Papp-Für János verse

Szerző: | 2017-12-07T08:06:13+00:00 2017. 12. 08.|Irodalmi tükör, Vers|

“…a kályha mögött / felejtett félig sült alma. először csak / pöttyösödik, ráncosodik, majd azt / veszed észre, mintha a nagyi kezét / simogatnád.” – Papp-Für János verse

   ősi meleg

úgy marad meg minden emlék érzékeid
képkeretébe feszítve, mint álmodban
egy megrémült gyermekarc, melyet minél
tovább nézel, annál kevésbé ismersz fel
a játszóterek ködbe burkolózó homályában.
pont úgy esnek szét az emlékek, mint ahogy
nagymama halála után a kályha mögött
felejtett félig sült alma. először csak
pöttyösödik, ráncosodik, majd azt
veszed észre, mintha a nagyi kezét
simogatnád. egyre puhább, szinte várod,
kívánod, hogy hozzá érhess. kézfején
lüktetnek az ereid, nyálkás csigák
nyomvonala a már fagyos leveleken,
de te a hideg kilincset szorítod és a sok
fogdosástól alig marad meg rajta a szitáló
hó, olvad, csepeg. az ereszről a jégcsapok
menthetetlenül abba az irányba mutatnak,
ahonnan felfelé soha nem néz a
megráncosodni képtelen pogácsaszínű
tekintet. egyszer csak meleged lesz,
izzadni kezdesz, hirtelen, még egyszer
utoljára kiveszel a kemencéből egy szelet
boldog gyermekarcot, s egészen addig
majszolod, míg oda nem rakod te is
az utolsó almát a kályha mögött rekedt
ősi melegbe.

(Megjelent a Pannon Tükör 2017/3. számában.)

(Fotó: magyarnaplo.hu)