Véghelyi Balázs: Legendák igaza

Szerző: | 2016-12-08T16:39:04+00:00 2016. 12. 08.|Kritika|

Véghelyi Balázs

Legendák igaza

(Selma Lagerlöf: Krisztus-legendák.
Fordította: Tóth Sándor)

„Szent elgondolás: volt egy Jézus, / Ki Krisztus volt és lehetett / És szerette az embereket.” Ady Endre egyszerűségükben is emelkedett sorai a mesék és a legendák hangján szólnak. A mesékről és a legendákról pedig tudjuk: a legnagyobb igazságok hordozói.
Jézus Krisztus, amellett, hogy kétmilliárd ember hite szerint Isten fia és bűneink megváltója, emberként alighanem a világtörténelem legnagyobb hatású személyisége volt. Szentek, uralkodók és hadvezérek hivatkoztak rá, miközben a képzőművészet, a zene és az irodalom csúcsteljesítményeit ihlette. Az sem véletlen, hogy a Bibliában olvasható tanításai és cselekedetei, valamint az apokrif iratok mellett számos írott vagy szájhagyomány útján terjedő legenda őrzi emlékét – a világ minden tájáról. Ezek a legendák igazat szólnak, akkor is, ha szabadon kezelik a valódit. Ugyanezt elmondhatjuk Selma Lagerlöf Krisztus-legendák című könyvéről is, amely a kötetnyitó Szentséges éjben megidézett nagymama örökségét őrzi és folytatja. A nagymamáét, aki minden nap mesét mondott, és minden mesét így fejezett be: „Amit elmondtam, olyan igaz, mint ahogyan te engem látsz, én meg téged.”
A svéd írónő 92 évet élt, 1940-ben halt meg. Az irodalmi Nobel-díj első női kitüntettje volt 1909-ben. Selma Lagerlöf művei a népi hagyományokban és hiedelmekben gyökereznek, írásait mély humanizmus és a természet szeretete hatja át. Legismertebb műve, a Nils Holgersson csodálatos utazása a természettel harmóniában élő ember ideáját fogalmazza meg, egyúttal Svédország állat- és növényvilágának körképét nyújtja olvasóinak. A keresztény értékeknek is kiemelt szerep jut műveiben, ennek esszenciája az 1904-ben megjelent Krisztus-legendák. Magyar nyelven a könyvet először 1921-ben adták ki Altay Margit fordításában, később lefordította Leffler Béla is. Legújabb – és irodalmilag legértékesebb – magyarítása, Tóth Sándor munkája 1984-ben jelent meg a Szent István Társulat gondozásában. Ezt a fordítást vette alapul a Palatinus Kiadó 2015-ös kiadása is.
Lagerlöf legendái – ahogy az említett Szentséges éjben utal is rá – napkeleti gyűjtésűek. Az írónő a századforduló éveiben nagyobb utazást tett Egyiptomban és Palesztinában. Jézus nyomait kereste a tájban – és az emlékezetben. Apokrif történetekből és népi hiedelmekből kötött csokor ez a könyv, a jó szerkesztő következetességével összeállítva és a vérbeli író fantáziájával díszítve. Finom szecesszió járja át a novellák nyelvezetét, ehhez társul a misztikus látásmód és a leírások aprólékos realizmusa. Tóth Sándor jó érzékkel, alapos műgonddal adja át mindezt a magyar olvasóknak.
A történetek többsége szervesen illeszkedik a Biblia szövetébe: kiegészíti vagy új szemszögből láttatja az eseményeket, életszerű hátteret fest hozzájuk. A Lagerlöf-legendákban egy kút vagy egy pálmafa is fontos tanúja lehet Krisztus földi vonulásának. Az evangéliumok kevés részletet árulnak el Jézus gyermekkoráról. Ebben a könyvben megismerjük a hároméves kisfiút, aki meglágyítja Heródes marcona katonájának szívét (A betlehemi fiúcska), később az ötéves gyermeket, akit csodál és gyűlöl a játszótársa: Júdás. Ugyanazért csodálja és gyűlöli: tiszta szíve és különleges képességei miatt (Názáretben). Lukács evangéliuma írja le a tizenkét éves Jézus látogatását a jeruzsálemi templomban. A gyermek – szüleitől elszakadva – lenyűgözi a bölcs tanítókat éles eszével és ragaszkodásával Istenhez, az ő Atyjához. A templomban című novella ezt a jelenetsort egészíti ki a gyermek csodatételeivel. Ugyancsak „hiánypótló” elbeszélés a Veronika kendője. Ki köti össze a szegény vincellért és leprából gyógyult feleségét Tiberius császárral, Pilátussal és egy titokzatos öregasszonnyal, aki rongyos ruhái ellenére előkelő hölgynek tűnik? Természetesen Jézus, a csodatévő próféta, akinek arcképét Veronika kendője őrzi…
A Krisztus-legendák utolsó elbeszélése, a Vándorfény keretet alkot A betlehemi gyermekkel. Ebben is egy könyörtelen katona jellemét változtatja meg a jézusi szellemiség. Itt azonban nem a gyermek tisztasága, hanem a Krisztus sírjánál meggyújtott és Jeruzsálemből veszélyekkel, megpróbáltatásokkal teli úton Firenzébe vitt gyertyaláng teszi a becsvágyó lovagot alázatos emberré: „a fény, mely az élet sötétjébe a jeruzsálemi sírból árad – megmérhetetlen és kimondhatatlan.” (Palatinus Kiadó, Bp., 2015.)