Török Panka versei

Szerző: | 2018-01-08T12:11:03+00:00 2018. 01. 10.|Irodalmi tükör, Vers|

Kinyújtom kezemet; az alkarom / remeg. Te azt hiszed, csak furcsa tény. / Ami neked egyszeri alkalom, / itt gondosan megkomponált remény. / Sarokban állsz, lefordított edényen / csak árnyékod van itt, nekem csak fényem.” – Török Panka versei

Profán stációk

Első stáció

Baudelaire, szeress, ahogy sosem szerettél,

és told elém, flaskádban bármi van.

A bíbor őszbe fullad a deres tél,

és nem vetítenek újat a moziban –

Milady csak magánszámát figyeli már,

és abból sósan, édesen is épp elég;

egyetlen gyógyszerem a teli bár,

vegytiszta szenvedésben lelkem ég.

Az abszint rám kacsint, zöld a cukor.

Homlokomon holt hadak küzdenek.

Kerestelek, de találni: pokol,

és nem jössz vissza, ha elküldelek.

ha elkábít a füst, a révület,

hogy legyek feddhetetlen nélküled?

 

Második stáció

Méricskéld lélegzetemet, ahogy

lombikba öntöd létezésem

és összerázod. Mint a Hold, ha fogy

melletted egyre tompább fényem.

Ne pusztíts el; ez egyszer nem hagyom –

hadd legyek én, ki csöndesen beszél,

ki szerethet, örökké és nagyon,

de nem hiányzik szavából az él.

Kinyújtom kezemet; az alkarom

remeg. Te azt hiszed, csak furcsa tény.

Ami neked egyszeri alkalom,

itt gondosan megkomponált remény.

Sarokban állsz, lefordított edényen

csak árnyékod van itt, nekem csak fényem.

 

06 30

Akármikor előteremtelek

a füstből fájdalmas napokon

mint semmijére büszke kisgyerek

és nemléted mosollyal fogadom

És szépnek látom minden kis hibádat.

A nyers ítéletet tekintetedben

valami rezdül – bár nem ér a bánat

vonz az, mitől más, bárki visszaretten

S ahogy a füstből összeáll az arcod

a hajnali köd telepszik nyakamra.

A szépség változik, hiába tartod

az emlékét – mint pajzs – védőn magadra

csak ez a köd, a füst marad veled

az emlék lóg akasztva őszi fákon

csak a fogak, vádló tekintetek

és hogy hiába adtam meg a számom.

 

(Megjelent a Pannon Tükör 2017/ 6. számában.)

(Fotó: irodalmijelen.hu)