Izsó Zita versei

Szerző: | 2018-03-30T10:53:23+00:00 2018. 03. 30.|Irodalmi tükör, Vers|

“Mi azért ünnepeltünk egy kicsit, / végignéztük, ahogy a lepke kibontja gyűrött szárnyait / aztán kiengedtük, / becsuktuk az ablakot, / a gyerekek csillogó szemekkel néztek utána, / én pedig nem mondtam el nekik, hogy kint meg hideg van, / nemsokára megfagy. / Hadd higgyenek tovább a feltámadásban.” – Izsó Zita versei ünnepre.


Ima az ostromlott városért

Uram, add, hogy ma is rossz idő legyen
ma is rejtse köd az ostromlott város sebeit
a falakból kilógó vezetékek ne emlékeztessenek minket
gazdagon termő indás növényeinkre, amiket kimosott az eső
add, hogy a leomló kövekről ne jusson eszünkbe
a békében élők szekrényeiben megkeményedő kalácsdarabok
add, hogy ne gondoljunk
a szanaszét dobált autógumikat látva
az utcákon fekvő halottak ujjairól lelopott jegygyűrűkre
és a harckocsik elvékonyodó fékhangja
ne emlékeztessen minket gyerekeink kétségbeesett sikolyára
amikor karácsonykor összegyűlünk
a katedrális romjaiba ne essen be ferdén az eső
add, hogy a romok alól kiszedett testeknek legyen elég helyünk az összetolt padok között
add, hogy körülöttünk enyhüljön a fájdalom
ha például az a nő, aki esténként sírva fekszik az ágyában
nem is halhat meg reggelig, ahogy kívánja,
legalább add, hogy ma a szokásosnál egy kicsivel hamarabb aludjon el.
Uram, ne add, hogy azt higgyük, nem létezel.

 

Magánbiológia
A leghidegebb nyári napok egyikén történt.
A másodikosokkal berendeztünk egy terráriumot
és beletettünk egy hernyót, hogy megfigyelhessük
az újjászületés lépéseit.
Az Aleppóból származó kisfiú pedig megszólalt,
ugyanígy kelnek majd ki a sírból háromemeletes házunk
alá szorult halottaik.
Nem tudtam, mit mondjak.
A csend gyorsan megszilárdult, mint
kiszáradt folyómederbe öntött beton.
Hogy eltereljem a figyelmüket, kitaláltam,
nevezzük el a lepkét, ami nemsokára kikel.
Ő is javasolt egy szépen csengő, furcsa hangzású nevet,
sokkal később tudtam meg, hogy azt a gyerekeknek kifejlesztett
antidepresszánst nevezik így, amit akkor már hónapok óta szedett.
Mire kikelt a pillangó, egy ideje már nem járt iskolába.
Talán rájött, hogy nem következik be,
amit mondott,
és nem akarta elkeseríteni a többieket.
Mi azért ünnepeltünk egy kicsit,
végignéztük, ahogy a lepke kibontja gyűrött szárnyait
aztán kiengedtük,
becsuktuk az ablakot,
a gyerekek csillogó szemekkel néztek utána,
én pedig nem mondtam el nekik, hogy kint meg hideg van,
nemsokára megfagy.
Hadd higgyenek tovább a feltámadásban.

 

(Megjelent a Pannon Tükör 2017/6. számában.)

(Fotó: irodalmijelen.hu)