Géczi János versei

Szerző: | 2018-01-08T12:43:23+00:00 2018. 01. 14.|Irodalmi tükör, Vers|

“Este a ferencesek templománál / leszólít és kis jóuramnak nevez a tévelygő, / arkangyalos a kinézete, ám szemszíne vadon / zöld. Kispap üldögél a csúf Szentháromság-szobornál. / Hallom, amiként motyogja, a megváltáshoz akad / számos terve, s van, mi okot ad sopánkodására…” – Géczi János versei

A hal

Hogy a hal akkor veti fel magát

s most esik a mólóra, azt egyedül

a kőre mázolt felirat tanúsítja.

Vizsgálom, mint akinek megnyílik

a helyzetben a szavak értelme.

Sarujába búvik és skorpióra lép

a jelentés: verőfénytől sápad,

verítékezik és a légszomja mutatja

a végzetét.

A hal keszeg, mit sem ért a hasonlatból,

amelyben a féreg lapul

és önvédelemből öl.

Tengert vesztve csapkod a betűk között.

Kíméletlen a kék, miként a többi szín is,

amelyeket a dolgok magukra öltenek.

Itt állok, mást nem tehetek,

centrumában a lesznek.

 

Kevés vagyok

Ányos Pál

 

Kevés vagyok a panaszhoz. A barátból nem marad

semmi. Szalmakazlat miként szálanként,

a barátságát kihordja Veszprémből reggelre a

szél. Mi minden tűnik el! A hangszer a hegedűtokból,

a szobra a szentnek, vízkék tűzoltókabátban,

ami évszázada strázsál a várárok fölött, s a

zápor, amely az ambrosianus himnuszból hullni

kezd ide és a kerti növényeket élesztgeti!

A sűrű eső abbamarad! Annak utána, hogy

a trombitafolyondárt, amelyik a templomtőtől

tréningezik a nagy magassággal, gyomként kivágják

s a gázolajjal gyökerét locsolják. Kevés vagyok

a panaszhoz.

Este a ferencesek templománál

leszólít és kis jóuramnak nevez a tévelygő,

arkangyalos a kinézete, ám szemszíne vadon

zöld. Kispap üldögél a csúf Szentháromság-szobornál.

Hallom, amiként motyogja, a megváltáshoz akad

számos terve, s van, mi okot ad sopánkodására:

az üres, megszólalni képtelen tok, porló gipsztest,

hisz’ belül fehér. És a lián, mely túlkúszik a kereszten,

jut, bár nincs lelke, a mennyek toronygombjáig.

A panaszhoz kevés vagyok. Nem látom a várfejű

várost, a parókás figurákat és a hars széltől

nyugtalanokat. A kiürített helyszín csakis van

annak, aminek ott volt a kivégzőhelye. Átjárnak

a turisták rajtunk, magukban hordozzák, amit látnak,

s viszik magukkal, ami szerethető. Történet

nincs, amely itt maradna.

 

(Megjelent a Pannon Tükör 2016/ 6. számában.)

(Fotó: a szerző honlapja.)