Száva Csanád versei

Szerző: | 2016-08-31T15:03:56+00:00 2016. 08. 31.|Vers|

(család, hangulat)szava

a vita következtetése
csak és kizárólag a monológ
végpontjában állhat
ahogy megállsz a bejárati ajtónál
ahogy megállok az ablak mellett
hogy mérjem és hallgassam a napot
aztán még beszélünk rosszul
szétsimított mondatokban
hallgatunk kicsit jól
nagy falat csendekben
csendecske becézgetés
már csak hangokat adunk ki
már csak hangulatokat
(a hangoknak nincs értelmük – maradjunk a hangulatnál)

 

(erdő)

olyan vagy az erdő lomjai közt mint egy üvegkristály
amelyik törött ábrákat rajzol a szépen porladó gallyakra
és te is számos apró porszemcsévé tört kristályként fogadod a fényt
amit a lombok átszűrtek az ereiken a zöld számtalan árnyalatán
de csak magadnak szóród szét a megáldott sugarakat
önmagába tér vissza a megcsillant fénycsepp
szétfolyik a tekintet az avar végtelen terepszínein
elheveredik az adrenalint vizslató tekintet nem néz csak a rémagancsra
az erdő úgy befogad mintha ki is dobott volna már
szúrod a békákat csapod a szúnyogokat
neked fáj a vér finom vagy durva körforgása
kidugod a fejed két fa között
mintha játszanál vele pedig ő játszik veled
elveszted előbb-utóbb és ő sem fogja azt már tudni pedig benő mindent

(csepp)

a
víz-
csepp
születése
mindig
hozzá-
vetőleges

 

Száva Csanád: Született 1979-ben, Kolozsváron él. Könyvtárosként dolgozik.