Rőhrig Eszter : Budapesti ősz Modiglianival

Budapesti ősz Modiglianival

A Moszkva térről meredeken felfelé ívelő utcán indultak el a Várba szeptember végén, amikor már a leveleknek sárgulni és hullaniuk kellett volna. Az ebédet követő, kora délutáni órában ömlött rájuk a forró fény. A Naprendszer legragyogóbb csillaga bőkezűen bánt velük, amit a magyar nő úgy értelmezett, hogy a Vénasszonyok nyara haladékot kapott, talán az ördög majd később viszi el őt is azokra a távoli tájakra, amelyekre egyre többet gondolt szívszorongva, amikor tisztán érezte hívogató közelségüket.
A két barátnő egy rendezvény miatt kerülő úton jutott el Modigliani képeihez. Pontosan ezen a helyen nyílt meg tavaly ilyenkor a Maillol és Rippl – Rónai ikerkiállítás. A magyar nő már akkor kidühöngte magát a termekben kanyargó, falanszterszerű elválasztófalak, a látogatókat ide-oda terelgető rendezői elvek láttán, és tiltakozásul mindent fordítva csinált, nem olvasta el a hosszú leírásokat, sem a képek címeit. Emlékezetében mindössze egy archív filmfelvételt őrzött innen, minden mást elfelejtett. Hasadozó képfelületen a szürke tengert és a hullámok csapkodását. Magával ragadta a filmkockák elevensége, a vibráló képeken, mint hirtelen képződő és szertefoszló fekete idegszál – indák, úgy futott végig a romboló idő. A szélverte víz ütemesen ismétlődő látványa és hangja a festményeket, rajzokat, minden egyéb művészi tárgyat maga mögé parancsolt. A magyar nő egy tenger nélküli országban élt, ahol a sós illat és a szél egyedül a képzelet határtalan tájain mutatkoztak meg előtte.
A két barátnő most belépett a kiállítási térbe, a hűs légbe, meg egy másik dimenzióba, és mintha laboratóriumban előállított művészi-párlat részeseivé avatódtak volna. A magyar nő az üvegtárlókba zárt szoborfejeket kezdte szemlélni és megjelent előtte Modigliani, amint dühödten kalapálja, vési a követ, amely csak lassan engedi át magát az őt formáló művészi akaratnak. Arra gondolt, hogy milyen megrázkódtatás lehetett abbahagyni a szobrászatot csak azért, mert fullasztotta a felszálló por, a kő tiltakozása, amiért beleavatkoznak természet adta létébe. Körös – körül a falak mentén a művészt ihlető, letűnt korok névtelenjeinek kő és bronz alkotásai sorakoztak, középre pedig Modiglianiéit helyezték. Megállapította, hogy a barbárnak nevezett civilizációk máig lélegző, erőteljes jelenlétükkel tüntető művei jobban vonzzák, mint e késői utód valószínűleg sikertelen próbálkozásai. Közben a két barátnő különvált, ki-ki a maga kedve és ritmusa szerint merült el a látnivalókban. A svéd nő nyugodtabbnak tűnt, gondosan elolvasott minden ismertetőt, a magyar pedig hirtelen lecövekelt egy picike, prehistorikus carrarai márvány fej előtt: ez volt a Küklád kő. Ettől a pillanattól kezdve, – noha még nem tudta, – számára a kiállításban foglaltak két szélső ponttá zsugorodtak. Az egyik ez a Küklád kő, a másik az utolsó terem utolsó alkotása, az Anyaság . Ezen kívül csak a korabeli Montmartre-on rohangáló járművek és emberek, és egy zsúfolásig telt, levegőtlen kis rondellában vetített, a kortársakkal és Modigliani lányával készített dokumentumfilmek érdekelték. Ez utóbbiban Jeanne Modigliani mosolytalan, férfias arcát volt kénytelen szemlélni, mert amit mondott, itt és most, nem hatott rá. Mindössze az apjáról írt monográfia adatait jegyezte föl a noteszába, mert elhatározta, hogy ha legközelebb Párizsban jár, megveszi, és elolvassa. Egyszer csak a barátnője megfordult és kiment a rondellából. Utána nézett és látta, hogy az utolsó, csőszerű teremben futó pillantást vet ide-oda, de valójában a kijárat felé tart. Nem tudta, mi ütött belé, amúgy pedig egyedülálló jelenség, egzotikum volt a szemében a svéd nő, aki egészen fiatalon került az északi országba, ahol az ingerszegény környezet ellenére kalandos életet élt. A magyar nő a legvonzóbbnak azt találta benne, hogy egyszerre volt buddhista és sámán.
A magyar nő úgy döntött, ő végignézi a kiállítást. Titokban elege volt az ikonszerű, érzékietlen női testekből, s főleg abból, hogy mindegyik akt természetellenes tartásban jelent meg a festményeken. Egyedül a színeket találta erőteljeseknek, a narancs, a puha piros árnyalataiba szinte beleolvadt maga is, miközben észrevétlenül a külön falra helyezett, utolsó kép elé ért, amelynek Anyaság volt a címe.
Hirtelen azt érezte, mintha a művész vízióját látná. A kép1919-ben készült, kevéssel Modigliani halála előtt. Asszonya, Jeanne tizennyolcszor ült neki modellt, de ez nem a huszonkét éves, hosszú, dús, fekete hajú, érzéki ajkú, perzselő tekintetű nő, – mert ez volt valójában – és karjában nem a közös csecsemőjüket tartja. Ölében egy nagyobb gyerek, sőt, inkább egy rongybaba ül, amelyet az anya átölel ugyan, de valójában felénk, a nézők felé fordítja, hogy minél jobban lássuk, mennyire szomorú és csúnya ez a kis disznófejű lény. Jeanne itt idősödő, kisírt szemű nő, mindkettejük be van bugyolálva valamibe: az egyik vállkendőbe, a másik sapkába és vigasztalhatatlanul roskadnak magukba. Modigliani talán szorongott, mivé lesznek nélküle, óvta, féltette volna őket, az anya és a gyerek pedig őt gyászolják… A Nobel-díjas íróval, Modianoval távoli rokonságban álló, karizmatikus, szép férfi megsejthette, hogy űrt hagy majd maga után és bánatot. Nem csak őt szerették, valószínűleg ő is szeretett, ha aggodalom töltötte el, ha azon gondolkodott, mi lesz azután, ha ő már nem él.
A magyar nő a kijárati ajtóhoz érkezett, de képzeletben visszakanyarodott a bejárathoz, ahol a Küklád követ látta. Még nem tudta, hogy lánya éppen Athénban van, s hogy majd ő részletesen elmagyarázza neki, hogyan jut el a Küklád Múzeumba, s megkéri, hozzon neki egy könyvet onnan, fontos lenne. A lánya, elmegy, tetszenek neki nagyon a küklád kövek, mint majd mondja, ez volt a legszebb athéni élménye, de könyvet nem hoz, csak képeslapot, amit azóta sem adott oda, de nem baj, ő ettől függetlenül írt egy rövid verset, elküldte ide meg oda, mutatta a svéd barátnőjének is, nem lett egy sikerült darab, azt írja majd neki, hogy „ez a vers kissé gyenge”, „nincsenek benne ütős kifejezések”. És jó szándékúan ad tanácsokat, hogy meg hogy meg kéne emelnie a tőmondatokat, és így tovább. A magyar nő fogta a verset, és elkezdte tépkedni, amire alig maradt néhány sor, egy csonk, egy torzó lett belőle, mint a modellje, a törött orrú, szépséges nő. Mert mindenhonnan elutasították, most idehozza, és óvón átemeli ebbe a szövegbe.

Küklád kő

Festékpor
A márvány pórusaiban.
Fejét simára csiszolták,
Nem hagytak
arcán
vonásokat.
Ránca, tokája nincs.
Szája és szeme sincs.
Csak
A letört orr.

Tovább fogja írni, csiszolja, javítja még, mint háromezer éve az a finom ujjú mester, aki a fehér márványdarabkát mindenáron a kavicsok természetes simaságához szerette volna hasonlatossá tenni. Ez a kavicsfejű nő nem a vonásai hiányával, hanem éppen a felület bársonyos simaságával vonzotta őt. Azt sem tudja még ez a buta nő, hogy egy pesti múzeumban még ennél is szebb idolfejeket fog találni és napokat tölt majd azzal, hogy őket csodálja reggel tíztől este hat óráig.
Hirtelen felocsúdott. Talán még nincsen zárás, hat óra, de sok idő eltelhetett, vajon hol lehet a svéd barátnője? Kiszaladt az előtérbe, keresni kezdte, ott ült egy keskeny kőlapon és könnyeit törölgette. Nem értette, amit mondott neki, hogy milyen szellemeket látott, de remélte, kísértetei visszatérnek oda, ahonnan jöttek.

II. Pannon Pódium Nagykanizsa

Kulturális Minifesztivál Nagykanizsán, december 14-15.

Kulturális Minifesztivál Nagykanizsán, december 14-15.

A sikeres zalaegerszegi bemutatkozás után, december 14-15-én rendezzük meg a Kulturális minifesztivál című programot Nagykanizsán. Az új szerkesztőség ez évi utolsó. 6. számának bemutatása mellett, sor kerül Szoliva János helyi költő posztumusz kötetének bemutatójára is, majd a Pannon Pódium vendégeként beszélgetést folytatunk két nagykanizsai születésű hírességgel, Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas érdemes művész színésszel,  és Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténésszel.

A délelőtti órákban, két középiskolában is tartanak rendhagyó irodalom órát a szerkesztőség egyes tagjai.

    A rendezvény kínál két izgalmas színházi élményt is, a Medgyaszay-házban. Budapesti, szegedi, esztergomi algyői bemutatók után előadjuk a Bohumil Hrabal regényéből színpadra állított, Nyiratkozások – Sörgyári capriccio, című drámát, Kaj Ádám rendezésében, Kéner Gabriella színművésznő főszereplésével.

Belépés, valamennyi rendezvény-részre, mindenki számára ingyenes.

 

 

Pannon Pódium

     Hosszú évek után, Budapesten december 6-án újra hallat magáról, az új szerkesztőség által jegyzett Pannon Tükör című kulturális folyóirat, a  Vallai kertben. A lap bemutatásában közreműködnek Kaj Ádám főszerkesztő, Vörös István rovatvezető, Szemes Péter szerkesztő és Braun Barna munkatárs-házigazda.

     Ezt követően, a Pannon Pódium másik kimagasló eseménye   – Kaj Ádám rendezésben  – a Bohumil Hrabal regénye alapján színpadra állított Nyiratkozások – Sörgyári capriccio című dráma, Kéner Gabriella színművésznő főszereplésével.

Szeles Judit : Modigliani, a szörnyeteg

Modigliani, a szörnyeteg

Megfogadtam, hogy nyáron soha, de soha nem látogatok Magyarországra. Az a hőség elviselhetetlen. Még árnyékban is negyven fok. Nem győzök inni. Feldagad a lábam, izzadok, már majdnem megfulladok, és az időm nagy részét igyekszem légkondicionált helyeken tölteni, hogy gutaütést ne kapjak. Hiába a lenge öltözet, a napszemüveg, esetleg a kalap, a frissítő arckendő – én a nyarakat nem bírom már elviselni. Teljesen akklimatizálódtam a kellemesen enyhe, napsütéses skandináv nyarakhoz. Tengerparton lakom, ahol mindig fúj a szél, a természetes légkondicionáló. A levegő páratartalma magasabb, a hőmérséklet alacsonyabb, a fű zöld és nem sárga, és minden tekintetben elviselhetőbb a meleg, mint Közép-Európában.
Mindezek ellenére elfogadok egy szemináriumi meghívást Magyarországra szeptember közepén. Szarvashiba. Végigszenvedem a Balatont és Budapestet. Persze a társaság nagyon jó, és csodás a hangulat. De a lábaim felmondják a szolgálatot a füredi pincészethez menet, és Pesten sem jobb a helyzet. Az olvadó aszfalton pihegek, és várom a feloldozó légkondicionált helyeket.
Ezért elhatározza a barátnőm, hogy elvisz egy kiállításra a Magyar Nemzeti Galériába. Amedeo Modiglianiéra. Fiatalkorom nagy bálványa, a hosszú nyakú, mandulaszemű, tekintet nélküli arcok festőjének a kiállítására. De valami rettenetes tömeg vár minket a Várban. Kifogtuk: borfesztivált tartanak éppen az egész Várnegyedben, aminek a belső részét le is zárták. Ezért a Galériát nem lehet a szokásos útvonalon megközelíteni. Egy vékonyka folyosót kerítenek el a kiállításra látogatók számára. Bejutni az épületbe csak a hátsó bejáraton keresztül lehet. Át kell jutni az alsó rész labirintusán. Szinte megalázó módon csak hosszas bolyongás után találunk rá a megszokott széles lépcsősorra, ami a tárlathoz vezet.
Modigliani először Budapesten. Reprezentatív kiállítás. Be kell, hogy mutassa a szobrász-festő egész életpályáját néhány termen keresztül. A feladat majdnem lehetetlen. A kiállítás öt részből áll: szobrokkal és rajzokkal kezdődik, majd dokumentumfilmek során át a nagy portrékhoz és aktokhoz vezet. A tárlók párhuzamosan mutatják be Modigliani és kortársai (Constantin Brâncuși, Pablo Picasso, Jacques Lipchitz, Henri Laurens) műveit, láttunk küklád női fejet, afrikai maszkot és egyiptomi fejeket. A legmegragadóbb egy kis, talán tíz centiméteres antik görög arc (a küklád fej), amit a szobrász halálfinomra lecsiszolt, a szem és a száj jelzésszerű, nem is látszik, csak odaképzeljük, az orr, az egyetlen arc síkjából kiemelkedő rész, pedig az idők során megsérült. A sima, absztrakt arc maszkszerű, egyszerű, ám mégis több érzelmet fejez ki, mint első látásra gondolnánk. Akárcsak Modigliani kerek, nyúlánk szobrai, vagy később a festményei. Ugyanis az olasz-zsidó származású Amedeo Modigliani szobrásznak indult, úgy került a Montmartre-ra. De hamarosan – részben tüdőbaja miatt – felhagy a szobrászkodással, és az idejét a festészetnek szenteli.
Főleg portrékat fest. Az emberi arcot tanulmányozza. Monomániásan festi meg kortársai, ismerősei arcképét. A legtöbb képen azonban a látványtól elvonatkoztatottan, absztrakt módon formálódnak meg ezek az arcok. A szemek helyén minduntalan üres foltot látunk. A tekintetek is absztrahálódnak. A lélek tükrét nem lehet megragadni. A látás, a vizuális művészet szerve, sérül. Felfoghatatlan mélységbe zuhan a befogadó. A befogadás mibenléte kérdőjeleződik meg. Modigliani paranoiás módon festi állandóan jelzésszerűvé a szemeket. A maszkhoz hasonló arc azonban mégis több érzelmet fejez ki, mint első látásra gondolnánk. Mi mindannyian maszkokat viselünk, minden alkalomra másikat. Lefejteni ezeket a maszkokat nagyon nehéz. Ahogy a kiállításnak is nehezen sikerül megmutatni, ki is ez az Amedeo Modigliani igazán. Egy finomlelkű montmartre-i művész, vagy egy alkoholista, beteg, drogfüggő szörnyeteg?
A kiállítás legerősebb hatású terme a legutolsó. Oda az után jutunk, hogy megnézünk egy dokumentumfilmet a festő lányáról. A lány az apa démonjairól mesél. És az anyjáról. Igen, Jeanne Hébuterne-ről akartam írni. Tizenkilenc, amikor megismerkedik a festővel. Delejes és intenzív a tekintete. Alakja számtalan képen feltűnik: portrékon, aktokon. Egy gyermekük születik, egy lány. A második gyerekkel éppen terhes Jeanne, amikor Modigliani meghal. A halálhír hallatán több emelet magasról leugrik, és meghal ő is, és a második, még meg nem született gyermekük is. Számomra, és bizonyára sokan mások számára is, érthetetlen, hogyan tud öngyilkos lenni egy előrehaladottan terhes nő. Milyen az a szerelem, ami a halálba taszítja a fiatalasszonyt?
Az utolsó terembe már zokogva érkezem. Az élmény olyan intenzív, hogy csak egyszer tudom megnézni az ott található képeket. Kirohanok a kiállításról, és az előtérben zokogok tovább. Mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy kísérteteket láttam: Jeanne és Amedeo kísértettek. A barátnőm semmit nem ért az egészből, de tapintatosan magamra hagy az érzelmeimmel. Hosszabb időre van szükségem, hogy fel tudjam dolgozni a látottakat. Annyira mély hatással van rám az élmény, hogy nem merek visszamenni a kiállítóterembe. Találkozásom Modiglianival, a szörnyeteggel még napokig kísért. Nem tudom kivonni magam a hatása alól. A kiállítás szervezői mégis elérték, amit akartak. Megismertem egy nagyhatású, rendkívül egyedi festészetet. A maszkok mögötti embert.

Tarjáni Imre versei

      ÁLOMTALAN ALVÁS

 
ha alszom közelebb jönnek a szavak
de ébredés után elosonnak
magányos sétáimon hozzám csapódnak újra
és nem nyugszanak
amíg  számra nem veszem valamennyit

Ők a teremtésből kimaradt szavak
nélkülük a teljesség hiányos valami
olyan mint egy álomtalan alvás

 

 

 

       A KEGYELEM SEM VÉGTELEN

 
Mi sohasem poharaztunk együtt
Isten terített asztalánál
Vámosokkal és írástudókkal
Nem használtunk hangosabb szavakat
Csak ha a kutyánkat hívogattuk

Valaha jobb napokat éltünk
Iható vize volt minden folyónak
Nem mondhatja senki
Hogy nem szóltunk időben:
Kerüljétek a megrontott tudást

De már elég lenne annyi is
Ha nem cselekednétek rosszat
Mert a kegyelem sem végtelen
És megtörténhet hogy a halál
Az irgalom egyetlen lehetősége

Köszöntő

Üdvözlünk a megújult Pannon Tükör ONLINE oldalán!

 

Online univerzumok

Amióta Marshall McLuhan megalkotta a Gutenberg-galaxis fogalmát, sok víz lefolyt Kanada folyóin. Azóta jóslatának megfelelően, mi már mindannyian a “globális faluban” élünk. A nyomtatott kultúra megszűnésére vonatkozó jövendölése viszont nem vált valóra, ugyanis egymás mellett él a print és az online világ. Nem ritka, hogy egyazon sajtóterméknek, folyóiratnak két változata él egymás mellett. A Pannon Tükör is eljutott most idáig, a korábbi statikus honlap helyett egy korszerű, küllemében és tartalmában is megújult online felület jelentkezik az Olvasónál.

 


Tóth Imre

Online főszerkesztő

 

 

 

 

http://PannonTükör

PannonTükör

A folyóirat

http://PT%20kiadó

PT kiadó

kötetek

 

AKTUÁLIS HÍREK, ESEMÉNYEK

II. Pannon Pódium Nagykanizsa






A sikeres zalaegerszegi bemutatkozás után, december 14-15-én rendezzük meg a Kulturális minifesztivál című programot Nagykanizsán. Az új szerkesztőség ez évi utolsó. 6. számának bemutatása mellett, sor kerül Szoliva János helyi költő posztumusz kötetének bemutatójára is, majd a Pannon Pódium vendégeként beszélgetést folytatunk két nagykanizsai születésű hírességgel, Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas érdemes művész színésszel,  és …

Olvasd el

Pannon Pódium






     Hosszú évek után, Budapesten december 6-án újra hallat magáról, az új szerkesztőség által jegyzett Pannon Tükör című kulturális folyóirat, a  Vallai kertben. A lap bemutatásában közreműködnek Kaj Ádám főszerkesztő, Vörös István rovatvezető, Szemes Péter szerkesztő és Braun Barna munkatárs-házigazda.

     Ezt követően, a Pannon Pódium másik kimagasló eseménye   – Kaj Ádám rendezésben  …

Olvasd el

Kulturális Minifesztivál Nagykanizsán, december 14-15.

A Pannon Tükör Lentiben






 

November 4-én, a Lenti Városi Könyvtárban a Pannon Tükör 4. és 5. számának bemutatására került sor, Szemes Péter szerkesztő lapbemutató előadásával. A helyiek emlékezetes műsorral és a lapokban közzétett alkotások színvonalas tolmácsolásával színesítették az estet. Előtte a PT-szerkesztősége és a Csordás János írókör megkoszorúzta Utassy József költő, és Csordás János költő, névadó sírját.

 

Olvasd el

A Pannon Tükör szerkesztői a Győri Könyvszalon vendégeiként






 

Győri Könyvszalon

 

November 19. 17:00 A Pannon Tükör c. folyóirat új köteteit mutatja be: Tóth Imre: Exit (versek); A kert (novellák) Szemes Péter: Itt és Otthon (kritikai írások) A szerzőkkel és Kaj Ádámmal, a Pannon Tükör főszerkesztőjével Szalai Zsolt beszélget. Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár Muzeális gyűjtemény

 

Olvasd el

Halász Albert : Hetés, a kettészakított táj






Halász Albert Hetés, a kettészakított táj

Az első világháborúig Hetés és vidéke mint néprajzi tájegység, jóllehet nemzeti, nyelvi, vallási és egyéb szempontok szerint is igen változatos helyen terül el, népi kultúráját, vallását, nyelvét tekintve és demográfiai szempontokból is huzamosabban háborítatlan időszakban élt. Igaz, hogy kihatása …

Olvasd el

G. Tóth Franciska versei






G. Tóth Franciska

* * *

Ismered a dunai kavicsokat? Ki rendezi ezt a sok repedést, vájatot, völgyek hegyét, hegyek völgyét, idővonalak kőbeszédét.

Szótlanul hevernek, halkan mozdulnak a változással. Simogatva ringatja a víz a zöldet, a pirosat, nem felejti az átlényegült jóság formáját, színét, ízét és illatát.

  Pillanatképek (Kaiser Ottónak)

Kőszegi hangulat

Függöny libben, …

Olvasd el