Hantó Réka: A moldvai magyar nyelvjárásterület jelene és jövője

Szerző: | 2016-10-15T17:16:33+00:00 2016. 10. 15.|Tanulmány|

Hantó Réka
A moldvai magyar nyelvjárásterület jelene és jövője
Beszámoló az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának moldvai nyelvjárásgyűjtéséről

2016 áprilisában az ELTE Bölcsészettudományi Karának sokéves hagyományához hűen felkerestük a magyar nyelv egyik határon túli nyelvjárási régióját. Idén tavasszal a választás a csángó magyar nyelvjárások területére esett, a mai Románia keleti részén található Moldvára. A gyűjtések jó alkalmat adnak arra, hogy a helyi emberek, jellegzetességek megismerése mellett nyelvi anyagot szolgáltassanak a későbbi tudományos nyelvészeti kutatások számára, a helyiekkel való kötetlen beszélgetések rögzítése az utókor számára is értékes lenyomata az adott kor nyelvi készletének.
A Moldvában található magyar eredetű települések lakosainak száma megközelítőleg 240 ezerre tehető, többségük a római katolikus vallást gyakorolja. A helyiek között nagyon sokan mélyen vallásosak, mindennapjaikban is élénken jelen van a hit. A vallásnak nemcsak az egyén életében lehet jelentős szerepe: egy kisebbség életében fontos identifikációs eszközként szolgálhat, a közösség összetartásában is nagy jelentőséggel bír – így van ez Moldvában is. Az utak mentén, a falvakban sok helyütt gondosan ápolt feszületek találhatók frissen szedett virágokkal. A vallás mellett természetesen a nyelv a másik nagy összetartó kapocs a helyi kisebbségek tagjai számára. Az itteniek közül ma körülbelül ötvenezren értik és használják a magyar nyelv helyi változatát. Községeik múltja a középkorba nyúlik vissza. A mai lakosok vándorló őseinek első hulláma a 13. század végén telepedett át a Mezőségből erre a tájegységre, és idővel egyre nagyobb területet népesítettek be. A Szeret mentén hozták létre első falvaikat, amelyek kezdetben határvédelmi feladatot láttak el. Az északon található Románvásár környéki településen élőket északi csángókként említi a szakirodalom, míg az ettől valamelyest délebbre található Bákó vidékieket déli csángóknak nevezzük. Az északi csángó nyelvjárás a legarchaikusabb. Településeik: Szabófalva, Kelgyest, Jugán, valamint az utóbbi fél évszázadban a románságba teljesen beolvadt Balusest, Újfalu, Dzsidafalva, Tamásfalu, illetve Ploszkucény. A déli csángók fontosabb falvai: Szakatura, Lujzikalagor, Bogdánfalva, Nagypatak, Trunk, Gyoszén, Klézse.
Az újkor második költözési hullámát a népességnövekedés is indokolhatta, de Moldva esetében kevéssé ez a tényező dominált. Ekkor ugyanis a Székelyföldről is érkeztek ide betelepülők a 18. században: Mária Terézia uralkodása alatt a bécsi haditanács új, osztrák mintájú határőrség szervezését kezdte meg Erdélyben, ami iránt a székelyek ellenállást tanúsítottak. Ezt az osztrákok fegyveres fellépése követte, és a további megtorlásoktól való félelem miatt kb. tízezer székely ember Moldvába menekült. A legtöbben a Tázló és a Tatros folyó völgyében telepedtek le, őket hívják székelyes csángóknak vagy moldvai székelyeknek, és a bákói régiónál még délebbre találhatóak. A nacionalista törekvések szellemében az ezeken a területeken élőknek nem biztosították a magyar nyelv használatára irányuló jogot a hivatali, az oktatási és az egyházi életben sem. A 2. világháborút követő rövidebb időszak kivételével az oktatás kizárólag román nyelven folyt. Napjainkban a nyelvi revitalizációért (a veszélyeztetett nyelvek élővé tételéért) dolgozók elsődleges célja a magyarról románra történő nyelvcsere lelassítása, amelynek egyik leghatékonyabb eszköze a magyar nyelvű oktatás megszervezése a csángók lakta falvakban, amelyet önkéntes tanítók vállalnak, sokszor saját erejüket is jócskán felülmúlva.
A moldvai magyar nyelvjárások bizonyos tekintetben a magyar nyelv középkori állapotát tükrözik, archaikus szóalakjaik régebbiek, mint a többi magyar nyelvjárásban található archaizmus: délebid (’ebéd’), megbüzli (’megszagolja’), sérik (’fáj’), sérelem (’fizikai fájdalom’), meghásodik (’megnősül’), cinige (’hegedű’), szültü (’furulya’) stb. Emellett sok a belső keletkezésű neologizmus és a román jövevényszó. A lexikális elemek mellett számos hangtani eltérés is megfigyelhető a sztenderd magyarhoz képest: a nyílt a-zás (szunyag); sz-ező, sziszegő ejtés (mászik ’másik’, szo ’só’); a hangsúlytalan szótagokban lévő ö-k helyetti e (hüessz ’hűvös’, füstes, ördeg) stb.

A tavaszi nyelvjárásgyűjtés első helyszíne Magyarfalu (Arini, Gajcsána) volt. A település Bákó megye délkeleti részén, Bákótól délkeletre, a Szeret folyó jobb partján fekszik. Lakossága 2011-ben 1295 fő. A faluban jelenleg román nyelvű óvoda és általános iskola működik, de 2000 óta bevezették a magyar nyelvű oktatást is, jelenleg kb. 150 gyermek tanulhat magyar nyelven. Két magyar oktató érkezett pár éve a faluba, Kiss Annamária és Kiss Csaba, ők tanítják magyarul a helyi gyerekeket. Megérkezve a faluba Kiss Annamária tartott eligazítást mindenkinek, és beosztotta a társaságot kisebb csoportokra, hogy ki melyik családnál kap majd szállást. Heten Lina nénihez kerültünk, aki egyedül fogadott minket, a lányai nem laknak már a faluban, más településen tanulnak. Először mindenki kicsit meg volt szeppenve, leginkább vendéglátónk, de miután hamar előkerült a pálinkás üveg, oldottabbá vált a hangulat.
Magyarfalu és a hozzá hasonló, magyarok lakta moldvai falvak nagy hátránya a helyiek elmondása szerint is, hogy nincsen kialakult, nagyszámú értelmiségi réteg, amelyre azért lenne szükség, mert a helyi értékek, a nyelv felkarolása, ápolása jelentősen kötődik a szellemi foglalkozásúak köréhez. A két magyar tanító jelenleg jórészt egyedül viseli a faluban ennek a terhét, felelősségét. A tanítók beszámoltak arról, hogy az új iskola- és óvodaépület elkészülte előtt a tanítás saját házukban, jó időben annak udvarában zajlott, ami azért volt nehéz, mert nagyon kicsi volt a rendelkezésre álló hely. A gyermekek ennek ellenére nagy kedvvel, szívesen jártak hozzájuk. A gyűjtést Liliánánál kezdtük, aki az édesanyjával és kislányával fogadott minket. Nagy készülődésbe csöppentünk bele, készült a kakaspuly, amely a nevével ellentétben sem nem kakas, sem nem pulyka: errefelé ezt a szót a pattogatott kukorica elnevezésére használják. Emellé természetesen itt is járt a pálinka. Mindenki nyelvhasználatán érződtek a jellegzetes csángós nyelvjárási jellegzetességek: az összetett múlt idők, amelyeket ma a sztenderd magyar nyelv már nem alkalmaz; a kettőshangzók (diftongusok); valamint a szókincs eltérései, mint a nunta (’lakodalom’), esseget (’esik’), el van halva (’meghalt’) és ehhez hasonló szóalakok.
A gyűjtések ezt követően a közeli Lábnikban (Lábnyik), Szitás-Újfaluban és Diószegen zajlottak. A fiatalok körében gyakran hallottunk román megnyilatkozásokat, mikor egymás közötti, informális beszélgetéseket folytattak. Különösen gyakori volt ez Újfaluban, ahol a helyi tanítónő is megerősítette, hogy a gyerekek már egyre inkább áttérnek a román nyelvre, a magyar nyelv megőrzése az idősebb generációhoz tartozókra szorul vissza, vagyis a magyarról románra történő nyelvcsere a lakosság fiatalodásával egyre nagyobb veszélyt jelent. Emellett Újfaluban még idősebb asszonyok között is előfordult, hogy a beszélgetés közben észrevétlenül átváltottak a románra. A nyelvcsere folyamatát erősíti az is, hogy sok végzős általános iskolás diák nem magyar tannyelvű középiskolába megy továbbtanulni, mert az vagy nem elérhető számukra, vagy félnek a megbélyegzéstől, s inkább román tannyelvű iskolát választanak.
Újfaluban az iskolás gyerekek egy kisebb előadással készültek, amelynek során a tanítónő kérésére bemutatták, milyen szavakat ismernek magyarul. Sokan még alapvető állat-, növény- vagy színneveket sem tudtak megnevezni magyar nyelven. Az idősebbekkel való beszélgetések során is elő-előfordult, hogy beszélgetőtársaink észrevétlenül áttértek a románra, illetve néhol jellemző volt, hogy kölcsönösen nem ismertünk egy-egy kifejezést a másik nyelvéből, ami a sztenderd magyar nyelv és a székelyes csángó nyelvjárás fentebb is felsorolt különbözőségeiből fakadt. Ezek az eltérések azonban nem uralták annyira a társalgást, hogy ne értsük egymást, a beszélgetés folyamatosságát nem zavarták meg, hozzávetőlegesen 85-90%-ban értettük, mit akar a másik kifejezni.
A térségben élők mindennapjait, a felnövekvő generáció kilátásait a fent leírtak mellett nagyban befolyásolják a szűkös anyagi körülmények. A moldvai falvakban lévő házakban sokszor hiányzik a fürdő, Magyarfaluban az iskola épületében sem található vízöblítéses illemhely, a faluban a legtöbben földműveléssel, állattartással foglalkoznak. A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület emiatt indította útjára az ún. keresztszülő programot („Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya!” program), melynek lényege, hogy a Magyarországon élők jelképesen keresztgyermeküknek fogadhatnak egy moldvai, iskolás korú gyermeket és támogathatják tanulmányait havi pár ezer forinttal, ami egyúttal lehetőséget teremt a kapcsolattartásra, egymás kultúrájának, életének mélyebb megismerésére is (Lásd még: http://www.keresztszulok.hu/keresztszulove-valni.html).
A moldvai falvakból való elvándorlás jelentős, sokan jönnek át Magyarországra vagy továbbmennek Nyugat-Európa felé a jobb élet reményében. A magyarfalusi tanítók elmondása szerint a tavalyi évben több tizenhat év körüli fiú öngyilkosságot követett el a faluban, mert annyira kilátástalannak látták helyzetüket, de az idősebbek körében sem ritka, hogy valaki önkezével vessen véget életének A legtöbb fiatal a közeli Bákóba vagy Csíkszeredába megy tanulni, ám sokuknak ez is csak álom marad. A régió ugyanakkor számos értékkel rendelkezik, mint a gyönyörű természeti környezet, a népi kultúra, szőttesek, népdalok, mondókák, amelyek megőrzése, továbbadása a helyiek és a magyarajkú népesség közös felelőssége volna. Azonban a magyar lakosság relatíve kis aránya, elhelyezkedése, egymástól való területi elzártsága és az elvándorlás mértéke a Moldvában élő magyarság (moldvai csángók) kultúrájának, nyelvének még inkább visszaszorulását, legrosszabb esetben eltűnését eredményezheti.
A majdnem egyhetes út alatt a néhol szomorú tapasztalatok mellett igen sokat lehetett tanulni, nagy előnye az ilyen jellegű élményszerzésnek, hogy a helyi emberek életébe is bepillantást nyerhetünk, hiszen lehetőség van velük beszélgetni; megnézhetjük, hogyan, milyen házakban élnek, milyen hagyományokat ápolnak. Mindenütt őszinte örömmel fogadják a Magyarországról érkezőket, minket is nagyon vártak, így ez a pár nap mind nekünk, mind a helyieknek egyfajta ünnep lehetett. Az út során készült felvételeken őrzött, székely csángó dialektusban elhangzó nyelvi anyag pedig, reméljük, hogy valamilyen formában tovább él majd a jövő nemzedékében is.
Ajánlott irodalom:

Cs. Nagy Lajos – N. Császi Ildikó 2015: Magyar nyelvjárások. Az ékesszólás kiskönyvtára 36. Tinta Könyvkiadó, Budapest.
Kiss Jenő (szerk.) 2001: Magyar dialektológia. Osiris Kiadó, Budapest.