Szabó P. Katalin : Áruló a Vadnyugaton

Szerző: | 2016-10-16T15:28:18+00:00 2016. 10. 16.|Kritika|

Szabó P. Katalin
Áruló a Vadnyugaton
Cormac McCarthy: A síkság városai

Cormac Mccarthy A síkság városai (Cities of the Plain, 1998) című regénye a Magvető kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben. A Határvidék-trilógia befejező részében a múlt század közepén, 1951-ben, tehát alig valamivel azután járunk, hogy a kötet első része, a Vad lovak (All The Pretty Horses, 1992) cselekménye befejeződött 1949-ben. (A második kötetben Billy Parham életének négy évéről olvashatunk, és az Átkelés (The Crossing, 1994) története már 1943-ban lezárul.) A trilógia cselekménye 2001-ben ér véget. Az idő múlása, az időben való lehorgonyzás („huszonnyolc éves vagyok” (24.), „Villa ezerkilencszáztizenkilencben jött vissza” (108.) „Az új évezred második esztendejének tavaszán” (313.) „Hetvennyolc éves volt.” (314.)) a szereplők számára azért válik végletesen lényegessé ebben a történetben, mert a világ átalakulása miatt a táj és a környezet már végképp nem nyújt többé biztos tájékozódási pontot. A cowboyok már egy számukra új és idegen világban járnak és halnak:
„[…] cigarettáztak és figyelték az úttestet ahogy a rozoga sárga taxik átgázolnak a felgyűlt vízen. A Juárez sugárúton elsétáltak a hídig. A villamosok már nem jártak és az utcákon megszűnt szinte minden kereskedés és forgalom. A sínek a lámpák esőszűrte fényében futottak a hídőrház felé és még tovább ahol úgy ágyazódtak bele a hídba akár egy különálló és törékeny szórványvilágokat összefogó orvosi csipesz […]” (10.)
A trilógia befejezésében McCarthy a veszteség toposzára koncentrált, s a biológiai lét hatalmi rezsim által történő birtoklásának eszköztárát kivételes hangsúllyal az emberi fájdalomra helyezte. A bátor hős dolga végeztével való kilovagolása a városból az igazi westernek sajátossága (ti. hogy a történet bennük azzal fejeződik be, hogy a cowboy rendszerint továbbáll) érvényesül mindhárom kötetében a trilógiának, de a záró könyvben ez a távozás motívum a lehető legteljesebben jelenik meg, hiszen jelen kötetben az életet hagyják el a főszereplők. Billy Parham halála metafora: meghal vele a történet is, amelynek tanúságát adja.
A befejező regény olvasható egy gyönyörű bibliai allúzióként, annak ellenére, hogy kezdetben John Grady története újfent egy szerelmes lányregény szüzséjéhez hasonlít. Az első oldalakon azonnal beleszeret egy bordélyház 16 éves prostituáltjába, akit csak úgy, mint a Vad lovakban előző szerelmét, – a hacienda urának lányát, Alejandrát –, feleségül szeretne venni. Szerelmei halálosan és ámulatba ejtően nagy szerelmek, ugyanakkor a két nő egymás tökéletes versója: a prostituált lánnyal a White Lakeben (magyarul: fehér tó, Eduardo bordélyháza) teljesedik be a szerelmük, míg Alejandrával egy valódi fekete tóban. Alejandra a Vad lovakban azt mondja Grady-nek, hogy a szajhája lett, Magdaléna pedig valóban prostituált, akit a férfi ebből a sorsból ki szeretne emelni. Neveik jelentése alapján (Magdalena neve és foglalkozása Mária Magdolnára való utalásként is értelmezhető) is összetartoznak, ugyanannak az entitásnak különböző egységét képviselik (Magdaléna bástyát, Alejandra pedig az emberek védőjét jelenti). John Grady a maga különlegességében velük és általuk tudja teljesíteni küldetését a világban („Első álmai mind ugyanolyanok voltak. Valaki félt ő pedig jött hogy megnyugtassa.” (242.)). Grady westernhős, aki megmenti a közösséget, a várost, de otthonra nem lelhet benne, asszonyait szükségszerű így vagy úgy elveszítenie. John Grady és Magdaléna hisznek a bűnbocsánatban („Kis idő múltán azt mondta hogy hisz Istenben még akkor is ha kételkedik az emberek állításaiban hogy ismernék Isten gondolatait. De egy olyan Isten mely képtelen a megbocsátásra egyáltalán nem Isten.”(245.)), John Grady mégis kudarcként éli meg, hogy nem tudja megmenteni Magdalénát, aki szörnyű, ám tiszta halált hal.
A történet előrehaladásában Magdaléna és John Grady iszonyú és erőszakos halála előtt a másik főszereplő, Billy és talán az olvasó is értetlenül áll. A titokzatos idegen éhező koldus képében Billy élete végén azonban egy olyan mindentudóval találkozik és osztja meg utolsó kekszét, aki válaszokat tud adni kérdéseire.
„Minden ember aki meghal a többiek helyett hal meg. És mivel a halál mindenkit elér nincs mód rá hogy mérsékeljük a tőle való félelmet csak az ha szeretjük azt az embert aki minket képvisel. Nem várjuk hogy megíródjék a története. Már réges régen járt itt.” (342.)
A westernhősök végső soron győzelmeikben is mindent (a jövőt, a nőt, az otthon és a gyermek lehetőségét stb.) elveszítenek: a közösségért való önfeláldozásról szólnak történeteik, miként a nagyepikai művek hőseié. A mitikus tanítás korunkban egészen meglepő: Akhilleusz a dicsőségért, a hírnévért száll síkra, a büszke és igaz westernhős nem remélheti neve fennmaradását (lásd: az Átkelésben Billy testvérének halála), ő a közösségért van, nála van az igazság, de az nem az ő igazsága. Magdaléna John Gradyért hal meg, John Grady pedig mindenkiért, aki félelemben él ezen a földön, s ebben az értelemben olyan krisztusi alakok közé lép a világirodalomban, mint a Meizisek és Petőfi Szilvesztere. John Grady azt az áldozatot vállalja és azt teszi, amit a Megváltó. Először meghal. Az életét áldozza fel és halála pillanatában is gyönyörű tanúságát adja annak, hogy szeretet van a szívében. Imája pedig a világirodalom talán egyik leggyönyörűbb (és egyben egyik legrövidebb) imája: „Segíts – mondta. Ha méltónak találsz. Ámen.” (304.) John Grady élete egyik legutolsó cselekedete is azt mutatja, hogy tudja, mi az ő megvilágító szerepe a világ történelmében: az ember története az Istenhez való szólásban, és csak abban foglalható össze.
„A maga élete nem a világ valamiféle képe. Maga a világ az és nem csontból és álomból és időből áll össze hanem imádságból.” (340.)
Utolsó cselekedete is példázatos: vizet kér, mint Krisztus a kereszten. Barátja, Billy pedig elmegy vízért, de későn ér vissza. Billy szerepe különleges és titokzatos. Erkölcsi értelemben ebben a kötetben további súlyos bűnöket követ el: közönyös a legjobb barátja, s bibliai értelemben (ember)testvére iránt és elárulja. Billy továbbra is Júdás, ahogy gyerekkorában is az volt (16 éves korában távollétével közvetve szülei halálát okozta). John Grady várja, mindig várja, de Billy általában késedelmes. Nem siet a segítségére. Életében jellemzően a böjti időszakban gyászol. 20 éves korában Hamvazószerdán temeti el testvérét, John Gradyt pedig Hamvazószerda előtt három nappal veszíti el (február 15-én, vasárnap), s épp Hamvazószerdán kel útra. Ugyanakkor karakterének szükségszerű várnia, ő nem lehet cselekvő ágense ennek a világnak, mert az a feladata, hogy tanúságot tegyen. Ő az egyik olyan szemtanú, akiről John Grady mesél Magdalénának: „ha egyszer mozgásba hoznak valamit annak e világon sosem lesz vége amíg az utolsó szemtanú is nem távozott.” (244.) Ez a magyarázata annak, hogy Billy ebben a kötetben úgy tűnik fel, mint egy mellékszereplő, holott a története előbb kezdődött, mint John Gradyé.
A tragédia Billy fájdalma, akinek az a sorsa ezen a földön, hogy az állandó veszteséget élje meg és tanúságot tegyen Istennek arról, hogy „Valahol a nagyvilágban ott volt Eduardo.” (264.) Eduardo, aki megtestesíti a gonoszságot, aki még a szerelmet sem tudja jól megélni, aki a biológiai és lelki szenvedést (vért, csontok törését, kiszolgáltatottságot és kegyetlenséget) rászabadítja a világra. Aki olyat tesz és olyasmire kényszeríti az embereket, amelyek ellen John Grady a maga erkölcsi kifogástalanságával fellázad.
Billy áruló, árulása pedig többszörös. Egyfelől elárulja John Gradyt, s ezzel maga is részese lesz a gyilkosságának, hiszen nem hisz abban, amit testvére vall. Eduardo, a gonosz, aki mindenkinek a szívébe lát, nemcsak Magdalénáéba, kimondja, mit talált a megbélyegzett Billy lelkében:
„– […] Ebben a történetben ő [John Grady] boldog lesz. Na mi a gond ezzel a történettel? […] Ezzel a történettel az a gond hogy nem igaz történet. […] A világ ezerféle módon alakulhat számukra de létezik egy világ ami soha nem fog megvalósulni és ez az a világ amit megálmodnak. Ezt elhiszi? […]
– Valószínűleg elhiszem. Csak nem szívesen mondom ki.
– Miért?
– Egyfajta árulásnak érezném.
– Az igazság lehet árulás?” (160–161)
Eduardo John Gradyvel való végzetes találkozása előtt újra beszél Billyvel, s Billy akkor megvallja tévedését („Hittem magának” (285.)), s ezzel megpecsételi John Grady sorsát. De Billy nemcsak John Gradyt árulja el, hanem saját magát is. Mindig azt keresi, ami már elveszett, de gyermekkori tapasztalata, hogy amit elvesztett, azt nem szerezheti vissza („Talán az, hogy ha valami elveszett akkor elveszett. Nem térhet vissza.” (150.)), ezért van szüksége arra, hogy öreg korában találkozzon valakivel, aki elmondja neki, hogy ő mindig mindent visszakapott: „[…] mindenre amit korábban elvesztettem újra ráakadtam.” (341.)
Billy a fájdalom, a magány és a veszteség tekintetében Júdás alakja, akinek tanúskodnia kell Isten előtt arról, amit ebben a században látott. Tanúskodnia kell arról, hogy találkozott a gonoszsággal a földön. Végső fájdalmában így élheti át ebben a történetben az Átkelés élményének fordítottját (az Átkelés végén az újszövetségi kegyelmes Isten irgalma kiárad a bűnbánatot gyakoroló emberekre a felkelő nap képében, s így a szüleit az indiánoknak kiszolgáltató fiatal Billy-re is). A síkság városaiban a sokat tapasztalt Billy Hamvazószerda előtti vasárnap dühében, pirkadatkor már süket Isten kegyelmére (kiáltó a párhuzam):
„Amikor a karjába vette [John Gradyt] felállt és megfordult. […] Sírt és könnyei végigcsordultak haragos arcán és a meghasadt hajnalt szólította mindannyiuk ellenében és Istent szólította hogy nézze meg azt amit ő most itt lát. Nézd ezt – kiáltotta. Látod? Látod?” (310.)
John Grady és környezete nem lázad Isten ellen, de John Grady Istenről és a világtörténelemről való élménye is más, mint Billyé. Billy tapasztalata Istenről sajátos: a mérnöki pontossággal, orvosi csipeszhez illő aprólékossággal megalkotott világban, melynek minden szegletében ott van Isten gondviselése, Billy azt látja, hogy a gonoszság mérhetetlenül hatalmas. Billy azt is tudja, hogy Eduardo nem tulajdonosa a bordélyháznak, amelyben John Grady szerelme él. Eduardo elpusztításával mondhatni végtelenül kevés történik, mert egy nála nagyobb gonoszság még mindig ott ólálkodik valahol a meghatározhatatlan és kiismerhetetlen térben, melyben az ember (a cowboy) elveszik. John Grady és környezete elfogadja, hogy a szabad akarat értelmezés kérdése is lehetne, Billy nem:
„Az emberek úgy képzelik hogy az előttük álló döntéseket maguk hozhatják meg. Ám csupán ahhoz igazodhatunk ami adott.” (232.)
„Hosszú ideig ült és elgondolkodott [John Grady] az életéről és hogy mennyire keveset látott előre belőle és eltűnődött hogy minden vágya és szándéka ellenére vajon a maga akaratából történt-e mindez.” (246.)
John Grady és Billy életének története nem ez a kötet, hanem az előző két regény. Eduardo emlékezteti a mindkettejük számára halálos késviadal során John Gradyt arra, hogy ami most történik, az már nem a tanulás időszaka. Ez a kötet az emberi élet befejezéséről szól, de az életük, melyet befejeznek, nem a sajátjuké, hanem Istené:
„Előhívjuk a világot melyet Isten formált és csupán azt a világot. Ahogy az ember élete melyet oly nagy becsben tart sem a saját műve bármennyire szeretné elhitetni ezt. Alakja már a kezdetekkor meghatározott formát öltött a semmiből és arról beszélni hogy miként lehetett volna másképp értelmetlen hiszen nem létezik másképp.” (338.)
Ez a kijelentés látszólag kétségbe vonja a szabad akarat Istentől kapott ajándékát, de ennél sokkal hangsúlyosabban arra int, hogy Isten számára minden emberi élet egyformán fontos, hiszen az övé is. A regényben bekövetkező erőszakos halálesetek, emberi kegyetlenségek és gonosztettek nem kerülik el Isten figyelmét, de Billy éppen azt nem érti meg saját életének alkonyáig, hogy a fájdalom, amit a sajátjának hisz, Isten fájdalma is. John Grady és Billy vesztesége Isten vesztesége is, de azé a hatalmas Istené, akinek bőséges csodáira és nagylelkűségére Billy öregkorában az ágya mellett ülő jóságos asszony ráeszmél, egy idős, bütykös kéz nézésén merengve.
Az író utolsó soraiban ajánlást tesz nekünk: „Elmondatott/Lapozz tovább”, meglehet, hogy szép gesztus lett volna a kiadó részéről ide egy üres, fehér lapot illeszteni, mintegy jelezve, hogy a regény folytatása az olvasó története, hiszen Isten ma reggel is újra alkotta nekünk a világot.

Cormac McCarthy, A síkság városai, Határvidék trilógia III. rész, Magvető, Budapest, 2014. 3490 Ft

covers_321283