szólva, de sokakat megérintenek. A kérdések megfogalmazásához magyar írók szövegeit hívtuk segítségül.

Elsőként lapunk egyik kedves szerzője, Ayhan Gökhan válaszolt.

 

Hol van a virtus diadalma?” (Csokonai) – avagy Mekkora bátorság kell az alkotáshoz? 

Hatalmas, ezért mostanában ritkán is élek vele, alkalmanként írok egy-egy mesét, jelenleg többre nem futja, jelenleg nem vállalkozom többre, bátorság híján.

 

„Miért szükség nékem a haláltól félni?” (Csokonai) – A lenni/nem lenni kérdése. 

Úgy kilenc éves korom körül félek a haláltól, és ez megmagyarázhatatlan okokból valamiért nem múló félelmem és kétségbeesésem maradt a mai napig, olyannyira, hogy többet nem is mondanék róla most, mert már az írása közben is rettegés terít maga alá, mint egy sértődékeny török imaszőnyeget.

 

„Néném, mint vagyunk, hogy vagyunk?” (Mikes Kelemen) – avagy Mi újság? 

Készül a várhatóan jövőre megjelenő börtönös interjúkötetünk. (Noran Libro Kiadó). Az Üveghegy gyerekoldal körül is történik-történtetik ez-az, és egy cigány programban is részt veszek a Kalyi Jag roma nemzetiségi iskolában hetente egyszer, célja a közös alkotás, a közös megismerés, a közösségépítés.

 

„Az írás „..gyermekjáték az egész, // Sármunka”? (Arany János) – avagy Az ars poeticaról. 

Görögországi nyaralóm, hatholdas rózsakertem és ars poeticám nincs nekem. Az írást mindennél másodlagosabb dolognak tartom, az írás jelentette problémák helyett jobban izgat, hogy Magyarországon a gyermekszegénység még mindig probléma, hogy egyes emberek a létminimum alatt élnek és hogy a klímaváltozás ügyének megoldása nem épp a kellő ütemben halad. És Jánisz Varufakisz szép fejére mondom, a görög államadósságról még egy szót sem ejtettem, mint engem foglalkoztató dologról.

 

„Mi is hiányzik énnekem // Avégre, hogy költő legyek?” (Arany János) – avagy Hogyan lettem azzá, aki vagyok? 

Aki vagyok, az messze nem az, aki lenni szerettem volna. Hogy ki vagyok, azt nem tudom, mindig az, akinek gondolsz te vagy ő, akinek hisz te vagy ő. Ha jónak, akkor jó vagyok, ha rossznak, akkor rossz vagyok, általában nem szívesen gondolkodom magamról.

„Visszapillantsz-e?” (Kemény István) – avagy Könyvek, zenék, etc. , vagy idők, helyek amik jók voltak.

Pillantok vissza múltba és múltabba, persze, tizenhárom évesen az agyvérzésem alatt, ágyon fekve ismertem meg Dosztojevszkijt, ez nagy visszatekintésem, nagy olvasmányélményem. A gyerekkorhelyeim is a pillantásom részei: a Szabadsághegyi kórház, a Bosnyák tér, a Lehel piac, a Rákóczi út és jó pár aluljáró, utóbbi helyeken árultuk nagymamámmal a világot. Elírás, és maradjon változatlan, gyengébbek kedvéért: rózsát, jácintot, tulipánt, szegfűt. És Görögország is ilyen visszapillantás, az örök jó.

 

„Hisz vannak, ugye, vannak jó helyek, // hol lesz az a hely? hol legyen?” (Kántor Péter) – avagy Mi lesz? 

Hogy mi lesz, nem tudom, Teiresziász nem én vagyok. Bízom benne, hogy idén Görögország még egyszer lesz, és boldogság, hogy nem rég Párizs volt.

 

„Még hogy ideálom, hát mi az?” (Bereményi Géza) – avagy A példaképekről. 

Vannak ilyen úgynevezett példaképeim, erkölcsi és írói nagyembereim, a „nem-ittek” közül Ember Mária, Mansfeld Péter, Maléter Pál, Heltai Jenő, Albert Camus, Pasolini, Páskándi Géza, Péli Tamás, Csalog Zsolt, és rossz, hogy ő is ide tartozik már: Varga Lajos Márton, na és a görögimádók: Hölderlin, Henry Miller és Raymond Duncan. Az élők közül Szécsi Magda, Balogh Attila, Bari Károly, Tolnai Ottó, Tábor Ádám és Nádas Péter. A zenéből Bacsik Elek és Cziffra György. És a nemirodalomból és nemzenéből: Dr. Beer Miklós váci püspök, Jelenits István és Dr. Lala bohócdoktor.

 

„Magyarország messzire van”? (József Attila) – avagy Haza a magasban, mélyben, lövészárkokban, vagy egészen máshol? 

Magyarországban az szomorít el, hogy rendkívül tehetséges és kreatív emberek hazája lehetne, ehelyett rendkívül rosszindulatú és rosszindulatúbb emberek hazája. Nem baj, annyi vigasz akad, hogy például Karinthy Frigyest eredetiben olvashatjuk, ez is valami, ha nem maga a Minden.

 

„Lel-e uszadékfát az Ararát vad // csúcsán a szú-civilizáció?” (Baka István) – avagy Kitekintés a (nagy szóval) világra. 

Folyamatosan ki-kitekintgetem, a tesszalonikii Arisztotelész szobor tavaly még kilakkozott lábkörmétől az Egyesült Államokban élő fekete diákokat érő megkülönböztetésekig, Hegyeshalomtól az Északi-sark olvadó jegéig és az üldözött rohingyákig, és úgy érzem, ideje volna, hogy megint ellátogasson ide a Jézus Krisztus, volna mit megváltania, a rosszat jóra, a ferdeszemű gonoszt kancsalka angyalra.