A 2018/ 1. lapszám kritika és tanulmány rovatát ajánljuk

Szerző: | 2018-01-19T14:54:42+00:00 2018. 01. 19.|Hírek, Kritika|

Az év első lapszámában olvasható irodalomtörténeti tanulmányba és a könyvkritikákba kínálunk rövid betekintést. Terítéken a második világháború utáni magyar dráma, illetve a Csokonai Társaság legújabb könyve, valamint András László, Bödőcs Tibor, Molnár Krisztina Rita, Potozky László és Spiró György kötetei.   

Nagy Imre A magyar dráma negyven éve (1945–1985) című tanulmányában Márai Sándor Varázs, Németh László Galilei, Illyés Gyula Dupla, vagy semmi és Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című drámáit elemzi. Utóbbi bevezetőjében ez áll: „A dráma 1960-ban keletkezett, s az interpretációk egy része szerint az értelmiségnek a levert forradalom utáni közérzetét fejezi ki. (Ebből a szempontból mellékes, hogy a téma kisregény-változata 1948-ból való.) Erre vonatkozhat az Arany Jánosra utaló alcím (Lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten) a szőlősgazda jégverést követő kétségbeesett, önpusztító cselekedetével. Ez sok mindent megmagyaráz. Azt is, mit értsünk azon, hogy a Gonosz beköltözött abba a házba, ahol Kis János lakik. Az egyszerű és igen gyakori személynév általánosító, tipizáló jellegű. A főhős sorsa szintén tipikus sugárzású, ám ezt az író, igen helyesen, egyéni vonásokkal, s a helyzetek már-már extrém módon egyedi jellegével és kiélezésével teszi sokkolóan érvényessé. (Ez is magyarázhatja, hogy a dráma csak a szerző halála után, 1967-ben került a Madách Színház színpadára Pártos Géza rendezésében.) A szerző egy 1960-ban adott nyilatkozatában a negatív főhős felől, morálisan interpretálta művét: „A dráma hőse minduntalan csak ront, s így előbb-utóbb helyrehozhatatlan dolgokat művel, hiszen ebbe a magatartásba csak belebukni lehet.” (Sarkadi 1983. 936.) A színpadkép ezt a romboló magatartást jelképezi, de az értelmiségi hős világképét is kifejezi: „tökéletes rendetlenség képét mutatja”.

Cséby Géza A barátság megfejthető kódjai címmel a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság legújabb kötetét (Hévíz, 2017)  szemlézi: „A Társaság könyvkiadásához (Hévízi könyvtár sorozat), a rendszerváltást követően, anyagilag is hozzájárult Hévíz városa. Az utolsó esztendőkben az összejövetelek tematikus jelleget öltöttek.  Meghatározott témában kértek előadásokat a társaság tagjaitól; A szexualitás nyelve a magyar irodalomban, Olvasatlan irodalom, szakosított anafabétizmus? Nyelvprivatizáció – szövegdömping, stb. 2016-ban a barátság témája köré szerveződött a találkozó. A 2016-os előadások szövegét is megjelentette a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság. A karcsú kötet 2017 decemberében jött ki a nyomdából, s a bevezetőt követően a tíz elhangzott előadás szövegét tartalmazza.”

 

A kritika-rovatban egy paródiakötet mellett két-két verseskötet, illetve regény recenziója olvasható.

Turbuly Lilla „Részek atomokra” címmel Molnár Krisztina Rita Levél egy fjord partjáról című kötetéről írt. Részlet a szövegből: „Ahogy azt már a szerző korábbi köteteiben megszokhattuk, verstani sokszínűség, magabiztos formahasználat jellemzi a szövegeket. Verseléssel is megidéz költőelődöket: Aranyt, Babitsot, Weöres Sándort, népballadát. Utóbbi, a Kőműves Kelemen balladáját az asszony szemszögéből megíró Szép gyöngén a kötet egyik kiemelkedő verse. Nem csupán a forma, több motívum is megidéződik az elődöktől és a kortársaktól. Egy-egy példa csak: Ady „minden egész eltörött”-je itt tovább töredezik: „Már nem is egészek törnek. Csak a részek atomokra.” (Összeomlás) Az  Ariadné című vers elvesztett fonala vagy a Szőnyeg pedig Tóth Krisztina-versekre rímel.  Molnár Krisztina Rita írásainak, költészetének és prózájának is fontos jellemzője az apró(nak elkönyvelt) dolgok tisztelete. Hogy új, jelen verseskötettel egy időben megjelent (elsősorban gyerekeknek szóló) prózakötetének címével éljek, a Derűs hétköznapok megteremtése és megtartó ereje sötét időkben, nehéz életszakaszokban. Ebbe a kötetbe kevesebb jutott ebből a derűből, de mint túlélési életstratégia, itt is megjelenik: „Ha fejedben szuronyos őrök állnak, / örülj a gomba illatának, / örülj, hogy szirmot bont a birs, / csak addig élsz, míg élni bírsz.” (Jelen való)”

 

Kolozsi Orsolya Potozky László tavaly megjelent új regényéről (Égéstermék, Magvető, 2017) írt. Egy forradalmi „hős” című kritikjában többek között ez olvasható: „Az Égéstermék a forradalom rossz arcát mutatja meg. Azokat az embereket, akik az agresszivitásuk kiélésének lehetőségét látják benne (mint a légióban harcoló szkinhedek egy része), azokat, akik hatalmi pozícióra vágynak (Nikka jóbarátja, Kagim), profitálni szeretnének a forradalomból. Azokat, akik mellé állnak, de csak kényelmes és biztonságos távolból (Nikka) és azon keveseket, akik áldozatot hoznak érte. A forradalmaknak tulajdonképpen nincsenek hősei, legalábbis a regény lapjain nem találkozunk valódi hősökkel. A hősiesség talán azért hiányzik, mert a forradalom képlékeny, napról-napra változó valami, ahol egyetlen fix pont a bizonytalanság. A szöveg Király Lászlótól származó mottója is mintha erre utalna: „Őszi tejben leng a világ bizonytalanul.” Biztos támpontok és értékek nélkül pedig csak sodródni lehetséges, ami nem kedvez a hőssé válásnak.”

 

Molnár Krisztina Rita  A titoktudó című írásában András László Világos indul (Műút-könyvek, 2016) című verseskötetét recenzálja. A tavaly előtt megjelent kötetről és szerzőjéről megtudható, hogy „András László az európai kultúra hagyományos toposzaiból építkezik, ami azért nem kevés, mert ezek a toposzok egyfelől elhagyatottak, másfelől kiüresedtek, tehát bátorság kell hozzájuk fordulni, nehogy szétporladjanak a versek az érintésüktől. De a szerző által életre keltett, a szerző által hitelesített perszona épp elég bátor a régmúlt motívumok őrzéséhez és felmutatásához. Tehát az idő nem segít eligazodni a kötet versei közt, és a versekben megjelenő motívumok közt sem. Más igazodási pontok azonban fellelhetők. Elsősorban a versbeszéd, és a beszélő hangja. A szövegek felütése leginkább a példázatokéval rokon, sokukban egy-egy jelentőségteljes – akkor is, ha semmi különös nem történik – történet idéződik fel, de ezt a hangvételt erősítik az axióma-szerű mondatok is egy-egy személyesebb lírai darabban.”

Nagygéci Kovács József Húsz mondat Bödőcs Tibor Addig se iszik (Helikon, 2017) című kötetéről címmel közöl kritikát, melyben a zalai(ságát erőteljesen hangoztató) szerző irodalmi paródiáról tesz állításokat. Néhány pont a húszból: „1. Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötete szépirodalom. … 3. Jártam a napokban könyvesboltban és láttam, hogy a kötet a „szórakoztató könyvek” polcára volt kitéve, ami semmiképp sem helytelen eljárás a könyvkipakoló munkatárs részéről, mert Bödőcs könyve szórakoztat. 4. A könyvesboltba járóknak és a Bödőcs könyvét olvasóknak biztosan van közös halmaza, ami, persze, nem feltétlen jelent sokat, de azért ez – mint mondani szokták – nem kevés.  … 6. Bödőcs könyve nem paródiákat tartalmaz, hanem ódákat, melyekben a szerző tisztelettel adózik a parodizált szerzőknek, jól. … 15. Ha egy Márai-naplót olvasol el ebben az évben, akkor a Bödőcs-féle legyen az, ilyen részekkel: „Dögölj meg, Thomas Mann! Imádlak!” és „’Szedjétek össze a kerti székeket!’ (Goethe.) Igen! ”, meg persze ez: „Ma 64 éve, hogy először használtam pontosvesszőt; ezt is megértük hát ’az ég alatt’”.”

 

Smid Róbert Kálmán vitéz belefárad címmel Spiró György Kőbéka című friss regényét (Magvető, 2017) elemzi. „A Kőbéka ugyanis azért tud működni, mert olvasóját elsősorban nem azzal hökkenti meg, hogy képtelenségek következnek egymás után az egyes lokációkhoz kötve, melyek persze meglepően ismerősnek tűnnek a mindennapi tapasztalatainkból, hanem mert belekényszeríti őt egy hitetlenkedő pozícióba, ahol az már nemcsak azt kérdőjelezi meg, hogy a sületlenségeknek tényleg megvan a helyük és egymáshoz tökéletesen illeszkednek, sőt mi több, hogy általuk funkcionál a gazdaság, a politika és minden más, hanem azt is, hogy mennyire paranoid dolog konkretizálni ezeket a szövegen kívüli életben. Más szóval, miközben a történet és az elbeszélés meseszerű elemeivel növeli a szövegben vázolt világ abszurditást, egyben zavart is okoz az olvasóban, hiszen a könnyű ráolvasása a szövegvilágban történeteknek az azon kívüli valóságra egyben azt is jelenti, hogy pontosan azt, a korrumpálódott szereplők által felkínált narratívát fogadjuk el, amely tele van összeesküvés(-elmélet)ekkel és teljes mértékben ellentmond a józan és becsületes gondolkodásmódnak. Nem kell sok hozzá, hogy ennek következtében mi is hasonlóképpen reagáljunk, mint a Történész fedőnevű szereplő: „Mi bajom?! […] Nincs meg semmi, ebbe őrültem bele”.”