Gyárfás Endre : A Pannon-tenger

Szerző: | 2017-02-04T16:39:43+00:00 2017. 02. 04.|Vers|

 

A PANNON TENGER

 

Itt hullámzott hajdan a pannon tenger; a tajték

vulkánpernyével keveredve oszolt el a ködben.

Ám eloszolt-e valóban? Semmi sem él ama ősi

korszakból? Mi maradt ránk, kései ittlakozókra?

El nem enyésztek a tenger habjai, hisz’ tavaszonta

láthatod őket a hószín szirmú mandulafákon.

Delfinek és bálnák bordái merednek a földből

gyakran elő, de mi sziklának hisszük valamennyit.

Ágaznak, tekeregnek az ösvények? Polipok mind!

Lélegző kagylók: nyiladoznak a kerti virágok!

Hínár gáncsol, járván elgazosult mezeinket.

 

S mind ama gerjedelem, melytől a sekély meg a mély víz

forrt és örvénylett, miliárdnyi gyönyörteli nemzés

nyomtalanul nem tűnt el a pannon szárazulatról:

testünk-lelkünk génjeiben tárolja a kódot,

túlélésünk egyetlen titkát, – a szerelmet.